Három-négy napja jártam Mogyoróskán, ami a Regéci Vár tövében fekszik. A Thököly-felkelés után lerombolták, így csak szürkésfehér romok állnak egy bazinagy hegy tetején. Rögtön bemoziztam, hogy titkos kazamaták, kincskeresés meg hasonlók és le akartam táborozni a környéken, hogy egy egész napot szánhassak rá. Ez nem sikerült, mert a patak meglett, amit kerestem, de egy ötven méter mély nyiladékban folyt, így Középhutáig kellett gyalogolnom, mire találtam egy rendes helyet. Légvonalban talán hét kilométerre kerülhettem a vártól, de a kanyargós erdei utak meg a négyszáz méteres szintkülönbség miatt nyugodtan szorozhatjuk kettővel. Mégis úgy számoltam, megjárható egy nap alatt oda-vissza, úgyhogy reggel bepakoltam a fejlámpát és minden szükséges felszerelést, majd megindultam régészkedni.

Út közben megdöbbentő felfedezést tettem a mesék valóságtartalmával kapcsolatban. Megtaláltam ugyanis a Vasorrú Bába kunyhóját, persze az évek alatt lezabálták róla a hangyák a mézeskalácsot.

További kutatásokat folytattam a környéken, mert éreztem, ha nem találok egyéb bizonyítékot, néhány szőrszálhasogató áltudós belekötne az eredményeimbe. Jó darabig nem találtam semmi érdemlegeset, majd amikor kezdtem már feladni a reményt, ráleltem Jancsi és Juliska üzenetére, melyet az utókornak szántak. Idáig is sejtettem, de most már egész biztos vagyok benne, hogy a mesék nem hazudnak.

Megvan egyébként az ellenszerem az éjjeli vaddisznó zaklatások ellen. Röfi nem szereti a fényt, és ha feloltom a lámpát - persze kicsit sem elkapkodva -, odébb áll. Szereti viszont a kamikáze bogár, ami berregve, iszonyú erővel csapódik a sátor falának. Ha ennyire oda van a világosságért, miért éjjel él? Nem lenne nagyobb flash kirepülni az űrbe és szénné égni a napban?

Vért izzadva megmásztam Regéc Várát, ahol rögtön szembesültem azzal, hogy négyszáz a beugró, kétszáz a fagyi és vidám családok szalonnáznak a még álló falak árnyékában.

Sok nem maradt belőle, mert tisztességesen felrobbantották a tizenizéedik században, viszont gyönyörű kilátás nyílt a környékre és megcsodáltam a pincebörtönt, aminek egyetlen bejárata a plafon közepén nyílt. Egyéb látnivaló híján információs táblák lógtak mindenhol, és az egyiken megtaláltam Zrínyi Ilona várrendtartását. A tizenkettes pont különösen érdekes.

Mivel egy egész háztartást nem bírok el, egyszerűsítenem kellett, így a tárgyak több funkcióval bírnak. A legfontosabb a lábos, mert önmagában tölti be a konyha, a mosogató és a fürdőszoba szerepét. A szappan (ph nullás!) egyben mosószer is, a törölköző meg konyharuhának és abrosznak is jó. A hálózsák kitűnő napozóágy, csak este ki kell zavarni belőle a bogarakat.

Az első három nap óta nem esett, mégis tele az erdő gombával, én persze rögtön rákaptam az ingyenebédre.

Ez például késői laskagomba, amiből kitűnő ragut vagy pörköltet készíthetnék, de sajna nincsenek alapanyagaim, így megpirítom olajon, majd rizzsel felfőzöm. Találtam már vargányát, rókagombát és őzlábat is, mindegyik nagyon finom volt. Nem olyan bonyolult a webkettes gombaszakértés, csak a gyilkos és légyölő galócát kell messziről felismerni. Indulás előtt egy napig mentegettem a Wikipédia vonatkozó oldalait és kreáltam az egészből egy mobil gombahatározót. Ez sokat segít, de ha vége lesz a nyaralásnak, asszem elvégzek egy rendes tanfolyamot, mert ahogy múlik az idő, egyre inkább úgy érzem, nem kell minden új szenvedélybe rögtön belehalni.