"A Földről hallgattam meg az első csontroppanást, miután végignéztem az ősrobbanást. Az első házaknál én voltam a sár, voltam Leprás-király és másra éhező Káin. Tapasztaltam, mi Aphrodité valódi bája, Norbinak vagyok a ledobott kalóriája. Nem a Való Villából jöttem a való világra, voltam és még leszek önmagam - paródiája."

Időrend

1986 (1) 1989 (1) 1991 (3) 1992 (5) 1993 (1) 1994 (1) 1995 (2) 1996 (3) 1997 (1) 1998 (3) 1999 (3) 2000 (4) 2001 (5) 2002 (2) 2003 (3) 2004 (2) 2005 (2) 2006 (8) 2011 (18) 2014 (1) Címkefelhő

Olyan becsületes képe van, és megígérte hogy írni fog. Fizetek neki egy sört.

Facebook

kommentek

  • Vik%: Az elmúlt években - '14 -től - 3x olvastam ez a blogot végig. Főképp életem nehezebb idején, hogy ... (2023.04.11. 10:44) A nullánál is kevesebb
  • Dr. Kix: @Lotterfeld Boholy: hiányzol (2022.07.30. 23:59) Midlife Crisis
  • Dr. Kix: Igény pedig volna, mielőtt mi is otthonba kerülünk: index.hu/mindekozben/poszt/2019/04/21/hogy_mi_... (2019.04.21. 23:49) Midlife Crisis
  • whale: @Mclaurin: Pontosan. Valszeg pont ezen sérült be a szerző, hogy élete főműve, tádáááámmm......az é... (2018.12.10. 01:49) Midlife Crisis
  • Mclaurin: Így sok év után gondoltam kicsit beleolvasok az elejébe. Úgy beszippantott, hogy végigolvastam (az... (2018.04.30. 23:01) Midlife Crisis
  • Utolsó 20

Networked Blogs

Lotterfeld Boholy


2014.10.12. 20:19 Lotterfeld Boholy

A nullánál is kevesebb

Címkék: 2003 2004

2003-2004, Krakkó-Szentendre-Budapest. 30 éves vagyok.

Krakkóba eljutni komoly szívás, mert Besztercebánya után a Tátrában kanyarog az út, és ha beragadsz egy kamionsor mögé, akkor így jártál. Végig sűrű a köd, szemerkél az eső, és miután kifogyott az ablakmosó, a lapátok csak kenik szét a szutyit a szélvédőn. A lengyel oldalon már simább a pálya, majd a város előtt nem sokkal kétszer két sávosra bővül, de ez a rész meg valamiért vonzza a jégesőt. A hátad nyilall, zsibbadt ujjaid szorítják a kormányt és ezerszer elátkozod magad, meg a nőt is, aki miatt elindultál.

Aztán jön a jutalomfalat.

Hosszú órák óta bóklászol a sötétben, majd felérsz egy dombtetőre és meglátod a gyönyörűen kivilágított Zakopańska sugárutat, mögötte pedig az egész mesevárost. Kinyújtózol, megiszod az utolsó korty kólát, amit a végére tartogattál, rágyújtasz, és arra gondolsz, némi kényelmetlenséget megért ez a látvány.

krakow_at_night.jpg

Valamivel éjfél előtt érkeztem, és hiába próbáltam útbaigazítást kérni a helyiektől, mert péntek este lévén szinte mindenki merev részeg volt. Vagy turista. Vagy mindkettő egyszerre. Az utcát nagy nehezen megtaláltam, de pont az az egy házszám hiányzott, amit kerestem. Gyök kettővel bolyongtam a lakótelepen, aztán levillogott egy taxis és ordítva üdvözölt:

– Jó nápot kovánok! – miután végighallgattam, hogy milyen szépek és készségesek a pesti nők, a sofőr elárulta, hogy a számozás itt kaotikusabb, mint Gazdagréten. A cím, amit keresek ráadásul nem is a telepen van, hanem mellette egy kis utcában. Jól ismeri, gyakran visz oda elázott lányokat. Egy bűntanya az, nagyon vigyázzak magamra.

Majd igyekszem.

Andika nem változott sokat másfél év alatt, csak épp fényes drótok álltak ki a begipszelt csuklójából, mert egy színházi próbán ráborult a papírmasé-vár, hercegnővel, királyfival, és az udvari bolonddal együtt. A konyhaajtóból egy ijedt fekete kismacska fújt rám, megvakartam a fülét, mire belém harapott, majd telepisálta a táskámat. Lány létére Mártonnak hívták, ami a Marcsiból alakult ki több lépésben, nem hiába volt a gazdája vörös diplomás nyelvész.

