"A Földről hallgattam meg az első csontroppanást, miután végignéztem az ősrobbanást. Az első házaknál én voltam a sár, voltam Leprás-király és másra éhező Káin. Tapasztaltam, mi Aphrodité valódi bája, Norbinak vagyok a ledobott kalóriája. Nem a Való Villából jöttem a való világra, voltam és még leszek önmagam - paródiája."

Időrend

1986 (1) 1989 (1) 1991 (3) 1992 (5) 1993 (1) 1994 (1) 1995 (2) 1996 (3) 1997 (1) 1998 (3) 1999 (3) 2000 (4) 2001 (5) 2002 (2) 2003 (3) 2004 (2) 2005 (2) 2006 (8) 2011 (18) 2014 (1) Címkefelhő

Olyan becsületes képe van, és megígérte hogy írni fog. Fizetek neki egy sört.

Facebook

kommentek

  • whale: @Mclaurin: Pontosan. Valszeg pont ezen sérült be a szerző, hogy élete főműve, tádáááámmm......az é... (2018.12.10. 01:49) Midlife Crisis
  • Mclaurin: Így sok év után gondoltam kicsit beleolvasok az elejébe. Úgy beszippantott, hogy végigolvastam (az... (2018.04.30. 23:01) Midlife Crisis
  • Ötperces Nickregisztráció: ...és már a FB sem frissül :( Tényleg ennyi volt? Ne már. (2018.04.23. 21:24) Midlife Crisis
  • ziggy stardust: @Ötperces Nickregisztráció: +1 (2017.01.24. 21:25) Midlife Crisis
  • Ötperces Nickregisztráció: @Dr. Kix: +100 Én is be-benézek hátha van frissülés :( (2016.12.13. 20:21) Midlife Crisis
  • Utolsó 20

Networked Blogs

Lotterfeld Boholy

2014.06.02. 08:19 Lotterfeld Boholy

Napfogyatkozás

Címkék: 2000 1999

1999-2000, Budapest. 26 éves vagyok.

Az operátor szeme alatt kissé rángatózott az ideg, de nyugalmat erőltetett magára és nekiállt ötödször is elmagyarázni, miért használhatatlan az a szórólapterv, amit le szerettem volna adni (A grafikus munkájából színekre bontott postscript fájl készül, ezt filmre hívják elő, majd rávilágítják a nyomólemezre, de az ilyesmiről majd később). Sokra nem ment velem, mert fogalmam sem volt a technikai részletekről, és csak pufogtam magamban, hogy vissza kell mennem Dokihoz, aztán kezdhetjük elölről az egészet. Még ki sem értem az ajtón, mikor megcsörrent a telefonom. Pisti hívott és elújságolta, hogy otthagyta a Full Graphicot. Most a menyasszonyával dolgozik, aki igazi tördelő és kiadványtervező, nem csak olyan kutyaütő, mint a haverom.

Másnap meglátogattam őket egy irodának csúfolt magánzárkában, amit valahol a Köztársaság tér környékén béreltek. A csávó, akinek megismerkedésünkkor hosszú, világoskékre festett haja volt, és egy az egyben adoptálta Freddy Krueger ruhatárát, most tetőtől talpig alpakkában feszített. Diszkréten csillogó sárga selyeminget viselt, és az összeállítással maradéktalanul harmonizáló bőrszandált, természetesen fehér frottír zoknival. Nem Szofit szívott már, hanem Davidoffot, asztalán a Phillips Genie mobil mellett egy BMW kulcsai jelezték, hogy az Ugatha Christie egykori basszusgitárosából komoly üzletember lett.

 

A képet kissé árnyalta, hogy Márti, a barátnője épp hisztériás sokkot kapott egy levéltől, amiben felmondják a bérleti szerződésüket. Mint megtudtam, Gallasz két hónapja vitt el tőlük egy félmilliós munkát, de fizetni a mai napig nem sikerült neki. Ez kisebb pénzügyi zavart okozott, de hatalmas megrendelések vannak kilátásban, pikk-pakk befoltozzák majd ezt az apró lyukat. Mivel úgyis elegem volt Doki bénázásaiból, felajánlottam, hogy dogozhatnánk együtt, aztán ennek örömére elmentünk inni.

Meg másnap és harmadnap is.

Pisti rugalmasan kezelte a monogámiát, viszont különös tehetséggel szervezett keresztbe, így fordulhatott elő, hogy nekem kellett feltartanom Mártit, mikor egy kóbor cicus épp rosszkor tévedt be a lakásba. Az, hogy hülyeségeket beszélve elállom az ajtót, nyilván átlátszó próbálkozás volt, és bár nem voltam teljesen tapasztalatlan, akkor fogtam fel, milyen gusztustalan tud lenni egy nő, ha igazán dühös. Gandalf is megtört volna ennyi halálos átok alatt, komolyan.

