2006, valahol Gyöngyöspata közelében. 33 éves vagyok.

31. nap, hétfő

Egy hónapja vagyok itt, hajrá-hajrá! Mondjuk, kissé úgy érzem magam, mint Donnie Darko a pszichiáternél:

– És mi van a lányokkal?
– Sokat gondolok lányokra.
– És hogy megy az iskola?
– Sokat gondolok a baszásra.

Persze nem tudok ezen tikkelni naphosszat, mert közben kénytelen vagyok az Armageddonnal is foglalkozni, és ilyen magasröptű* kérdésekre keresem a választ:

• Szükséges-e az, hogy a Jó és Gonosz, mindent vagy semmit alapon megküzdjön egymással és így magát a történelmet is lezárja? A történelem háborúk története, különböző eszmék története. Tehát ha valaki totális hatalomhoz jut, és onnantól csak egy felől fúj a szél, mindennek vége.
• Mennyire jó a Jó által elképzelt világkép, és mennyire gonosz a Gonosz? Milyen lehet egy ilyen egysíkú rendszerben embernek lenni, és lehetséges-e egyáltalán? Hogyan alakulna mondjuk a művészek sorsa Krisztus, vagy az Antikrisztus uralkodása alatt?
• Hogyan reagálna a média, ha hirtelen egy bibliai konfliktus kellős közepébe csöppennénk? Azt hiszem, ez egy BBC szlogen: Önökkel leszünk a világ végéig. Ha pedig eljön az óra, közvetítjük.
• Hogyan reagálnának a keresztények és muszlimok, ha valóban bekövetkezne az, amit megjövendöltek?

*Itt kitöröltem jó másfél oldalnyi sületlenséget, amit nem értenél, ha nem olvastad az első könyvemet, de igazából én sem érem fel ésszel, mit akartam vele, azon kívül, hogy fogyjon a tinta. Valami olyasmiről van szó, hogy nem csak közösségi mitológia létezik, hanem mindenkinek van egy személyes, ahol az ismerőseinkből válhatnak mesehősök. Épeszű ember ezt még maga előtt tagadja, a problémásabb esetek – mint mondjuk én – regényt írnak belőle.

32. nap, kedd

Úgy néz ki, javul az idő. Erre már tényleg nagy szükség volt, mert fürödnöm, vásárolnom és romeltakarítanom kell. Mozognom is illene már, mert így csak gyűjtögetem magamra a zsírt, mint a maci, pedig messze még a tél.

Épp jellemrajzot gyártok, egy olyan emberét, akit még soha senki sem látott, viszont már kétezer éve tele van vele a bulvársajtó:

Ő az Antikrisztus.

Az Armageddonban érdekes körülmények közt fogja ütköztetni a nézeteit Jézussal, erre pedig nekem is fel kell készülnöm, mert nem karikatúra-Krisztussal dolgozom, az igazival szemben pedig nem állhatok ki egy félnótással.

A két felet jóra és gonoszra egyszerűsíteni butaság, pláne az Antikrisztust Jézus inverzének venni. A nép nem áll egy kizárólag rossz tulajdonságokkal rendelkező figura mellé, pedig meg van írva, hogy taps és üdvrivalgás közepette jut hatalomra. Sokak szerint Hitler maga volt az Antikrisztus, de hallottam Napóleonról is ilyesmit. Ezek az emberek viszont nem Jézus ellentétei, hanem bizonyos tulajdonságaikban – intelligencia, beszédkészség, taktikai érzék – hasonlóak, másokban meg ugye egyáltalán nem. Az inverz elméletnek annyi alapja mindenképpen van, hogy ezek ketten valamiféle szimmetriát alkotnak. Van köztük valamiféle rejtett egyensúly, de ez nem úgy jön létre, hogy ami itt igen, ott nem – mint mondjuk a Jin-Jang jel –, hanem sokkal trükkösebben.

Mit tudom én, megpróbálhatom összehasonlítani Jézust az Antikrisztussal úgy, hogy gondolatban hülye kérdéseket teszek fel nekik. Mondjuk ezt: Szereted-e a hajnali szellőben nyíló kökörcsin illatát?

Négy válasz lehetséges:

• Mindkettő ugyanazt mondja. Hogy ez igen, vagy nem, az lényegtelen.
• Jézus szereti, az Antikrisztus viszont a pénz szagán kívül semmit sem visel el.
• Igen, szeretik, de kissé más módon.
• A kérdés nem megválaszolható, vagy eredendően hibás.