Az erős felvezetés után hamar túlestünk a lánykérésen és a boldogító igenen, majd vasárnap hazautaztam, hogy elintézzem, amit ilyenkor kell. Megcsináltattam jegygyűrűket, majd egy kölcsönkért öltönyben apuka elé járultam, aki nagyon fontos pozíciót töltött be egy nagyon fontos helyen. Miután komolyan és megfontoltan áldását adta a frigyre, már csak a szobámat és az irodát kellett felszámolnom. Az üzlet ettől még pöröghetett tovább, mert honlapot meg kiadványt akár Alaszkából is lehet tervezni, ha van netkapcsolat. Beszéltem pár szót Petrával, aki nem panaszkodott és nem okolt engem semmiért, csak az apja miatt aggódott nagyon, mert közben kórházba került.

Andikáról nem tudok képet kirakni, mivel épp nincs idegem vele beszélni (később lesz róla szó, hogy miért), viszont ez egy teljesen publikus videó, ráadásul Krakkóban forgatták.

Miközben én Budapesten pörögtem, kibérelt nekünk egy hatalmas lakást a Krasińskiegón, csak a nappali volt vagy negyven négyzetméter. Ebből lett volna Andika bordó szalonja, de valamit elszámolt a festék keverésekor, és beszürkült, fáradt rózsaszínre mázolta a falakat. Megvolt az eljegyzési vacsora is, hazacipeltük az ajándékba kapott pehelypaplan-szettet, vettünk rajzolt állatokkal díszített zuhanyfüggönyt, kék plüssfotelt, dohányzóasztalt, tojásfőző órát meg rengeteg apróságot, ami nélkül nem lehet élni, és eldöntöttük, hogy innentől halálosan boldogok leszünk. Én harminc vagyok, ő huszonöt, és harcoltunk már annyit, hogy képesek legyünk békében egymás mellet élni.

Hehe – mondaná erre Vonnegut.

November közepére berendezkedtünk, de mielőtt kifújhattam volna magam, újraindult Andika magánszáma. Igen tehetséges bűvész volt, csak épp nem nyulat varázsolt elő a kalapjából, hanem sikítóporral és nyafirepesszel megpakolt taposóaknákat. Bármilyen óvatosan lépkedtem, minden napra jutott legalább egy robbanás, állandóan zúgott a fülem a légnyomástól. Ha véletlenül szóba hozom Petrát, akkor más nők után kujtorgok, ha a házibulin kizavarok két részegen smároló csajt a hálószobából, én vagyok a hülye, mit hagytam ki. Keveset keresek, az a baj, sokat dolgozom – és keresek –, az a baj. Ha megjön az egyetemről és nem kérdezem meg, hol járt, érdektelen suttyó vagyok, ha másnap kifaggatom, akkor biztos el akarom számoltatni. Ne pakoljak el, mert csak ő tudja, minek hol a helye, miért hányok szét mindent, nem cselédlány ő, hogy utánam takarítson. Semmi és sehogyan sem volt jó, és amikor megkérdeztem, mégis mit szeretne, lerendezett annyival, hogy ezeket a dolgokat nem tudnom, hanem éreznem kéne. Egyszer annyira felidegesített, hogy majdnem megütöttem, de aztán csak felnyomtam a falra és kimentem inkább a konyhába cigizni.

Két-három hetente jártam Budapestre számlákat írni. Furcsa mód, abban a pillanatban, ahogy elindítottam a kocsit és áthajtottam a Visztula-hídon, elmúlt a gyomorgörcs és végre normálisan tudtam gondolkodni. Egyre többször fordult meg a fejemben, hogy hiába a vonzalom, én ebből egy komplett életfogytot biztos nem viselek el. Nem tűnt már akkora ötletnek, hogy egy hisztikirálylány miatt dobtam Petrát, aki egyébként klasszisokkal jobb nő volt.

A karácsonyi készülődés, favásárlás és lakásdíszítés akkora botrányba fordult, hogy repültek a jegygyűrűk is. Bár ez rég nyilvánvaló volt, itt fogtam fel végérvényesen, hogy mi nem vagyunk kompatibilisek egymással. Ez a nő engem akkor is semmibe venne, ha Nobel-díjakkal ragasztanám körbe a vécédeszkát, vagy István király helyett az én képem kerülne a tízezresre. Ettől kezdve, ha Magyarországon akadt dolgom, Petránál aludtam, és emiatt egy pötty lelkiismeret furdalást sem éreztem, vagy ha igen, azt nem Andika miatt.

