Az ember, aki sose volt ott

Pár napot még otthon maradtam, és az Univerzum mibenlétén töprengtem, legyőztem Razort a Need for Speedben, és végre megnéztem a LOST első évadát. Különösen az a rész fogott meg, amikor a nagy fehér vadász egy szál késsel ejtette el a vadkant.

Úgy gondoltam a vonaton ráhangolódom majd a vadonra, de nem lehetett, mert három gimis csaj ült mellettem egy labradorral, és fejhangon pofáztak. Mivel nem egy olyan nőt fogtam már ki, aki gyakorlatilag levegővétel nélkül tudott beszélni, kifejlesztettem egy módszert, amivel kiiktatom a frekvenciát, és csak egy halk madárcsicsergés-szerű hangot enged át a fülem. Ezzel elvagyok órákig, csak a tizedmásodpercnyi szüneteket kell figyelnem, amikor beszúrhatom, hogy "igen-igen, persze". De ezeknél csődöt mondott a tudományom, mert ultrahang közeli tartományban nyomták százhúsz decibellel, és egy óra múlva már kezem-lábam remegett az idegtől. Szerencsére a kutyus sem bírta tovább és egy elegáns mozdulattal leokádta az ülést meg a padlót, a lányok pedig megfeledkeztek a vihogásról takarítás közben.

Végül nem Sátoraljaújhelyen szálltam le, hanem Szegin, mert ez a Zemplén déli határa, így nem kell körüljárnom, csak átvágok rajta remélhetőleg. Messze nem jutottam, mert rögtön elkezdett ömleni az eső, így a szőlősorok és az erdő határán vertem tábort. Rögtön kiderült hogy a hátizsák nem vízálló, ráadásul kiömlött a só fele, így most undorító ragacs borítja a ruháimat, a kaját, a füzeteket, mindent. Rohadt hideg van, úgyhogy most bebújok a csak félig átázott hálózsákba és holnap mentem ami menthető.

Négy órája küzködöm a pakolással. Nagy nehezen beraktam mindent a hátizsákba, felapplikáltam rá a sátrat meg az edénykészletet, de ez így nem lesz túl jó. Azt még el tudom képzelni, hogy felállok vele, és a őrjöngő tömeg üvöltése közepette kidagadó erekkel elviselem azt a pár másodpercet, amíg hitelesítik a világcsúcsot, de hogy én ezzel egy métert nem bírok menni, az egészen biztos.

Ha meg kidobom a holmi felét, akkor ölnöm kell az az életben maradásért, de puszta kézzel legfeljebb egy leveli békát lennék képes elfogni, ami biztos finom lehet vadmálnával meg gilisztapürével, de inkább kihagyom. Marad a cipelés.

Vonattal megyek Sátoraljaújhelyig, aztán körbejárom a Zemplént, a Tarnavidéki Tájvédelmi Körzetet, majd Istenmezején végzek, kábé hat hét múlva.

Lesz online közvetítés a XXI. század csodálatos vívmányai, és ifjú padawanom - Orália - segítségével, aki (közel) napi rendszerességgel fog posztolni a távollétemben.

Viszlát az erdőben!

Éreztem hogy nem kéne, de így három hónap után elolvastam a kommenteket. Döbbenetes ez, Csernus elmolyolna rajtatok egy darabig, ez egész biztos. Jól vagyok, köszi, annak ellenére is, hogy már a kocsmámba is beszivárogtatok és cseszegettek, hogy miért nincs poszt.

Annak a fiúnak külön troll-Nobel, aki miután kijelentette, hogy félistenkirály vagyok, hátulról dörgölőzött hozzám dögrészegen, majd fél óra múlva összeverekedett az épp aktuális zenekar menedzserével. Csurom véresen mentem haza, mert nekem kellett elsősegélyt nyújtanom egy tekercs vécépapír segítségével, és nem egyszerű módon dzsuváztam magam össze.

Tudom én, hogy nem állapot ilyen kiszámíthatatlanul és ritkán írni, de - és elmondtam párszor - ez egy kötött sztori, és akkor foglalkozom vele, ha van rá időm, energiám.

Most épp nincs.

Megyek viszont nyaralni június elején, terveztem magamnak egy laza kis túrát. Ha technikailag meg tudom oldani, majd közvetítek az erdőből, sőt az is lehet (mondom lehet, szóval nem biztos), hogy nyár közepétől rendszeresen tudok írni.

Szevasztok!