A kérdéseket ravaszul kell feltenni, mert ha azt állítom, hogy Jézus jó, akkor azt kell mondanom, hogy az Antikrisztus rossz, vagy jó, különben nem jön ki a szimmetria. A totális gonosszal senki sem vállal közösséget, míg a totális jó életképtelen, mert a világ nem totálisan jó része ezt azonnal kihasználja, sőt el is pusztítja. Ez Jézus esetében meg is történt, viszont ha csak szimplán jó lett volna, ott maradt volna a sziklasírban az idők végezetéig, és most bevásárlóközpont állna a Szent Péter bazilika helyén.

Keresek más szót Jézusra: ő tökéletes. Ennek a szónak az ellentéte a tökéletlen, amivel akár kint is lehetek a vízből. Mind a tökéletesség, mind a tökéletlenség képes tömegeket mozgatni. És a tökéletlen hiába kevesebb a tökéletesnél, mégis egyenrangúvá válhat, mert képes rejtekutakat találni, nem akadályozza a törvény. Míg a tökéletes végigállja a sort, a tökéletlen előrefurakodik és hamarabb ér a kasszához, hogy a zsebébe gyűrt lopott csokiról ne is beszéljünk.

Amíg Jézus szeretnivaló, az Antikrisztus elbűvölő. Nagy különbség, mégis ugyanaz a hatás, sőt az Antikrisztus könnyen kihasználhatja, hogy operálhat a szexuális vonzerejével, míg Jézus számára ez tiltott fegyver.

Mindketten életerős, középkorú férfiak. Tipikus vezetők.

Jézus nagyon tisztán és logikusan gondolkozott, viszont hamar felment benne a pumpa, és ilyenkor jött a maró gúny meg a nyílt konfrontáció. Az Antikrisztust nem vehetem ehhez képest egy olyan figurának, aki az érvelésében lévő zavart holmi magára erőltetett nyugalommal próbálná leplezni, mert akkor olyan lenne a beszélgetésük, mint a 2006-os Orbán-Gyurcsány vita.

Gyurcsány végig jól érvelt, de közben össze-vissza csapongott, túráztatta magát. Erre Orbán nem támadt vissza, hanem csak játszotta a bölcs öregembert, de mivel igazából nem volt mondanivalója, belefutott néhány nagyobb pofonba. A végeredmény csak azért nem lett KO, mert Gyurcsány elszállt, nem vette észre azt a pillanatot, amikor győzött, és tovább gyepálta Orbánt. Tanulság: Gyurcsányból nem lenne jó Jézus, és Orbánból sem hiteles Antikrisztus.

Oké, de akkor ők ketten hogy viselkedhetnek egy ilyen helyzetben?

Jézus, osztja az észt, mint Öveges professzor, majd ha úgy hozza a helyzet, végtelen hatalommal felruházott uralkodónak mutatja magát. Egyszer okos, egyszer hatalmas, és ezt a két pózt váltogatja egyre gyorsabban, majd elszakad a cérna és támadásba lendül. Ez a viselkedés egyébként nagyon hasonlít arra, amikor egy fizikai folyamat kaotikussá válik, és a kimeneti értékek már nem vezethetők le abból, ami bemegy. Ilyen például a turbulencia.

Az Antikrisztus is igyekszik éreztetni a felsőbbrendűségét, bár az elején még fontosabb neki, hogy valamiféle nyugalmat sugározzon. Amikor Jézus gúnyolódni kezd, ő is visszavág néhány viccel, de ahogy erősödik a nyomás, nem veszi fel a kesztyűt. Megvárja, míg Krisztus már úgy üvölt, hogy szinte szétrobbannak a nyakán az erek, és akkor megalázkodást színlel, hogy szimpatikussá váljon, majd ahogy csendesedik a vita és újra biztonságban érzi magát, tovább folytatja a felsőbbrendű dumát.

Szóval Jézus érzelmei valósak, míg az Antikrisztus ezzel is csak trükközik a hatás kedvéért. Még egy példa a tökéletlenség előnyeire.

Voltam ma vásárolni. A Vaddisznórét, az út, meg az egész környék víz alatt van. Én úgy ötven méterrel a falu fölött lakom, és ahogy ereszkedtem lefelé, térdig ellepett a mocsár-trutyi-döghalál. Vagy húsz percig vakargattam magam, mielőtt be mertem menni a közértbe.

mocsárvilág

Találtam egy döglött vakondot. Érdekes állat.