Lady Pank - Mniej niż zero – A nullánál is kevesebb

talán azt hiszed, hogy többet jelentesz / csak mert eszed van, kedved és két kezed / s helyedet a földön a kitűnő érettségi jelöli ki / van akinek – és ez nem vicc / az értéked a nullánál is kevesebb / a nullánál is kevesebb / a nullánál is kevesebb / hivatásos sorskreálók / zenei és tömegspecialisták / megtalálják a módját hogy két vállra fektessenek / ha akarod, ha nem / bár a fizikának ellentmond / íme a szöveg / az értéked a nullánál is kevesebb / a nullánál is kevesebb / a nullánál is kevesebb / talán azt hiszed, hogy többet jelentesz / csak mert eszed van, kedved és két kezed / s helyedet a földön a kitűnő érettségi jelöli ki / van akinek – és ez nem vicc / az értéked a nullánál is kevesebb / a nullánál is kevesebb / a nullánál is kevesebb…

Egyébként a Lady Pank kábé annyira népszerű a Lengyelországban, mint nálunk az Illés-Metró-Omega együtt, de még a szétspeedezett tüctücbulikon is sokszor ez a búcsúdal.

Van úgy, hogy a kereslet találkozik a kínálattal. Is'vánnak szüksége volt egy főállású gyártásvezetőre, és azzal is tisztában voltam, hogy simán beköltözhetek Petra mellé a szentendrei szobájába. Mégis rágódtam az ügyön egész januárban és februárban, mert éreztem, hogy itt valódi felnőtt döntést kéne hozni, amiben – valljuk be – nincs nagy gyakorlatom. Be akartam ülni Andikával egy kávézóba, de végül a ház előtt parkoló kocsiban jött ki belőlem az elmúlt öt év. A lehető legnyugodtabban elmondtam mindent, amit a kapcsolatunkról gondolok, azt is, hogy minden bizonnyal ő életem nője, de minket nem egymásnak találtak ki. Ha tovább csináljuk, arra teljesen biztosan rámegyünk. Legyen úgy, hogy senki sem hibás, közös a kudarc, oldjuk meg ezt békésen.

Megtartottuk a búcsúestét, ahogy kell, másnap összepakoltam és elbúcsúztam Krakkótól.

Innentől egészen 2010-ig jóban maradtunk. Többé szó nem volt arról, hogy újrakezdjük, bár a barátságunk tartalmazott bizonyos extrákat. Erről viszont már nem fogok beszélni, így is túlságosan kibontottam a témát. Úgy érzem, ha rendszeres olvasója lennék ennek a blognak, annyiszor vernék bele a monitorba, ahányszor le van írva Andika neve.

Eddig igyekeztem kerülni mélylélektani megfejtéseket, mert aki közread egy ilyen vállalhatatlan sztorit, az ne magyarázkodjon. Viszont fontos, hogy én nem azért kavartam oda-vissza mindenkivel, mert lételemem a változatosság. Bizonyára van velem pár bibi, ezek közül az egyik, hogy képtelen vagyok bizonyos ügyeken túllépni. Szóban persze kimondtam, hogy itt a vége, de igazából sose hagytam ott egyik nőmet sem, ők a mai napig ugyanazt jelentik számomra. Ha véletlenül összefutunk, simán képes vagyok agyban éveket teleportálni, ami ugye érdekes helyzeteket teremthet. Ezért is különösen szerencsés, hogy jó ideje külföldön élek, ők meg közben férjhez mentek, gyereket szültek, vagy csak tovább pörögtek, mint a búgócsiga.

Facebook oldal

Következő:Pár szó az életminőségről>>
     << Előző: Micike
         << Legeleje: Fontos dolgok

8 komment

2014.10.06. 08:12 Lotterfeld Boholy

Micike

Címkék: 2003

2003, Budapest-Novi Vinodolski. 30 éves vagyok.

Pár nap múlva találkoztam Robertával, hogy megbeszéljük a továbbiakat. Úgy terveztem, határozott leszek és kőkemény, mert nemhogy gyerekre nincs szükségem, ezt a kapcsolatot is le akarom zárni végleg. Élőben persze csak dadogtam, mert szörnyű dolog egy terhes nő szemébe mondani, hogy oldja meg egyedül a problémáit. Nem is mentünk egymással semmire, aztán mikor hazaértem, felhívott, hogy átgondolta ezt az ügyet, és bejelentkezik inkább abortuszra.

Amikor letette, egyáltalán nem éreztem megkönnyebbülést, csak halálosan szégyelletem magam.

Továbbra is leveleztem* pár lánnyal a Bulineten, de mivel épp elég problémát generáltam a közelmúltban, nem erőltettem senkivel a találkozást. Akadt viszont egy nagyon lelkes versenyző – Tündérmazsola néven –, és megemlítettem neki, hogy a napokban Leányfalura megyek az egyik ügyfelemhez. Hohó, hát ő meg Szentendrén lakik, miért ne fussunk össze?

