2003-2004, Krakkó-Szentendre-Budapest. 30 éves vagyok.
Krakkóba eljutni komoly szívás, mert Besztercebánya után a Tátrában kanyarog az út, és ha beragadsz egy kamionsor mögé, akkor így jártál. Végig sűrű a köd, szemerkél az eső, és miután kifogyott az ablakmosó, a lapátok csak kenik szét a szutyit a szélvédőn. A lengyel oldalon már simább a pálya, majd a város előtt nem sokkal kétszer két sávosra bővül, de ez a rész meg valamiért vonzza a jégesőt. A hátad nyilall, zsibbadt ujjaid szorítják a kormányt és ezerszer elátkozod magad, meg a nőt is, aki miatt elindultál.
Aztán jön a jutalomfalat.
Hosszú órák óta bóklászol a sötétben, majd felérsz egy dombtetőre és meglátod a gyönyörűen kivilágított Zakopańska sugárutat, mögötte pedig az egész mesevárost. Kinyújtózol, megiszod az utolsó korty kólát, amit a végére tartogattál, rágyújtasz, és arra gondolsz, némi kényelmetlenséget megért ez a látvány.
Valamivel éjfél előtt érkeztem, és hiába próbáltam útbaigazítást kérni a helyiektől, mert péntek este lévén szinte mindenki merev részeg volt. Vagy turista. Vagy mindkettő egyszerre. Az utcát nagy nehezen megtaláltam, de pont az az egy házszám hiányzott, amit kerestem. Gyök kettővel bolyongtam a lakótelepen, aztán levillogott egy taxis és ordítva üdvözölt:
– Jó nápot kovánok! – miután végighallgattam, hogy milyen szépek és készségesek a pesti nők, a sofőr elárulta, hogy a számozás itt kaotikusabb, mint Gazdagréten. A cím, amit keresek ráadásul nem is a telepen van, hanem mellette egy kis utcában. Jól ismeri, gyakran visz oda elázott lányokat. Egy bűntanya az, nagyon vigyázzak magamra.
Majd igyekszem.
Andika nem változott sokat másfél év alatt, csak épp fényes drótok álltak ki a begipszelt csuklójából, mert egy színházi próbán ráborult a papírmasé-vár, hercegnővel, királyfival, és az udvari bolonddal együtt. A konyhaajtóból egy ijedt fekete kismacska fújt rám, megvakartam a fülét, mire belém harapott, majd telepisálta a táskámat. Lány létére Mártonnak hívták, ami a Marcsiból alakult ki több lépésben, nem hiába volt a gazdája vörös diplomás nyelvész.
Az erős felvezetés után hamar túlestünk a lánykérésen és a boldogító igenen, majd vasárnap hazautaztam, hogy elintézzem, amit ilyenkor kell. Megcsináltattam jegygyűrűket, majd egy kölcsönkért öltönyben apuka elé járultam, aki nagyon fontos pozíciót töltött be egy nagyon fontos helyen. Miután komolyan és megfontoltan áldását adta a frigyre, már csak a szobámat és az irodát kellett felszámolnom. Az üzlet ettől még pöröghetett tovább, mert honlapot meg kiadványt akár Alaszkából is lehet tervezni, ha van netkapcsolat. Beszéltem pár szót Petrával, aki nem panaszkodott és nem okolt engem semmiért, csak az apja miatt aggódott nagyon, mert közben kórházba került.
Andikáról nem tudok képet kirakni, mivel épp nincs idegem vele beszélni (később lesz róla szó, hogy miért), viszont ez egy teljesen publikus videó, ráadásul Krakkóban forgatták.
Miközben én Budapesten pörögtem, kibérelt nekünk egy hatalmas lakást a Krasińskiegón, csak a nappali volt vagy negyven négyzetméter. Ebből lett volna Andika bordó szalonja, de valamit elszámolt a festék keverésekor, és beszürkült, fáradt rózsaszínre mázolta a falakat. Megvolt az eljegyzési vacsora is, hazacipeltük az ajándékba kapott pehelypaplan-szettet, vettünk rajzolt állatokkal díszített zuhanyfüggönyt, kék plüssfotelt, dohányzóasztalt, tojásfőző órát meg rengeteg apróságot, ami nélkül nem lehet élni, és eldöntöttük, hogy innentől halálosan boldogok leszünk. Én harminc vagyok, ő huszonöt, és harcoltunk már annyit, hogy képesek legyünk békében egymás mellet élni.
Hehe – mondaná erre Vonnegut.
November közepére berendezkedtünk, de mielőtt kifújhattam volna magam, újraindult Andika magánszáma. Igen tehetséges bűvész volt, csak épp nem nyulat varázsolt elő a kalapjából, hanem sikítóporral és nyafirepesszel megpakolt taposóaknákat. Bármilyen óvatosan lépkedtem, minden napra jutott legalább egy robbanás, állandóan zúgott a fülem a légnyomástól. Ha véletlenül szóba hozom Petrát, akkor más nők után kujtorgok, ha a házibulin kizavarok két részegen smároló csajt a hálószobából, én vagyok a hülye, mit hagytam ki. Keveset keresek, az a baj, sokat dolgozom – és keresek –, az a baj. Ha megjön az egyetemről és nem kérdezem meg, hol járt, érdektelen suttyó vagyok, ha másnap kifaggatom, akkor biztos el akarom számoltatni. Ne pakoljak el, mert csak ő tudja, minek hol a helye, miért hányok szét mindent, nem cselédlány ő, hogy utánam takarítson. Semmi és sehogyan sem volt jó, és amikor megkérdeztem, mégis mit szeretne, lerendezett annyival, hogy ezeket a dolgokat nem tudnom, hanem éreznem kéne. Egyszer annyira felidegesített, hogy majdnem megütöttem, de aztán csak felnyomtam a falra és kimentem inkább a konyhába cigizni.