A falu határában az út közvetlenül a patak mellett vezet. Van rajta egy gázló, ahol normál esetben gyalog, vagy akár autóval is át lehet kelni. Persze most annyira megáradt, hogy ilyesmiről szó sincs. A túlparton állt egy öregasszony.

– Na, te aztán nem jössz ezen át – mondta.
– Nem is akarok – feleltem, ahogy beálltam a sodrás szélébe, hogy leáztassam a sarat a szandálomról. – Rossz az idő mostanában, ugye?

Tudtam, hogy ez a téma kikerülhetetlen. A néni ekkor az órájára nézett.

– Nem úgy mondom. Esik vagy két hete, nem?
– Ha esik, hát esik. Hol voltál, gombászni?
– Nem, kirándulni.
– Kirándulni?!
– Fent az erdőben.
– Ja, értem. Én ott eltévednék.
– Jó nagy is. Viszlát!
– Szia!

Mivel napok óta rá vagyok csúszva a kockacukorra, vettem belőle bőven, meg ilyen limited edition, robbanócukorkával töltött Milkát is. Emlékszem, egy időben csak M&M-es limitált szériát árultak, most meg mindenféle van belőlük. Szerintem ezek a szezonális csokik a következőképpen készülnek: Megborul a kamion, ami a robbanócukorkát szállítja, vagy bármi más édességet. Nagyobb baj nincs, de a csomagolás megsérült, és nem veszik át a kereskedők. Mivel szétosztani a szegények közt, vagy bevállalni a buktát mégsem egy stratégia, beleöntik az egészet valami trutyiba, azt bevonják csokival, én meg megveszem nem kevés papírpénzért.

Zseniális.

33. nap, szerda

Elkészült az Armageddon első fejezete, összesen tizenegy nap alatt. Ez bíztató**. A Csillagok hegyén ugyanilyen hosszú eleje hét hónap alatt lett meg, és később még ugyanennyit kellett dolgozni rajta.

**A végleges verzióban ebből egyetlen sor sem maradt. Hehe.

A tegnapi és a mai idő jót tett a patak vizének, már majdnem átlátszó. Igaz, hogy még mindig farmerben és pulóverben üldögélek itt, de már legalább nem kell magamra terítenem a hálózsákot.

34. nap, csütörtök

Ma végre megtehetem azt, amire úgy vágytam az elmúlt egy hónapban: Kimegyek a Vaddisznórétre napozni. Nagyon jól esik a fény és a meleg, csak kissé agresszívek a bogarak. Jut eszembe, elég sokféle állatot láttam már errefelé, de vaddisznót, egyet sem. Furcsa, de kevésbé hiányoznak, mint a nők.

A jegyzeteim teljesen átláthatatlanná váltak. Ha eszembe jutott valami, beírtam egy spirál jegyzettömbbe, és megjelöltem, hogy melyik részbe szánom a szöveget. Most már viszont annyira sok lett, hogy semmit sem találok. Szerencsére van nálam olló, és készítettem magamnak egy regiszteres füzetet.

rend a lelke mindennek

35. nap, péntek

Nagyon számolgatom már, hogy mikor lesz vége ennek a vakációnak. Eszembe jutott az is, hogy megszakításokkal kellett volna beterveznem, mert ennyi idő után már rosszul viselem, hogy nincs társaságom. Persze tudom, hogyha egyszer is hazamennék, nem lennék képes ezt végigcsinálni. Újra támadnának az agyevő bogarak, és értelmetlenné válna az egész.

Melyik madár nyávog? Az egyik fáról néha panaszos macskanyávogás-szerű hang hallatszik.

Észrevettem, hogy az időjáráson kívül szinte semmit sem írok már az erdőről. Ez azért van, mert – legalábbis egyelőre – legyőzetett, és kialakult benne egy kezdetleges civilizáció, amit kultúrának csak nagy jóindulattal neveznék. A Király-Ferenc féle naiv kultúra fő kultikus tárgya a lábos. Ez precíz tisztogatás után főzéshez, mosáshoz, fürdéshez és borotválkozáshoz is használható. A szivacs, hasonló jelentőségű szentség, szintén mindenre jó.

a szentek szentje

Fürödni úgy szoktam, hogy a lábosban vizet melegítek, és azt egy üdítősüvegbe töltöm. Kissé lefröcskölöm habtestemet, végigszappanozom magam a fent említett univerzális szivaccsal, majd a maradék vízzel leöblítem. Mindezt úgy, hogy kint állok a még sose használt külső tűzhely és a ruhaszárító fa között, a szétbontott kis sátor egy darabján. Ennek az alsó része egyébként megmaradt. Kint van a Vaddisznóréten, és azt használom napozáshoz polifon helyett.