Tényleg, miért is ne?

Vagy fél órán át tévelyegtem a lakótelepi házak között, majd az egyik buszmegállóban észrevettem egy megacuki szőke lányt, aki bepattant mellém a kocsiba és minden átmenet nélkül úgy száz terrabájtnyi információt töltött át az agyamba: Férjnél volt egy darabig, de elvált, most a szüleivel él. Anyu kissé alkesz, apu sokízületi gyulladásban szenved, fel sem tud kelni az ágyból, de ettől még nagyon aktív szociális életet él. Egész nap lóg a telefonon, adományokat gyűjt, mindent mindenkinek elintéz. Petra azt is elárulta, hogy imádja az árja pasikat, különösen, ha úgy néznek ki, mint Johnny Depp.

depp.jpg

érdekes kombináció

*Netes társkeresőkön összejött pároknál egyébként általános probléma, hogy mi legyen a regisztrációkkal. Az lenne az egészséges, ha mindketten törlik magukat az oldalról, de sokan maradnak "csak úgy a haverok miatt". Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy szívünk szottya továbbra is ellenkező nemű, jórészt szingli, és kiéhezett emberkékkel barátkozik szabadidejében.

Szedlacsek úr textilgyáros volt, és azzal hívott fel, hogy szeretne egy olyan lapot, amire ha ide kattint, akkor odamegy az interneten. Rendben, kétszázezer lesz, mondtam, ami a további kívánságai után – háromszáz termékminta beszkennelése, saját felhasználói felület, stb. – felkúszott négyötvenre, de szó nélkül elfogadta. Leányfalun élt egy giccses házban, még a vécélehúzóról is sütött a jólét, mégsem játszotta a nagymenőt. A húsz forintból birodalmat építő emberek közvetlenségével próbált lenyomni a torkomon egy vizespohárnyi kisüstit, de maradtam inkább a kólánál, és nagykomolyan elkezdtem a mondókámat:

– Igen, szóval a szerveroldali programozásnak az a nagy előnye a statikus rendszerekkel szemben, hogy egy adatbázis segítségével…
– Pirrí, vacsorra! – szakított félbe valaki, és akkor vettem észre a kalitkát, benne egy hatalmas papagájjal.

Az emeletről lesántikált egy kövér bulldog, az üres tálkába csorgatta a nyálát, majd szomorúan felvonszolta magát a lépcsőn,

Próbáltam előadni a nagytudású szakember című műsorszámomat, de nem lehetett, mert a papagáj folyamatosan szívatta a kutyát, és a végén már csuklottam a röhögéstől. Nem is bonyolítottuk tovább a beszélgetést, csak írtam egy számlát a végösszeg feléről, átszámoltam a pénzt és elköszöntem.

Petrával beültünk egy kávézóba valahol Csillaghegyen, aztán lekocsikáztunk a Duna-partra. Ott történt, ami történt, és másnap gyakorlatilag átköltözött hozzám a kisszobába.

Kilenc négyzetméterre tényleg csak ágy-asztal-tévé fér be, mégsem zavartuk egymást, mert Petra nagyon jó természetű volt. Tudod, az a fajta, aki sosincs útban, nem csinál felesleges hisztit, viszont remek csirkeszárnyat süt, mert véletlenül az a kedvencem. Rengeteget aludt még napközben is, és amikor rákérdeztem, elmagyarázta, hogy egy nőnek két állapota van: Amíg nincs senkije, megy a buli, táncikálás, egyéjszakás kalandok, aztán ha megvan a pasi, nyilván ki kell pihenni megszerzésével járó fáradalmakat.

Ha ébren volt, rengeteget beszélt. Hogy miről, azt speciel nem tudnám megmondani, mert Petrának nagyon kellemes tévébemondó hangja volt, csak ráhangolódtam a frekvenciára, áramoltattam a csít és hümmögtem, mikor úgy éreztem, kérdéssel zárul a mondat. Levelezőn végezte az AVF-et, és elmesélte, hogy a volt férje nagyon ellenezte a főiskolát, mert jobb szeretett volna egy szőke autóillatosítót, mint valakit, aki iskolázottabb nála. Nekem ezzel nem volt gondom, mert egyrészt nem vagyok komplexusos gyökér, másrészt a tanulás az egy csendes elfoglaltság, imádtam. Egy okos nő egyébként is főnyeremény, mert Horvátországba például nem úgy mentünk, hogy begyűrtem a zsebembe némi készpénzt, nagyjából betájoltam a tengert oszt' helló, hanem Petra egy komplett háttértanulmányt készített a nyaraláshoz. Az precíz útvonalterven kívül pontosan tudtam, mit és milyen mennyiségben vihetek át a határon, valamint fillérre kikalkulálta az üzemanyagköltséget, az autópályadíjat, költőpénzt, mindent.

