Az ember, aki sose volt ott

2006, valahol Gyöngyöspata közelében. 33 éves vagyok.

21. nap, péntek

Houston Smith ezt írja a Világ nagy vallásai című könyvében: A zen szerint az értelem túl rövid létra, nem éri fel az igazág teljes magasságát. Meg kell toldani, és ehhez a kóanok nyújtanak segítséget. Ha az értelem megbotránkozik rajtuk, annál jobb – ne feledjük, hogy a zen nem kedvezni akar az értelemnek, hanem helyre kívánják azt tenni. Az értelmet arra kényszerítjük, hogy birkózzék meg az abszurddal; így olyannyira felzaklatjuk az elmét, hogy az a sarokba szorított patkány kétségbeesett bátorságával ugrik neki a (logika) ketrecének.

Furcsa, én Vonnegutot olvasva éreztem ilyesmit.

Sátorrudakból és spárgából készítettem egy könyvtartó állványt. Elég csálé lett, de büszkén nézegetem, mint a vaddisznóréti naiv kézműves kultúra remekbeszabott alkotását.

a könyvtár

22. nap, szombat

Kezd már nyomasztani ez az esőzés. Vagy esik, vagy fúj, de legtöbbször mindkettő. Nem szeretem az ilyet, még az élettől is elmegy a kedvem.

Tegnap is rongy idő volt, de erőt vettem magamon és bementem a faluba vásárolni. Csodák csodájára kaptam cigarettapapírt, így nem fog kárba veszni az a nagy halom dohány, amit vásároltam. A hangyák ellen is van már csodaszerem, már csak egy kis napfény hiányzik. Most összeszedem magam, lemegyek a patakhoz vízért, elmosogatok, aztán főzök valamit. A kétszersültjeim elfogytak, úgyhogy vége a boldog instant időknek.

A könyv, amin most dolgozom A csillagok hegyén folytatása lesz*. Nem szeretem a folytatásokat, de kényszerhelyzetben vagyok a történet jellege miatt – itt is emberek bolyonganak mindenféle beteg világokban –, valamint úgy, hogy van felépített univerzumom, jól konzervált szereplőkkel**, sokkal gyorsabban és kényelmesebben haladhatok.

*Szerencsére nem lett az.
**Sose írjatok folytatást egy lezárt könyvhöz. Nem lesz jó.

A történet a változatosság kedvéért akkor kezdődik, amikor vége van a világnak, legalábbis a huszonnegyedik órában járunk. Az emberiség – és főleg az egyházak – nagy meglepetésére teljesültek János Apostol jóslatai, és visszatért a földre Jézus, hogy a munkaköri leírásának megfelelően a Fenevad nyakára hágjon. A CNN élőben közvetíti, ahogy Armageddon mezején felsorakozik egymással szemben a két sereg, és készülnek az utolsó háborúra. A tét óriási, hiszen ha eldől az ütközet, onnan a színtiszta jó, vagy a színtiszta gonosz fog uralkodni a földön a végtelenségig. A művészeknek és műalkotásoknak mindenképpen befellegzett, mert egyik fél sem kér belőlük. Főhősünket, a ponyvaregényírót Jézus egyszerű kis csalónak, az Antikrisztus viszont veszélyes szabadgondolkodónak tartja, persze ezek ketten így vannak az összes festővel, zenésszel, költővel, és bárkivel, aki nem fér bele a világképükbe. A történet egy petíció körül forog, amihez olyan támogatókat keres a társaság, akik mindkét fél szemében rangos, megbecsült személyiségnek számítanak. Meg kell akadályozni a háború kitörését, hogy ne tűnjön el a föld színéről az ember, a Dávid-szobor, és a csapolt sör sem.

Ezeket a könyveket hoztam magammal háttéranyagnak:

• Biblia (Ó- és Újszövetség, Károli)
• Korán
• Houston Smith: A világ nagy vallásai
• John D. Barrow: A fizika világképe
• Magnus Magnusson: Ásóval a Biblia nyomában
• Történelem I. gimnáziumi tankönyv (őskor-ókor)
• Lee Strobel: A Jézus dosszié
• Myrna Grant: Ellenszélben
• Peter Weis: A vizsgálat
• Viesław Kielar: A 290. számú auschwitzi fogoly
• Zsolnay Vilmos: A művészetek eredete

Nem cipeltem fel komolyabb vallási értekezéseket, mert mesét szeretnék írni, nem történelem, vagy teológia tankönyvet, így csak népszerű és jól ismert forrásokra érdemes támaszkodni. Grant, Weis, és Kielar azért jött velem, mert a történet egy része Auschwitz-Birkenauban játszódik, a második világháború alatt. Hoztam volna még könyveket Shakespeare és Kopernikusz életéről, de sajnos egyik antikváriumban sem találtam ilyesmit. Valamennyire sikerült pótolni ezt a hiányosságot, mert kinyomtattam mindent, amit az interneten találtam róluk.

