1989, Budapest. Tizenhat éves vagyok.
Nyolcvankilencben elköltöztünk a Práter utcába, és még ugyanabban az évben elkaptam valami vesegyulladás-szerű betegséget. Arra ébredtem egy reggel, hogy kétszeresére dagadt a fejem, bezöldültem, szóval mindenféle smink nélkül szerepelhettem volna az X-aktákban. Egy hónapig feküdtem a kórházban, és otthon kellett maradnom még hat hetet. Tavasszal történt az eset, az osztályfőnököm pedig alkut ajánlott: Hagyjam ki az év további részét, megbuktatnak két tantárgyból, és ha lepótvizsgázom, nem kell ismételnem.
A gimi nem jött össze, mert hatodiktól folyamatosan romlottak a jegyeim, és csak valami szakmunkásképzőre volt esélyem. Laci oltogatott, hogy menjek el kőművesnek, de az egyik osztálytársam tanácsára inkább autószerelőnek jelentkeztem. Az iskola viszont későn küldte ki az értesítést, és lemaradtam a felvételiről. Ami tiszta szerencse, mert utólag kiderült, hogy a kérdések nagy részére nem tudtam volna válaszolni, viszont fellebbeztünk a csúszásra hivatkozva, és végül bejutottam.
Áprilistól augusztusig nem volt semmi dolgom, csak csavarogtam a környéken. Itt jönne az a szöveg, hogy véletlenül rossz társaságba keveredtem, de aki ismeri a Práter-Kisfaludy-Nap utca Bermuda háromszöget, az tisztában van vele, hogy másra esélyem se volt. A jófiúk nem errefelé laknak. A betörő, autótolvaj, és lányfuttató megbecsült, polgári foglalkozásnak számított arrafelé. A koncentrált bűnözés mintha leszakította volna Budapestről a nyolcadik kerületet, és áthelyezte egy párhuzamos univerzumba, ahol a pénzen, és az aktuális balhé megúszásán kívül semmi sem számít. A nyóckerbe nem jutott el a rendszerváltás izgalma, nem vettünk részt a demonstrációkon, nem olvastunk könyveket, nem jártunk koncertekre, csak üldögéltünk a Corvin mozi mögötti játszótér padjain, és tervezgettük a jövőt:
betörő leszel, s orgazda
kocsikat feltörő sumák
látod, beviszik apukát
bevisznek téged is, kis balázs
A hierarchia legalján mi voltunk, 15-16 évesek. Tátott szájjal hallgattuk a "nagyok" történeteit, akik már voltak betörni, fél perc alatt kinyitottak bármilyen kocsit, és megjárták a börtönt is. A nyóckerben komolyan veszik az utánpótlás kérdést, ezért elmagyarázták nekünk, hogyan kell egy ajtót felfeszíteni, mivel lehet elterelni a lakók figyelmét, sőt pontos instrukciókat kaptunk arra az esetre is, ha lebukunk és bevisznek a rendőrségre. Mivel tapasztalatlanok voltunk és majrésok, a profik nem vittek ki minket a terepre, hiába kértük őket. Megvárták, amíg magunktól megcsinálunk néhány stiklit, és ha jól sült el a dolog, bevontak néhány kisebb üzletbe. A bűnözőknél teljesen úgy működik a szamárlétra, mint egy multinacionális vállalatnál.
Én úgy kerültem be a társaságba, hogy összejöttem Beával, akire igényt tartott Sanyi, az egyik wannabe gengszter is, és kihívott a Corvinhoz verekedni. Miatta nem nagyon voltam begyulladva, mert egy súlycsoportban mozogtunk, és akkor én versenyszerűen cselgáncsoztam is, de kicsit aggasztott, hogy a közönség kizárólag az ő drukkereiből áll. Nem akartam bántani, ezért óvatosan letettem a földre, kifordítottam a karját és megkérdeztem, hogy elég volt-e ennyi? Sanyi bólintott, hogy igen, erre elengedtem és nekiálltam befűzni a cipőmet. Ekkor lendületből fejbe rúgott és szanaszét tört az orrom. Időm se volt elküldeni a kurva anyjába, mert a haverjai nekiugrottak és pépesre verték, aztán odaállították elém, hogy kérjen bocsánatot. Bea miatt egyébként még kétszer kellett verekednem, de akkor már óvatosabb voltam: Úgy vittem le a delikvenst a földre, hogy fájjon neki, és egy pillanatra sem fordítottam hátat.
A cigánybűnözésről olyan emberek beszélnek és próbálnak megoldást találni, akik nem éltek veszélyes környéken, nem látták, hogy működik a mechanizmus. A romákat zsigerből zárja ki a társadalom, gettókba szorítja őket az ellenszenv. Külön világban élnek, ahol mindenki szabad préda, aki nem tartozik közéjük. A rendőrséget pedig nem tisztelik, csak tartanak tőle, mint bármelyik ellenségüktől. A probléma egyébként nem vezethető vissza a bőrszínre, mert a nyóckerben a magyarok és cigányok vegyes csapatokat alkotnak. Kastázni (zsebelni) például lehetetlen magyar takaróember nélkül, mert a romákra túlságosan figyelnek az utasok a tömött villamoson.