Először a Krk szigetre mentünk egy nyomasztó kempingbe, ami nagyobb volt, mint az Auschwitz-Birkenau táborkomplexum. Két nap után leléptünk, majd a tengerpart mellett dél felé haladtunk, egészen Novi Vinodloski-ig, ahol eltört a kocsim féltengelye. Szerelőt gyorsan találtam, viszont alkatrészt Magyarországról kellett hozatnom, így négy nappal tovább tartott a nyaralás, és megtaláltuk Horvátország szerintem legjobb kempingjét. Kicsi volt, közvetlenül a víz mellett sátoroztunk, az út túloldalán zseniális étterem, és ha száz métert sétáltunk, egy csendes partszakaszra értünk, ahol egy debil kisgyerek sem üvöltött a fülünkbe.

horvatorszag.jpg

Petrával csak moziba menni volt rémálom: Nyitás előtt tíz perccel már az ajtó előtt toporgott, elsőként ült le, a kezembe nyomott fél köbméter kólát és kukoricát, majd negyed órán át körülményeskedett a kabáttal, szemüveggel, mobillal, míg a később érkezők sorban átestek rajtam. Igen, és Micikének hívott. De nem ám csak otthon, hanem bármilyen helyzetben, így később hosszú évek kemény munkájába került, míg minden ismerősömet leszoktattam a Micikézésről.

petra.jpgare we there yet?

Szinte kispolgárivá laposodott az életem, ezért szükségem volt valami problémahalmazra, amit a nyakamba vehetek. Újra ránéztem a könyvemre, amihez több mint egy éve nem nyúltam hozzá, és elolvastam az elkészült három fejezetet. Az ötlet továbbra is jónak tűnt, de kénytelen voltam észrevenni, hogy a szöveg tele van semmitmondással és többoldalnyi üres fejtegetéssel, ami egyébként jellemző azokra, akik először fognak hosszabb történetbe. Arra jutottam, hogy ez a felvezetés engem, mint olvasót egyáltalán nem érdekelne, ezért ráerősítettem a kalandregény-elemekre, és kikukáztam jó százezer karakternyi gyenge kocsmafilozófiát.

Jó, igazából elmentettem a "Valamire még jó lesz" mappába, de később tényleg kidobtam.

Közben elérkezett a rendőrségi ügyem tárgyalása. A bírónő nagyon kedves volt, már az első napon megnyugtatott, hogy letöltendő börtönbüntetés ebből biztosan nem lesz. Szinte barátságos hangnemben vitte végig az ügyet, azon sem lepődtem volna meg, ha ítélethirdetéskor a mellemre tűz egy becsületrendet. Minden jól is ment, mígnem szólították az utolsó tanút, aki remegő hangon, majdnem sírva mondta el, mit élt át a három nap alatt, amíg végre visszautalta neki az OTP a számlájáról lehúzott hétszáznegyvenezer forintot. Nos, a vallomásnak köszönhetően 11 hónapot kaptam, ahogy vártam, viszont azt nem egy, hanem három évre függesztette fel a bíróság. Persze nem terveztem a bűnözői karrierem folytatását, de nagyon nyomasztó volt, hogy ez az ügy még évekig a fejem fölött lóg.

Épp egy megrendelővel foglalkoztam, amikor email jött Andikától. Gyorsan lezavartam a beszélgetést és megnéztem, mit írt. Egy krakkói címen kívül az égvilágon semmi sem volt a levélben. Hazamentem, megkértem Petrát, hogy pakoljon össze, majd kocsiba vágtam magam és elindultam Lengyelország felé.

Facebook oldal

Következő:A nullánál is kevesebb>>
     << Előző: Siamese Twins
         << Legeleje: Fontos dolgok

9 komment

2014.09.29. 22:50 Lotterfeld Boholy

Siamese Twins

Címkék: 2003 2002

Budapest, 2002-2003. 29 éves vagyok.

Egy súlyos szakítás után szerintem három alapvető hibát lehet elkövetni:

hiba01.gif

Nem azonnal kattantam be, sőt az elbocsátó szép üzenet után még fel is lélegeztem, hogy végre nyugtom lesz egy darabig. Két hét múlva kezdtem idegeskedni, amikor küldtem néhány emailt meg hívni is próbáltam, de Andika semmire sem reagált. Eddig úgy volt, hogy a nagyobb hisztik után is nyitva maradt egy hátsó kapu, amin keresztül rendezhettük a problémákat, de ez egyszer hiába zörgettem, tényleg komolyan gondolta a szakítást. Először csak dühös lettem, aztán ezt az érzést apránként leváltotta valami sunyi, megfoghatatlan félelem. A további magyarázat helyett idéznék inkább egy klasszikust:

hopelessly fighting the devil futility / feeling the moster climb deeper inside of me / feeling him gnawing my heart away hungrily / i'll never lose this pain / never dream of you again