Két-három hetente jártam Budapestre számlákat írni. Furcsa mód, abban a pillanatban, ahogy elindítottam a kocsit és áthajtottam a Visztula-hídon, elmúlt a gyomorgörcs és végre normálisan tudtam gondolkodni. Egyre többször fordult meg a fejemben, hogy hiába a vonzalom, én ebből egy komplett életfogytot biztos nem viselek el. Nem tűnt már akkora ötletnek, hogy egy hisztikirálylány miatt dobtam Petrát, aki egyébként klasszisokkal jobb nő volt.
A karácsonyi készülődés, favásárlás és lakásdíszítés akkora botrányba fordult, hogy repültek a jegygyűrűk is. Bár ez rég nyilvánvaló volt, itt fogtam fel végérvényesen, hogy mi nem vagyunk kompatibilisek egymással. Ez a nő engem akkor is semmibe venne, ha Nobel-díjakkal ragasztanám körbe a vécédeszkát, vagy István király helyett az én képem kerülne a tízezresre. Ettől kezdve, ha Magyarországon akadt dolgom, Petránál aludtam, és emiatt egy pötty lelkiismeret furdalást sem éreztem, vagy ha igen, azt nem Andika miatt.
Lady Pank - Mniej niż zero – A nullánál is kevesebb
talán azt hiszed, hogy többet jelentesz / csak mert eszed van, kedved és két kezed / s helyedet a földön a kitűnő érettségi jelöli ki / van akinek – és ez nem vicc / az értéked a nullánál is kevesebb / a nullánál is kevesebb / a nullánál is kevesebb / hivatásos sorskreálók / zenei és tömegspecialisták / megtalálják a módját hogy két vállra fektessenek / ha akarod, ha nem / bár a fizikának ellentmond / íme a szöveg / az értéked a nullánál is kevesebb / a nullánál is kevesebb / a nullánál is kevesebb / talán azt hiszed, hogy többet jelentesz / csak mert eszed van, kedved és két kezed / s helyedet a földön a kitűnő érettségi jelöli ki / van akinek – és ez nem vicc / az értéked a nullánál is kevesebb / a nullánál is kevesebb / a nullánál is kevesebb…
Egyébként a Lady Pank kábé annyira népszerű a Lengyelországban, mint nálunk az Illés-Metró-Omega együtt, de még a szétspeedezett tüctücbulikon is sokszor ez a búcsúdal.
Van úgy, hogy a kereslet találkozik a kínálattal. Is'vánnak szüksége volt egy főállású gyártásvezetőre, és azzal is tisztában voltam, hogy simán beköltözhetek Petra mellé a szentendrei szobájába. Mégis rágódtam az ügyön egész januárban és februárban, mert éreztem, hogy itt valódi felnőtt döntést kéne hozni, amiben – valljuk be – nincs nagy gyakorlatom. Be akartam ülni Andikával egy kávézóba, de végül a ház előtt parkoló kocsiban jött ki belőlem az elmúlt öt év. A lehető legnyugodtabban elmondtam mindent, amit a kapcsolatunkról gondolok, azt is, hogy minden bizonnyal ő életem nője, de minket nem egymásnak találtak ki. Ha tovább csináljuk, arra teljesen biztosan rámegyünk. Legyen úgy, hogy senki sem hibás, közös a kudarc, oldjuk meg ezt békésen.
Megtartottuk a búcsúestét, ahogy kell, másnap összepakoltam és elbúcsúztam Krakkótól.
Innentől egészen 2010-ig jóban maradtunk. Többé szó nem volt arról, hogy újrakezdjük, bár a barátságunk tartalmazott bizonyos extrákat. Erről viszont már nem fogok beszélni, így is túlságosan kibontottam a témát. Úgy érzem, ha rendszeres olvasója lennék ennek a blognak, annyiszor vernék bele a monitorba, ahányszor le van írva Andika neve.
Eddig igyekeztem kerülni mélylélektani megfejtéseket, mert aki közread egy ilyen vállalhatatlan sztorit, az ne magyarázkodjon. Viszont fontos, hogy én nem azért kavartam oda-vissza mindenkivel, mert lételemem a változatosság. Bizonyára van velem pár bibi, ezek közül az egyik, hogy képtelen vagyok bizonyos ügyeken túllépni. Szóban persze kimondtam, hogy itt a vége, de igazából sose hagytam ott egyik nőmet sem, ők a mai napig ugyanazt jelentik számomra. Ha véletlenül összefutunk, simán képes vagyok agyban éveket teleportálni, ami ugye érdekes helyzeteket teremthet. Ezért is különösen szerencsés, hogy jó ideje külföldön élek, ők meg közben férjhez mentek, gyereket szültek, vagy csak tovább pörögtek, mint a búgócsiga.
Következő:Pár szó az életminőségről>>
<< Előző: Micike
<< Legeleje: Fontos dolgok
kommentek