A patak a napok óta tartó esőzés miatt megáradt, zavaros lett és kissé sárgás színű. Biztos feloldódott benne némi hordalék. Főzésnél szerintem nem lesz gond, mivel a forralás sokat segít, de inni már kicsit problémásnak tűnik. Na mindegy, más lehetőségem úgysincs. Remélhetőleg nem kapok tőle vérhast.

Első főzési próbálkozás (vaddisznóréti húsos tészta):

• 2 liter víz, bele három marhahúsleves-kocka.
• Marhapörkölt konzervből belecsorgatjuk a szaftot.
• A vizet felforraljuk, megfőzünk benne egy fél csomag száraztésztát.
• A végén összekeverjük a marhapörkölttel.

Van egy kétdecis vodkám. Úgy terveztem, hogy amikor elkezdem a könyvírást, megiszom a felét, ha pedig elkészült az egész, akkor a maradékot. Nekiültem, és pikk-pakk lenyomtam az első hét oldalt, tehát este mulatok. Csuhaj!

23. nap, vasárnap

Esik basszameg, még mindig esik! Valahonnan bejött éjjel egy nagy zöld pók.

Már többször hallottam esténként, vagy kora hajnalban valami tüctüc zenét a távolból. Talán egy ifjú pár járkál fel az erdőbe és csutkáig tekert basszussal örülnek egymásnak, de az is lehet, hogy az erdész bömbölteti a hifit a Lada Nívában. Pont ő mesélte, hogy ilyenkor reggel és este vadásznak. Biztos kiment a divatból a kereplő meg a lábos, és technóval űzik a vadakat a hajtók. Ha én őz, vagy róka volnék, hanyatt homlok menekülnék ettől, az biztos.

Nem érzem túl jól magam. Remélem, ez nem az elszíneződött víz miatt van, hanem mert tegnap este – szerintem véletlenül – megittam az egész üveg vodkát. Ahelyett, hogy nekibátorodtam volna, háromméteres vaddisznókról fantáziáltam, akiknek dúlhatnékjuk támadt az éjszaka közepén, és erre nincs is alkalmasabb objektum a környéken, mint az én táborom. Kezdem már érteni, miért nem isznak a remeték alkoholt. Asszem most visszafekszem kicsit.

24. nap, hétfő

Nem is tudom mióta először, ma arra ébredtem, hogy csicseregnek a madarak, süt a nap, és nem tépi a sátrat a szél.

Tegnap olvasgattam az Ásóval a Biblia nyomában című könyvet, ami az Ószövetséggel kapcsolatos régészeti kutatásokat összegzi. Akár jó is lehetne, de messziről látszik, hogy az embernek az a prekoncepciója, hogy a Biblia tévedések és következetlenségek láncára felfűzött kis történetekből áll, amit mindenáron cáfolni, vagy helyesbíteni kell. Egyébként is a környező népek, a filiszteusok, kánaániak, és babilóniaiak sokkal fejlettebb és érdekesebb kultúrát képviseltek. Magnus Magnusson szívesebben is foglalkozna velük, de most kénytelen a zsidókkal nyűglődni, ha már ezért fizet a BBC.

De most tényleg: Léteznek zsidók a XXI. században? Léteznek, bizony. No, és hol vannak a fent említett népcsoportok? Beleolvadtak az arab-muszlim világba anélkül, hogy bármilyen hatást is gyakoroltak volna rá. Akkor meg mi az érdekesebb? Az, hogy hatalmas népek eltűntek süllyesztőben, vagy az, hogy egy néhány százezres kis nemzet, négyezer éven keresztül megtartotta az identitását, és túlélt olyan buktákat, amikbe náluk sokkal erősebb kultúrák reccsentek bele?