A normalitás, mint egy vékony hártya, egyszerűen levált az agyamról, és azok a közhelyek, amiket pokolnak, szörnyűségnek, vagy irtózatnak nevezel, csupaszon és élő egyenesben megjelentek a szemeim előtt. A valóságra ráépült még egy bónusz tartalom, így ha mondjuk beszéltem valakivel, olyannak láttam, amilyen, de közben bevillant ugyanaz az arc három hetes vízihullaként, megégve, vagy egy autóroncsba préselődve.

Baromi ijesztő volt.

Képtelen voltam megmaradni otthon, de emberekkel sem akartam találkozni, így a harmadik emeleti körfolyosón teljesítménytúráztam nyolc-tíz kilométert naponta. Néha csak bámultam az udvar sötétzöld virágládáit, és valamiért az jutott az eszembe, ha most leugranék, biztos nem állítana meg a nyersbeton. A felszínen persze szétkenődik egy felesleges apróság, de valójában tovább repülök a Föld magjáig, majd felbukkanok a másik oldalon, megkerülöm a Holdat, viszlát Naprendszer, Tejút, csak száguldok a végtelenbe, és tovább.

Ha valami bajom van, sokszor beragad nálam egy zene, és képes vagyok ugyanazt a számot órákig hallgatni. Akkoriban ez a népdalfeldolgozást loopoltam folyamatosan:

 

Dolgoznom is kellett volna, de egy csomó munkát visszadobtam úgymond kapacitáshiány miatt, a többit is csúszva adtam le. Egyre jobban kimerített, hogy nem tudok rendesen aludni, és ezt a problémát 2-3 sörrel kezeltem. Nem nagy mennyiség, de hosszú távon kialakít egy igen rossz beidegződést: Ha nincs valami nyomás a fejemben, csak pörög az agyam és képtelen vagyok lenyugodni. Nyilván vannak erre meditációs technikák, meleg tej, macskagyökér, miafaszom, próbálkoztam is néhánnyal, de minden komolyabb eredmény nélkül.

Persze tisztában voltam vele, hogy ez nem mehet a végtelenségig, így némi tépelődés meg magamban motyogás után újra körülnéztem a Bulineten. Nem viccelődtem, nem beszélgettem éjszakákon keresztül az állatkáimmal, kizárólag a lényegre koncentráltam.

hiba02.gif

Egy héten átlag három új lánnyal találkoztam, és rövid idő alatt elveszett minden maradék illúzióm a nőkkel kapcsolatban*. Verítékszagú félszuterén, pláza-parkoló, lépcsőház, közpark, kocsmai vécé, minden megvolt. Nem emlékszem már sem a nevekre, sem az arcokra, csak arra, hogy az aktus után hazafelé mindig valami keserű bizonytalanságot éreztem. Tudtam, hogy nem a megfelelő emberrel, nem a megfelelő helyen vagyok, de képtelen voltam rájönni, mi lenne helyes, mi szűntetné meg ezt a maró érzést a gyomromban. Ezek ráadásul nem is szigorúan véve egyéjszakás ügyek voltak, csak épp néhány alkalom után odalett a kölcsönös érdeklődés.

*Egyszer kissé részegen a Süss Fel Nap női vécéjébe mentem be hányni, aztán összeestem a kézmosóknál. A lányok nem zavartatták magukat, hanem tovább beszélgettek a pasikról, hogy ki, hol, kivel, mit csinált. Rólam tényleg el lehet mondani, hogy tárgyiasítok, szexista megjegyzéseket teszek, és úgy kezelem a nőket, mint akik tízezer év barlang előtt guggolás után halál feleslegesen pattognak itt az emancipációval, de ezek a csajok olyan mocskosan és olyan anatómiai részletességgel beszéltek a szexről, hogy szeretném azt hinni, csak álmodtam az egészet.

A sör meg az instant lányok adtak valami torz egyensúlyt, így kicsit jobban oda tudtam figyelni a munkámra. Nyomasztó volt egész nap a szobában ülni, így áttettem a székhelyem Pisti Gát utcai lakásába. Épp akkoriban vett egy Romayort**, és megbeszéltük, hogy az egyszerűbb szórólapokat azzal kinyomtatja, cserébe meg szerez nekem grafikai megrendeléseket. Gyűltek az ügyfelek szépen, alig győztük a melót, és eljött az a pont, amikor úgy döntöttem, felveszek egy titkárnőt.

