Pár napot még otthon maradtam, és az Univerzum mibenlétén töprengtem, legyőztem Razort a Need for Speedben, és végre megnéztem a LOST első évadát. Különösen az a rész fogott meg, amikor a nagy fehér vadász egy szál késsel ejtette el a vadkant.

Úgy gondoltam a vonaton ráhangolódom majd a vadonra, de nem lehetett, mert három gimis csaj ült mellettem egy labradorral, és fejhangon pofáztak. Mivel nem egy olyan nőt fogtam már ki, aki gyakorlatilag levegővétel nélkül tudott beszélni, kifejlesztettem egy módszert, amivel kiiktatom a frekvenciát, és csak egy halk madárcsicsergés-szerű hangot enged át a fülem. Ezzel elvagyok órákig, csak a tizedmásodpercnyi szüneteket kell figyelnem, amikor beszúrhatom, hogy "igen-igen, persze". De ezeknél csődöt mondott a tudományom, mert ultrahang közeli tartományban nyomták százhúsz decibellel, és egy óra múlva már kezem-lábam remegett az idegtől. Szerencsére a kutyus sem bírta tovább és egy elegáns mozdulattal leokádta az ülést meg a padlót, a lányok pedig megfeledkeztek a vihogásról takarítás közben.

Végül nem Sátoraljaújhelyen szálltam le, hanem Szegin, mert ez a Zemplén déli határa, így nem kell körüljárnom, csak átvágok rajta remélhetőleg. Messze nem jutottam, mert rögtön elkezdett ömleni az eső, így a szőlősorok és az erdő határán vertem tábort. Rögtön kiderült hogy a hátizsák nem vízálló, ráadásul kiömlött a só fele, így most undorító ragacs borítja a ruháimat, a kaját, a füzeteket, mindent. Rohadt hideg van, úgyhogy most bebújok a csak félig átázott hálózsákba és holnap mentem ami menthető.