A Biblia ószövetségi része évezredek alatt keletkezett, a pátriárkák korát (Ábrahám, Izsák, Jákob) a történészek Krisztus előtt 2100-2300-ra teszik. Az Ószövetség egyszerre vallási, jogi, irodalmi és történelmi könyv. Függetlenül attól, hogy valaki hívő, vagy nem hívő, szerintem akkor érthető meg legjobban, ha azt képzeljük, hogy ez a valahol a saját világunk határán áll. Valahol a világ végén van, de nem időben, térben, hanem az emlékezet és a fantázia határán. Ott pedig nem csoda, ha bal oldalt nyílik egy ajtó, ami itt jobb oldalt van. Nem csoda, hogy maguktól leomlanak Jerikó falai, és az sem, hogy a rémült filiszteusok visszaszolgáltatják a Frigyládát, amiben természetesen ott lapulnak a törvénytáblák darabjai, ha csak úgy, mint a bárány a Kis Herceg ládájában, akkor is. A földhözragadt ember megakad a részleteknél, és büszkeség tölti el, mert hibát talált az írásokban. A büszkesége pedig dagadni kezd, és végül akkorára nő, hogy eltakarja előle a lényeget. Ugyanígy a vak hit sem jó semmire, mert az a farizeusok üres ceremóniáihoz vezet, meg ahhoz az egetverő ostobasághoz, hogy a Pápa az AIDS által leginkább fenyegetett Afrikában is megtiltotta a hívőknek az óvszer használatát.

Egyébként tökéletesen megfér egymás mellett a teremtéstörténet és a tudomány. A Genesis például teljesen korrektül levezeti a bolygó, a növényzet, az állatok, és végül az ember kialakulását.

A napsütés nem tartott sokáig. Jó, most nem fúj a szél, meg nem zuhog, de ezt az időjárást a legjobb indulattal sem nevezném kora nyárinak. A legnagyobb gondom továbbra is a patak. Egyre undorítóbb a víz.

25. nap, kedd

Emlékszem, amikor megérkeztem, akkor is esett néha, de azok tényleg csak múló záporok voltak. Most meg már két hete tart. Oké, úgy három-négy napja nem zuhog állandóan, csak gusztustalan, nyálkás, rohadás az egész.

Fúj.

Szeretek egyszerre több dologgal foglalkozni, ezért párhuzamosan olvasom a Bibliát, a Koránt, a Fizika világképét, készítek jegyzeteket, és akkordgyakorlatokkal próbálom leküzdeni az eredendő bénaságomat. Ja, és persze készül a könyv is. Azt vettem észre, hogy a történetet egyáltalán nem hatja meg, hogy miket olvasok én itt össze-vissza. Szinte magától alakul, mintha nem is én írnám, csak lejegyezném a mozit, amit a fejemben vetítenek. Gyönyörű ez így.

26. nap, szerda

Nem állunk túl jól. A szokásos zuhin kívül kaptam egy bónusz adagot is, a sátrat most kis patakok szelik keresztül. Nem lehet több mint tíz fok. Fűtésre nem vagyok felkészülve, és lehet, hogy az én realitásérzékemmel van gond, de téli ruha, sapka-sál sincs nálam. Ilyen állapotokat – pláne rosszabbakat – nem bírok elviselni. Szeptember végének, vagy inkább októbernek felel meg ez az időjárás. Fürödnöm kellene jó ideje már, meg mosni. Ez gáz.

Délutánra kisütött a nap, de most a szél fúj cudarul. Fene sem gondolta, hogy ennek a közel négy hónapos szabadságnak a jó részében be leszek zárva a sátorba. Sebaj, gitároztam egész délelőtt, és érdeklődve figyeltem, mikor visz el mindent az orkán. Amikor kicsit alábbhagyott, kisétáltam a vaddisznórétre. Teljesen elmocsarasodott az egész, már a föld sem képes ennyi vizet befogadni magába. Igazán felszólhatna valaki, hogy zárják el a csapot.

Cigarettasodrás közben jól beparáztam, majdnem elkezdtem itt magamban sírdogálni. Nekem elég komoly a magányigényem, de ez a közel egy hónap azért ráült a hangulatomra. Gondolom – mint egy normális embernél – hiányoznak a barátaim, a nők, a szimpla emberi hang. Annyira még nem nagy a gond, hogy magamban beszéljek, de arra már volt példa, hogy amikor bepofátlankodott ide egy rovar, vagy hernyó, és kitessékeltem, hangosan megjegyeztem: Na, ezt azért nem!