**A Romayor egy nyomdagép, amit a néhai NDK-ban gyártottak. A/3-as, egyszínes, vizes nedvesítésű darab, arra találták ki, hogy például űrlapokat, vagy fejléces papírokat sokszorosítsanak vele. Erre jó, másra nem, viszont az olcsósága miatt rengeteg nyomda használja color nyomásra is. Szóval, ha valaki a kezedbe nyom, egy szétmaszatolt, lucskos szórólapot, most már tudod, mivel készült.

romayor.jpg

Pistivel leültünk a gép elé, és tudományos alapon elkezdtük a titkárnő-castingot. A Bulineten lévő összes lánynak írtunk. Az üzenet nem arról szólt, hogy fejlődő mikrovállalkozás munkatársat keres, mindössze ennyi volt benne: SZIZÉ. Ha a jelölt bármit is reagált, megkapta a SZIZÉIZÉ szöveget, majd ha továbbra sem adta fel, jött a HÁ' MOST NEM? HÁT DE! és így tovább, míg csak egyvalaki maradt, aki minden hülyeségre válaszolt. Julcsi szőke volt, száznyolcvan centi magas, és valóban titkárnőként dolgozott, de nagyon unta a helyet. Első szóra felmondott, és a következő héten már nálam kezdett.

Julcsi nem volt túl okos, viszont nyugodtan rábízhattam háromszáz kép átméretezését, mert hihetetlenül bírta a monotóniát. Egyszer kizavarták egy nyomdából, ahová elküldtem, mert a munkások lekapcsolták a gépeket és fél órán keresztül csak a dudáit bámulták.

Az első pár hétben minden rendben ment, aztán valahogy megromlott köztünk a kommunikáció. Később kiderült, hogy ennek kivételesen nem én voltam az oka, hanem az, hogy Pisti eléggé odavan a nagydarab nőkért, Julcsit meg nyugodtan eke elé lehetett volna fogni. Szóval épp akkor kerülgették egymást, de mivel erről fogalmam se volt, úgy gondoltam, egy céges buli feloldhatná a feszültséget. Dinnyés vodkával kezdtünk, aztán a benzinkúton szereztünk még pár üveg körte jellegű szeszes italt is. Elsőre fertelmes íze volt, aztán ahogy öregedett az este, egyre jobban megkedveltük. Éjfél körül Julcsi magánszáma következett: Először be akarta kapcsolni a telefonját, de háromszor elrontotta a PIN-kódot és a PUK-ot is tévesen adta meg. Elkérte a mobilomat, de mivel közben elfelejtette, hogy minek is ez neki, sorban felhívta az összes nőismerősömet és megkérdezte, szeretik-e a lányokat, mert ő nagyon, és jó ha tudják, rajta nem múlik semmi.

Ki kellett volna csavarnom a kezéből a telefont, de annyira megdöbbentett ez a show, hogy csak néztem, mint hal a szatyorból.

Egy hét múlva nyilvánvalóvá vált, hogy Pisti és Julcsi kavarnak. Ebből nagyon szerettem volna kimaradni, így béreltem egy nyolc négyzetméteres alagsori irodát a Schönherz Kollégium közelében.

hiba03.gif

Egy idő után rájöttem, hogy ezt az életstílust nem nekem találták ki, de a Bulinetes lányok között egy sem volt, akit fél óránál tovább képes lettem volna elviselni – nyilván akadtak olyanok, akiknél meg én nem mentem át a szűrőn –, kivéve Roberta, akihez fél év után vissza is sunnyogtam. Azt gondoltam, jó lesz ez nekem, majd lenyugszom, kicsit kevesebbet iszom, és egyenesbe kerül minden.

Roberta egyébként is szórakoztató. Meg okos. Meg olyan izé… úrinő, na.

robi.jpg

Ugye ismerős az a különösen idegesítő típus, aki mindent jobban tud, nos, Roberta egyszerűen TUDJA a dolgokat. Sose voltak komplexusaim amiatt, hogy komolyabban sötét lennék, de hosszú és kimerítő beszélgetéseink után – mármint ő mondta a magáét, én hallgattam – rengetegszer éreztem úgy, hogy fogalmam sincs a világról. Amikor megismerkedtünk, már beszélt vagy három nyelven, és csak viccből nekiállt még a görögnek is. Vannak emberek, akik képesek valami különleges, egyedülálló világot építeni maguk köré, hát ebben is verhetetlen volt. Amikor először láttam a másfél szobás angyalföldi lakását, úgy saccoltam, csak a berendezés 40-50 millió lehetett, pedig szinte mindent a használtcikk-piacról szerzett be, vagy lomtalanított. Amit kellett átfestett, átalakított, és kész is volt a csoda. Egyedül a citromsárga fürdőszobával nem tudtam egyetérteni, de még az is lehet, hogy csak évtizedekkel megelőzte a divatot. Oké, ő sem adott mindenre, mert a hűtőben igen furcsa állagú dolgokat tárolt, a fagyasztóban pedig még mamutcomb is volt szerintem, amit az előző lakó nagyanyja hagyott ott a világháborúban.