36. nap, szombat

Láttam egy legalább húsz centi hosszú meztelen csigát. Nem tudom elhinni, hogy egy ilyen állatot széppé tehet a szerelem.

• A konyhán olasz napok következnek:
• 1 zacskó paradicsomos portészta.
• 40 dkg darálthús konzerv.
• Mindenféle, a zacskók alján maradt tészta.
• 2 marhahúsleves kocka.
• Ó, ha lenne sajt, de nincs hűtőm.

Furcsa ez. Délelőtt a szokásos Jaj, mikor megyek már haza? hangulat uralkodott rajtam, hát leültem gitározni. Egyébként nem bizonyult megdönthetetlen tételnek, hogy eredendően béna vagyok. Néhány akkordbontás, sőt egy lengyel lant átirat is elég jól megy már. Délután kimentem a Vaddisznórétre, ahol lehet jókat napozni, akár meztelenül is, ha úgy tetszik, tornázni meg hessegetni a bogarakat. Akkor újra megéreztem, hogy ez tényleg egy vakáció. Az én nagy vakációm, írhatok nyugodtan, sőt ha éppen úgy szottyanna kedvem, üvöltözhetnék egész nap, mert ez tényleg arról szól, hogy közel négy hónapig azt csinálhatok, amit akarok. Annyi csak a megszorítás ugye, hogy egyedül, és itt az erdőben. Nem csörög kétpercenként a telefonom, nem nyomaszt, hogy mi lesz holnap, mert pontosan tudom, hogy mi lesz holnap. Ebből a szempontból olyan ez, mint az édenkert. Abban reménykedem, hogy amikor eljön a kiűzetésem ideje, be fogok ezzel telni és azt mondom, mindenképp megérte.

37. nap, vasárnap

Csak ezek az esték ne lennének. Sötétedéskor mindig úgy elkeseredem. Nem alszom el túl könnyen, és azon vergődöm, hogy mi történt otthon, mióta eljöttem. A külvilág akkor kerül elő, amikor nincs semmi dolgom – legfeljebb annyi, hogy eldöntsem, jobbra, vagy balra forduljak –, úgyhogy megpróbálok valami feszesebb programot kitalálni.

Végeztem a második fejezettel, aminek A pálcikaember a címe. Azért ment ilyen gyorsan, mert ez lesz a legrövidebb rész a könyvben, ahol nem volt más dolgom, mint átejteni Ábelt. Könnyű eset volt, mert ő igen tapasztalatlan és naiv. Hisz mit tud a világról? Apu és anyu valami kertben laktak, de volt az a balhé a főbérlővel, és kirakták őket a pusztába. Ezután semmi mással nem foglalatoskodott, csak birkákat terelt naphosszat, és néhanapján áldozatot mutatott be az Úrnak. Ő volt a kedvenc gyerek, amit a bátyja megelégelt, és fejbe verte egy jó nagy kővel, és ennyi. Nem igazán mondható el róla, hogy bármit is letett az asztalra, de mégsem hagyhattam ki a könyvből, mert ezzel a konfliktussal kezdődött az emberiség – főleg háborúkból álló – történelme. Nos, egy ekkora lúzert könnyen kijátszottam, de a következő támogatójelölt, Mózes, sokkal keményebb dió lesz.

Mózes számára idegen és érthetetlen az egész utolsó ítélet-história, hiszen ő – tessék csak utánanézni – egy sátán, megváltó és végítélet fenyegetés nélküli világban nőtt fel. Egy olyan helyen, ahol Isten kézzelfogható, majdnem hétköznapi valóság, aki vele, mint kiválasztottal egyenesen és érthetően beszél. Mózes világában a vallás központi eleme a Törvény, és szó sincs arról, hogyha hiszel Istenben, és betartod a rendelkezéseket, a mennyországba kerülsz, ellenkező esetben a pokolba. Az egész Tórában egy későbbi betoldáson kívül – amikor néhány ellenzéki aktivista alatt megnyílik a föld, és elevenen a pokolra szállnak –, túlvilágra való utalás sincs, hogy megváltásról és végelszámolásról ne is beszéljek. Ekkoriban a zsidók még egyiptomi import alvilággal dolgoztak, amit több helyen neveznek Halottak Országának is. Itt nem választják külön a jókat és a gonoszokat, hanem mindenki egyformán rosszul érzi magát:

...Mielőtt oda megyek, honnét nem térhetek vissza: a sötétségnek és halál árnyékának földébe; Az éjféli homálynak földébe, a mely olyan, mint a halál árnyékának sűrű setétsége; hol nincs rend, és a világosság olyan, mint a sűrű setétség. (Jób. 10, 21-22.)

