Négy órája küzködöm a pakolással. Nagy nehezen beraktam mindent a hátizsákba, felapplikáltam rá a sátrat meg az edénykészletet, de ez így nem lesz túl jó. Azt még el tudom képzelni, hogy felállok vele, és a őrjöngő tömeg üvöltése közepette kidagadó erekkel elviselem azt a pár másodpercet, amíg hitelesítik a világcsúcsot, de hogy én ezzel egy métert nem bírok menni, az egészen biztos.

Ha meg kidobom a holmi felét, akkor ölnöm kell az az életben maradásért, de puszta kézzel legfeljebb egy leveli békát lennék képes elfogni, ami biztos finom lehet vadmálnával meg gilisztapürével, de inkább kihagyom. Marad a cipelés.

Vonattal megyek Sátoraljaújhelyig, aztán körbejárom a Zemplént, a Tarnavidéki Tájvédelmi Körzetet, majd Istenmezején végzek, kábé hat hét múlva.

Lesz online közvetítés a XXI. század csodálatos vívmányai, és ifjú padawanom - Orália - segítségével, aki (közel) napi rendszerességgel fog posztolni a távollétemben.

Viszlát az erdőben!