Mindig is három szabályt igyekeztem betartani az életben: Nem szavazok, nem vásárlok a Teszkóban, és nem megyek ki a Szigetre. Az utóbbi fogadalmamat 2002. július 31-én kénytelen voltam felülírni, most így hangzik: Nem megyek ki a Szigetre, kivéve, ha fellép a The Cure.

Robert Smith elég megosztó figura, és mivel a kilencvenes években lecsengett a mozgalom, nem is hallgatják nálunk túl sokan. Ezért kihagyom a húszoldalas ismertetőt, képzeld el inkább, hogy egy számodra nagyon fontos személyt láthatsz élőben, úgy tíz év várakozás után.

Megvan?

Reggel hatkor keltem, délben már alig bírtam magammal. Melegítésképp letoltam három becherovkát, de még mindig csak fél egy volt, hát zenét hallgattam meg bóklásztam a neten. Hirtelen eszembe jutott – ilyenkor jönnek ám a jó ötletek –, hogy tudom Andika email belépési jelszavát. Bepróbáltam, működött, és rögtön sokkal több információ birtokába jutottam, mint amennyi egészséges lett volna. A levélváltásokból egyértelműen kiderült, hogy jó ideje valaki mással jár. Leültem az ágy szélére sírdogálni kicsit, ittam rá még egyet, majd azzal a lendülettel el is aludtam.

A koncertkezdés előtt alig egy órával tértem magamhoz, hívtam egy taxit, ami viszont elakadt valahol a Filatorigát környékén a dugóban. Rendben, akkor futás. Pont kiköptem a tüdőmet a bejáratnál, az egyik IN-KAL-os meg is kérdezte, hívjon-e orvost. Valahogy átverekedtem magam a hídon, majd mindenféle bokrok közt szlalomoztam arra, amerre a nagyszínpadot sejtettem, de közben annyira lekötött a rohangálás meg a köhögő rohamok, hogy már fogalmam se volt, miért vagyok itt és ki elől menekülök. Egyszer csak rengeteg ember közé kerültem, de csak furakodtam tovább, míg betonkeménységűvé vált a tömeg. Ekkor villám húzott át az égen, és egy hatalmas dörrenés után ömleni kezdett az eső. Végképp nem értettem, mi ez a balhé körülöttem, aztán ahogy felnéztem, észrevettem jó húsz méterre egy kócos csávót a színpadon.

Arra gondoltam, három Andikát is megérne nekem, hogy most itt lehetek.

Máshogy tippeltem volna, de egészen a tizenegyedik számig nem is bőgtem el magam. Ez volt a Siamese Twins, ami a The Cure életmű abszolút érzelmi mélypontja, és szinte sohasem játsszák a koncerteken. Szerencse hogy előadták, mert eddig ennek a posztnak A nap, amikor kétszer sírtam volt a munkacíme, így meg kevésbé ciki.

 

Minden komolyabb gond nélkül elmúlt az ősz, a tél nagy része is, de egyre jobban éreztem, hogy nem fog menni ez a dolog Robertával. Persze ő is sejtette, mert egy nőt nagyon nehéz átverni, halálosan tisztában van azzal, ha vele vagy, de közben valaki másra gondolsz. Ideges lett és mogorva, látszott rajta, hogy legszívesebben kidobna, csak azért nem teszi, mert azt hitte, képes lesz leválasztani valahogy az excsajomról. Egyre borúsabb estéket töltöttünk együtt, aztán valamikor január végén összeszedtem magam és eldöntöttem, átmegyek hozzá megbeszélni a szakítást.

Bekopogtam, ajtót nyitott, de mielőtt bármit is mondhattam volna, közölte, hogy terhes.

Vagy egy órán keresztül csendben ültünk, bőgött, megnyugodott, bőgött és újra megnyugodott. Képtelen voltam bármit mondani, egyébként is az arcomra volt írva, hogy miért jöttem. Két választásom volt: Ha maradok, egy olyan kapcsolatra – plusz gyerek – mondok igent, amiből épp kiszállni készültem, ha meg kisétálok az ajtón, egyértelműen rongy ember vagyok.

Elszívtam három cigit egymás után, felálltam és szó nélkül távoztam.

Követlező poszt: Október 6-án, hétfőn.

Facebook oldal

Következő:Micike>>
     << Előző: Bulinet
         << Legeleje: Fontos dolgok

22 komment

süti beállítások módosítása