Mózes világában a vallás azt jelenti, hogyha nem tartod be a Törvényt, Isten megbüntet, jövevénnyé tesz, idegen kézre ad, és sohasem léphetsz be az Ígéret Földjére. Ez a föld pedig nem egy felhőn túli mesevilág, hanem a tejjel-mézzel folyó Kánaán, ami nagyjából megfelel a mai Izrael területének.

Mózes egész hite az anyagi világra, és a földi életre fókuszált, szemben a keresztények túlvilági várakozásaival. Mózes elsőre nem is hinné el, hogy létezhet az Antikrisztus, azt meg pláne nem értené, hogy Jézus mi az istenfáját akart azzal a keresztre feszítéssel, hogyan tudott így segíteni a világon? A sátánnal sem lehet ijesztgetni őt, hiszen a Tórában a gonosz sugallatok is Isten szájából szóltak. A Fáraót, az ellenséget, a bálványimádókat nem az ördög szállta meg, hanem saját akaratukból cselekedtek, vagy Isten keményítette meg a szívüket, ha épp így állt érdekében.

38. nap, hétfő

A zsarnok népvezérek, hegemónok rendszerint abban a tudatban döntik romba a világot, hogy amit tesznek, az jó, és a pusztítással felsőbb érdekeket szolgálnak. Ez alól Mózes a legnagyobb kivétel. Ő egy hatalmas dobogó szív volt, aki egy kicsinyhitű népből nemzetet kovácsolt, életben tartotta őket a sivatagban, és jó előre gondoskodott minden második Nobel-díj sorsáról. Mózes bizony csodát tett, és mivel ez a csoda az ő hűségéből és szívósságából táplálkozott, ezért nagyon kemény vitapartner. Miatta van tele a hamutartó, komolyan.

A természeten úrrá lettem, most már tényleg olyan körülmények közt lakom, mint egy jól felszerelt kempingben. A nálam lévő pénz is ki fog tartani, főleg ha megszüntetem a vásárlásonként másfél kiló csokival járó habzsidőzsit. A kis gázpalackokkal spórolni kell, mert nagyon fogynak. Idáig az esős idő miatt nem tüzeltem fával, de be fogom vezetni, hogy semmi másra ne használjak gázt, csak kávéfőzésre. Annyi luxust szeretnék fenntartani, hogy reggel, félálomban ne kelljen tüzet gyújtanom, mondjuk a szakadó esőben. Várom is már nagyon a szabadtéri sütés-főzést, mert a rizshez idáig nem nyúltam – túl sokáig kell főzni –, a portésztától viszont erősen hízok.

39. nap, kedd

Most lemegyek a faluba vásárolni, és utána pótolom néhány elmaradásomat. Kijavítom a szellőzőnek használt rovarhálót, és megreparálom a könyvállványomat, igen csálén áll szegény. Azért is jó lenne ezekkel ma végezni, mert holnap ünnepelek: eljön a negyvenedik nap. Mint Mózes a hegyen, ugye… Egy ideje semmit sem írtam, csak ezen a harmadik részem töprengtem, aminek Vérjegyesség lesz a címe. Ez a szó a körülmetélés szinonimája, csak elég ritkán használják. Úgy emlékszem, a Tórában is csak egyszer hangzik el, amikor az Úr a fejéhez kapott, hogy Gersom, Mózes fia nincs körülmetélve. Neki is rontott volna a gyermeknek, de Czippóra, az édesanyja gyorsabb volt. Egy éles kővel lenyisszantotta a fiú előbőrét, és odavetette Istennek: – Bizony, vérjegyesem vagy te nékem! (Móz. II. 4.25)