A készleteimmel úgy állok, hogy nyolc-tíz naponként le kell mennem a faluba vásárolni. Érdekes, hogy – az elmagányosodásomtól függetlenül – kényelmetlenül érzem magam ott, abszolút nem dob fel a közértes, vagy a bámuló helyiek társasága.

Az Armageddonból még csak tizenhét oldal van meg, igyekeznem kell. Ma találtam egy Shakespeare idézetet, amit mindenféleképpen fel szeretnék használni:

Már ünnepünknek vége. E színészek
Szellemek voltak, mondtam, szellemek
S a légbe tűntek, lenge légbe tűntek:
És mint a látás páraváza, majdan
A felhősipkás tornyok, büszke várak,
Szent templomok, s e nagy golyó maga,
S vele minden lakósa szertefoszlik,
S mint e ködpompa tűnt anyagtalan,
Nyomot se hágy, olyan szövetből
Vagyunk, mint álmaink, s kis életünk
Álomba van kerítve

27. nap, csütörtök

SUN IS UP I'M SO HAPPY I COULD SCREAM!

Mesét írni a vallásról elég kockázatos vállalkozás. Ha mondjuk Gyuszkó szerelmes regényt olvas, miközben ott szuszog mellette az ágyon Nyuszkó, hiába lelkesedik fel, ragadja magával a történet, nem fog mardosó féltékenységet érezni, ha feltűnik a színen a gaz csábító, mert valójában nem az ő nőjére megy ki a játék. Megmarad az a szükséges távolságtartás, ami szórakoztatóvá teheti a történetet még a legsötétebb pillanataiban is. Ám egy vallási mesében az a Jézus, az a Mózes, vagy egyéb bibliai alak kezd el értetlenül viselkedni, akihez neki a hite, vagy a hitetlensége által nagyon is sok köze van. Akit ő életre keltett magában, aki benne munkálkodik nap mint nap. Ez olyan érzés lehet, mintha megjelennék hirtelen a lapok közül, elkezdeném átrendezni a lakást, és közben leverek néhány féltve őrzött vázát, a végén pedig megmásznám Nyuszkót is.

A szerző sokszor úgy próbálja mentegetni magát, hogy a történet elején, sűrű bocsánatkérések közepette elárulja, hogy ő a legmélyebb keresztényi, vagy más aktuális indíttatásból írta a művet, egyébként is az egész fikció, nem kell komolyan venni. Ez meg olyan, mintha az étteremben flegmán közölné a pincér, hogy nem csak sót, de az égvilágon semmiféle fűszert nem tettek az ételbe. Rakjon bele mindenki annyit, amennyi jól esik, ha elrontja, hát az ő baja.

Mondhatnák erre azt is, hogy teljesen felesleges vallási mesékkel zaklatni a népet. Foglalkozzon a művész a szerelemmel, a halállal meg a pillangókkal, ami számára ki van jelölve. Jó, csak épp a mai értelemben vett művészetnek nagyon sok köze van a valláshoz. Az egyház volt a zeneszerzők, szobrászok, festők legnagyobb megrendelője. Aztán a reneszánsz kitessékelte őket a templomból, és rögtön rátaláltak a szerelemre, halálra meg a pillangókra, de ettől a szakrális kötelék még megmaradt.

Szégyen, de még mindig nem túl jó az erőnlétem. Vizet melegítettem a mosáshoz, de ezzel együtt ki is ürült a kanna, és lementem a patakhoz újabb adagért. Felfelé kicsit belehúztam, mert nem szeretem sokáig magára hagyni a tüzet. Nos, annyira sikerült belehúzni, hogy a végén alig kaptam levegőt, úgy éreztem, mintha tűket döfködnének a torkomba, szóval rendesen rosszul lettem. Le is feküdtem kicsit, mert nem voltam benne biztos, hogy meg tudok állni a lábamon. Valamit kéne tenni ez ügyben. Még mindig túl sokat cigizek. Egyébként meg láthatóan hízni kezdtem. A fedettpályás esőcseppszámlálás nem tesz jót az ember vonalainak.

Mai receptünk: portészta mix, avagy mi maradt a szatyor alján?

• 1 db sajtos-sonkás portészta.
• 1 db gombaszószos portészta.
• 30 dkg száraztészta.
• 1 db marhapörkölt konzerv.