Az ember úgy tanul, hogy lemásolja a mintákat, amiket maga körül lát. Ha egy gyerek gettóban nő fel, hiába mondod neki, hogy érdemes tanulni, dolgozni, becsületesen boldogulni az életben. Nem fogja érteni, miről beszélsz, mert nem tudja összeegyeztetni azzal a rendszerrel, amit ő működőképesnek gondol. Laci például hobbiszinten ütötte az embereket az utcán. Ha valaki csúnyán nézett rá, egyszerűen szájba verte. Én pedig iszonyú büszke voltam rá, hogy ennyire vagány, és nagyon sok időbe telt, amíg megértettem, hogy egy komplexusokkal terhelt primitív barom, semmi más.
Képzeld el, hogy a város egy kerületéből eltünteted a szülőket, csak a gyerekek maradnak ott. Mi történik akkor? Az iskolát messze elkerülik, csavarognak, játsszanak, verekednek, és lopnak a közértből. A cigányok gyerektársadalomban élnek generációk óta, és már nem számít, ki tehet erről. Nem tudják megoldani a saját problémáikat, mert nincsenek közöttük felnőttek. Olyan, hogy roma elit, gyakorlatilag nem létezik. A száztagú cigányzenekarral, a népművészettel, meg a színészekkel egyáltalán nincsenek kisegítve, mert csak azokon a területeken nyújtanak kiemelkedőt, ahol ez eleve megszokott tőlük. Amerikában most azért van színesbőrű elnök, mert a feketék egy része letette a tam-tam dobot és ügyvédnek, orvosnak, vagy közgazdásznak tanult. Erre lenne itt is szükség.
Egész nyáron hergeltük egymást, hogy kéne már valami igazi nagy balhét csinálni, de valahogy mindig találtunk kifogást, és csak üldögéltünk tovább a játszótéren. Persze az egész Kisfaludy utca rajtunk röhögött, hogy milyen kis gyíkok vagyunk, hát nem volt mit tenni, elindultunk egy este kocsit feltörni. A Sanyi hozott magával porcelándarabokat, mert valakitől úgy hallotta, ezeket csak rá kell dobni az oldalüvegre, és hangtalanul betörik. Megpróbáltuk, nem jött össze. Már éppen indultunk volna hazafelé, amikor a Csoresz nevű haverom kiszúrt egy Wartburgot, amit elfelejtett bezárni a tulaj, és az anyósülésen hagyta a táskáját. Nosza, hárman figyelő pozíciót vettünk fel, Csoresz felrántotta az ajtót, és már rohantunk is a legközelebbi kapualjba. Hatezer forintot zsákmányoltunk, amit másnap el is vertünk a Vidámparkban.
Csoresszel ezután kétszemélyes csapatot alkottunk, és elhatároztuk, hogy profi betörővé képezzük magunkat. Kifosztottunk néhány pincét és biciklitárolót, de lakásba nem mertünk bemenni. Aztán egy nap átjött és közölte, hogy tud egy tuti tippet. Budajenőn meghalt a nagyanyja, és amíg tart az örökösödési eljárás, nem nyúlnak semmihez. Bizonygatta, hogy rengeteg pénze van az öregasszonynak, és azt is tudja, hol rejtegeti. A szántóföldek felől közelítettük meg a házat, de nem mertük az ajtót bántani, mert mindkét szomszédnál égett a villany. A padlásra viszont sikeresen feljutottunk, és egy csavarhúzóval kibontottuk a födémet (vályogházaknál ez simán megoldható), majd bemásztunk a konyhába. Itt találtunk százhatvan forintot egy befőttesüvegben. Ekkor már üvöltött az utcában az összes kutya, úgyhogy nem kutakodtunk tovább. A pénzből futotta buszjegyre hazafelé, és belefért még két hamburger a Boráros téren.
A következő akciónkat szilveszter éjjel hajtottuk végre. Magunkhoz vettünk egy pajszert, és körülnéztünk a Rózsadombon. Egy sarokház nagyon szimpatikusnak tűnt, mert nem égett mellette az utcai láma, és tele volt bokrokkal a kert. Egy nyitott ablakon lemásztunk a pincébe, és legalább fél óráig feszegettük a lakásba vezető vasajtót, amíg engedett. Ahogy bent voltunk, kicsit alábbhagyott a gyomrunkban a pánik, és a lehetőségekhez képest nyugodtan szétrámoltunk mindent. Pénzt, vagy aranyat egyáltalán nem találtunk, azt meg tudtuk jól, hogy műszaki cikkeket nem érdemes lopni. Alkohol viszont volt bőven, egy nagy táskát telepakoltunk vodkával meg ginnel, éjfél után pedig biztonságban és boldogan hánytuk össze Sanyi anyjának lakását.
Az eset után néhány héttel Laci közölte, hogy vidékre költözünk egy Beloiannisz nevű görög faluba. Ez elég vegyes érzéseket váltott ki belőlem, mert a társaságomat sajnáltam nagyon, de azzal is tisztában voltam, hogy ha így folytatjuk, lebukunk előbb-utóbb. Ebben igazam is lett, mert amikor tavasszal visszajöttem látogatóba, senkit sem találtam a Corvin mozi mögött. Felcsöngettem Csoreszhez, és elmesélte a nővére, hogy a Gyorskocsi utcai börtönben van épp a többiekkel együtt. Hónapokig rettegtem utána, hogy mikor jönnek értem a rendőrök, de nem kevertek bele semmibe.
Ezt megúsztam.
Következő: Hogyan vesztettem el? >>
<< Előző: A séta
<< Legeleje: Fontos dolgok
kommentek