Nem haladok a háttérolvasmányaimmal sem úgy, ahogy szeretnék. Másodszorra nyálazom át az Ószövetséget, de aztán újszövetségi szereplő következik, majd Mohamed. Az Újszövetség evangéliumi része nem túl hosszú, de még sohasem rágtam át magam az összes apostoli levélen, pedig az fontos lenne, és a Koránnak is csak a feléig jutottam. Ja, aztán jön a 290-es számú auschwitzi fogoly, mert annak egy mellékszálára fog épülni a koncentrációs táborban játszódó rész. Még nem dőlt el, hogy szerepeltetni fogom-e Shakespeare-t. Nagyon kevés anyagot találtam az életéről, a drámákból pedig nem tudok mindent levezetni, amire szükségem lenne. Ráadásul nincs meg nekem a Vihar, pedig azért most minden pénzt megadnék. Newtonnal is hasonló a helyzet. A fizika világképe elég sokat foglalkozik vele, de nem ismerem eléggé a kor Angliáját. Valószínű, hogy ezt a két részt csak vázlat szinten fogom megírni, és otthon majd véglegesítem.

És végre teljesen kopasz vagyok. Először a papírvágó ollóval olyan rövidre nyírtam a hajam, amennyire csak bírtam, aztán nekiestem a borotvával. Elég viccesen nézek ki, mert közben mindenhol máshol lebarnultam. Majd óvatosan megyek a napra egy darabig.

A szokásos édességcunami mellé relaxációs olvasmányt is vettem. Egy könyvet, aminek Hitler halálgyárai a címe. Érdekes, hogy sem a szerző, sem a fordítás alapjául szolgáló mű nincs megjelölve az impresszumban. Az előszó szerint két Birkenauban fogva tartott cseh politikai fogoly írta. Tele van képekkel és táblázatokkal, amire most nagy szükségem lesz. Mindig is szerettem volna egy olyan könyvet, ahol nem regény, vagy oratórium formájában jelenik meg a holokauszt, hanem csak közlik velem a száraz tényeket. Az új szerzeményem hitelességét az rontja csak, hogy történelmi munkát általában nem név nélkül adnak ki.

Visszafelé láttam a mezőn egy szép nagy macskát. Rendesen rámmordult, ahogy Cicukaa! felkiáltással megközelítettem. Úgy nézett ki, nekem ugrik, de végül elfutott. Aztán kiderült, azért volt velem olyan barátságtalan, mert fogott egy gyíkot, és megzavartam, mielőtt megehette volna. Szegény pára még élt, de sok esélyt nem adtam neki, mert a macska félig összeroppantotta a koponyáját. Csak pihegett a fűben, és alig mocorgott, ha birizgáltam. Otthagytam békén meghalni.

Úgy tűnik, ez a nap a csúszómászókról szól. Délután fogtam egy szalamandrát… illetve ez azért túlzás, mert megfogni valamit, az olyasmit jelent, hogy lesben állok, ő menekülni próbál, de gyorsabb és ügyesebb vagyok, ezáltal a birtokomba kerül. Ehhez képest, ahogy cipeltem a vizeskannát a domboldalon, egyszer csak ott volt előttem, és láthatólag semmiféle jelentőséget nem tulajdonított a találkozásunknak. Nem tett eleget sem a Menj arrébb, te rusnyaság!, sem az Irgumburgum! felszólításoknak, és békésen tűrte, ahogy feltessékeltem egy botra, amin elég bénán, de megkapaszkodott. Szép nyugodtan felsétáltunk a táborba és minden oldalról lefényképeztem. Mégis, hogy maradhatott fent egy ilyen faj a természetben?

40. nap, szerda

Ma főztem először szabadtűzön. Kövekből készítettem egy csinos tűzhelyet, gyűjtöttem száraz fát és nekiálltam. Az ünnepi ebéd a következő módon készült: tegnapról elraktam némi füstölt szalonnát meg sajtot. A szalonnát félig kisütöttem, majd annak a zsírjában megpirítottam a rizst, amit aztán felöntöttem vízzel és megfőztem két húsleveskockával. Kicsit összeragadt, de sebaj. Amikor ez megvolt, teljesen kisütöttem a szalonnát, kis sajtot szórtam a tetejére és már tálalhattam is. Komolyan finom lett, tuti kis ünnepi ebéd.

Elkezdtem írni a Mózesről szóló részt. Kicsit még homályos, de nem lesz vele gond.

Felraktam a gitárra a vadiúj húrkészletet. Teljesen jól szól, csak ezek vastagabbak és alig tudom lefogni a hangokat.

 Facebook oldal

Következő: Vihar>>
     << Előző: Ezért nem isznak a remeték
         << Legeleje: Fontos dolgok