Az elkészült étel külsőre megtévesztésig hasonlít a moslékhoz, viszont rengeteg lett belőle és nagyon finom.

28. nap, péntek

Fáj a bölcsességfogam.***

***Innen kitöröltem egy szörnyen kínos és hosszú fejtegetést arról, hogy mit és miért írok. Összehasonlítottam a két könyvemnél használt munkamódszert (vaktában Vs. rendes szinopszis alapján), de nincs konklúzió, mert már az elején menthetetlenül belezavarodtam.

Az a gondom, hogy nem fogja bírni a sátor ezt a végtelenségig. Abba már belenyugodtam, hogy mindenem rommá ázik, de ha a ponyva megsérül egy lezuhanó ág, vagy a szélnyomás miatt, akkor tényleg vége a nyaralásnak. Szerencsés ötlet volt ez a pár száz kiló kő, amit felhordtam alapozásnak, különben már elszállt volna az egész, mint egy papírsárkány. Hülyén nézne ki, ha a tervezett idő nem egészen egyharmadánál, egy félig kész első fejezettel vissza kéne mennem a városba. Lehet, mégsem kellett volna szétszednem a kis sátrat. Nem lesz hova menekülnöm, ha itt valami baj lesz.

Ilyen durva napom azért még nem volt. Minden elszürkült, nem látszik felhő, csak egy nagy mocskos vattacsomó az egész mindenség. A hálózsákba burkolózva írogattam egész nap, csak akkor tartottam kis szünetet, amikor úgy éreztem, most szakad rám az ég. Összekészítettem a legszükségesebb holmikat, ha úgy alakul, hogy futnom kell. Igazából van már bennem annyi honvágy, hogyha bedől ez a dolog, nem ragaszkodnék az utolsó leheletemig a táborhoz. Jó lenne végigcsinálni, de annyira vonz, annyira egyszerű lenne bekapcsolni a telefont, és felhívni valakit, hogy jöjjön értem. Hazamennék, forró vízben megfürödnék, sört és becherovkát innék a vacsorához, és kerítenék egy nőt is.

Ajjaj, most valami furcsa mély hang vegyült a szélbe, lehet, hogy ma mégis otthon éjszakázom? Lehet, hogy csak a jóisten segít rá a munkámra. A végítélet hangulat már adott.

29. nap, szombat

A nap olyan szemtelenül süt, mint amikor a nő mosolyogva bújik hozzád, közben tudod, hogy mással kefélt egész éjjel.

Alig tudtam felkelni. Azt hiszem, meghűltem tegnap és hőemelkedésem van. Délutánra szép tavaszi idő kerekedett. Kitaláltam, ha megnő a hajam, nem megyek le a faluba fodrászhoz, hanem leborotválom kopaszra. Pont úgy fogok kinézni, mint egy fegyenc. Hehe.

30. nap, vasárnap

Meddig eshet még, de komolyan? A patak annyira megáradt, hogy dübörög, mint egy vízesés. Volt már esős-felhős nyár, úgy két éve, de ilyen borzalomra nem emlékszem. Mindegy is lehetne, mert írni így is tudok, de hát ez az én nagy vakációm. Kicsit jobb időre számítottam, meg arra, hogy csokibarnán megyek haza.

Az első fejezet majdnem kész van, ami napi nyolc óra, igazából nem is túl megfeszített munkával azért elég jó. Nagyságrendekkel gyorsabban dolgozom, mint az előző regényemmel. Persze most tudom, hogy mit akarok, és egy létező befejezés komolyan húzza a történetet a vége felé, ezen kívül nincs is itt más, csak a könyvem, mások könyvei, az eső, és én.

Az Armageddonban szerepeltetni akartam Kopernikuszt, de mivel nem üldözte az egyház, csak simán lesajnálta, lecseréltem inkább Newtonra. Az igaz, hogy őt meg körülrajongták, de jobb is, ha csökkentem az egy négyzetméteren előforduló mártírok számát. Ábel óta tudjuk, hogy a valóságshow-ban való szereplésen kívül a mártíromság az egyetlen járható út azok számára, akik mindenféle tudás, vagy tehetség nélkül szeretnének hírnévre szert tenni.

 Facebook oldal

Következő:A szent lábos>>
     << Előző: Munkatábor
         << Legeleje: Fontos dolgok