Szóval így lett vége a gyümölcsöző együttműködésnek, de Pisti nem tört le túlságosan. Továbbra is követhetetlenül jöttek-mentek a lányok, azt mondjuk kitapasztaltam, hogy leginkább az iga elé fogható, száznyolcvan magas, tenyeres-talpas darabokra utazik. Nem volt kövér egyik sem, csak valami őserő sugárzott belőlük, tudod, amikor just in case betartod a méter távolságot, mert ha véletlenül felrúg, hat hétig fekszel tetőtől talpig begipszelve. Jó esetben.

brunhilde.jpg

és most ráülök a szádra

Pisti iszonyat bárgyú dumával csajozott, viszont mindig megtalálta azt egy mondatot, amivel aknára lehet lépni. A legsúlyosabb eset a Pecsa szabadtéren történt, amikor valahogy a társaságunkhoz csapódott egy ilyen Brünhilde. Pisti lehajtotta a felest, elpöckölte a cigit és szélesen elmosolyodott:

– Helló, de szép a hajad! – mondta.
– Á, ez csak paróka – pirult a lány. – Rákos vagyok, a kemoterápia miatt kell.

Ezen a ponton úgy döntöttem, legjobb lesz, ha elhagyom a helyszínt.

A kocsi, amivel menőzött, valójában egy ősöreg 320-as BMW volt. Rajta kívül kizárólag feltörekvő zöldségesek használták ezt a típust, akik degradálónak érezték a sas-matricás Zsigulit. Egy este megállítottak minket a rendőrök és kiderült, hogy a forgalmin kívül semmiféle papír nincs nála, mert jó két hete Mártinál felejtette a tárcáját. Súlyosbító körülményként be is szólt valamit a közegnek, aki röhögve közölte, hogy semmi gond, elég lassan megy az azonosítási eljárás, akár 72 órát is üldögélhet emiatt az előállítóban.

 

Mit lehetett tenni, beültem annak a szörnyű romnak a volánja mögé és meglátogattam Mártit. Hazugság lenne, ha azt mondanám, hogy nem fogadott szívesen, mert egyáltalán nem fogadott, csak a zárt ajtó mögül rikoltozta, hogy húzzak innen, vagy rám hívja a rendőrséget. Eltartott egy darabig, míg megértette, hogy hivatalos ügyben jöttem, és már az összes szomszéd fenyegetve méregetett, mire hajlandó volt átadni az iratokat. Leadtam mindent a recepción, és laza két óra múlva ki is engedték Pistit. Tisztán látszott rajta a megkönnyebbülés, ahogy kiléptünk a kapun. Azt mondta, nem szeretne beszélni róla, mit látott odabent, de biztos nem bírt volna ki három napot.

Így lettünk barátok.

Közben a tulajdonos eladta a kőbányai lakást és lépnem kellett. Pisti rögtön felajánlotta, hogy költözzek hozzá a Gát utcába, és ha már így összekerültünk, kitaláltuk, hogy alapítunk egy nyomdaipari vállalkozást. A neve legyen S-print, ami egy gépelési hiba következtében Spritn Bt-re módosult. Ez a cég persze csak amolyan képzeletbeli barátunk volt, igazából számla nélkül dolgoztunk annak, aki szóba állt velünk. Jobb napokon étteremben ettünk, aztán ha elfogyott az anyagelőleg, azon vitáztunk, ki menjen le a maradék ötforintosokkal cigit venni.

Andival már permanens háborúban álltam. Egy héten átlag két napot bírtunk ki egymással, aztán szakítottunk, és következett a játék, amiben az veszít, aki először emeli fel a telefont. Szinte sose nyertem.

Augusztusban pont a Művészetek Völgye előtt vesztünk össze, pedig úgy terveztük, együtt megyünk le Kapolcsra. Az első napot még kibírtam és eldöntöttem, elveszem az első nőt, aki húsz percig kibírja hiszti nélkül, aztán dünnyögtem még magamban kicsit, majd felültem a vonatra. A fesztivál nem egy helyszínen zajlott, hanem vagy három faluban, és estig bolyongtam, míg végre megtaláltam Andikát. Nem borult azonnal a nyakamba, legalább egy órába került, míg annyira felengedett, hogy megfoghattam a kezét. Egy közeli domboldalon felvertük a sátrat, és ott maradtunk másnap délig, amikor is hirtelen besötétedett. Először kicsit vörössé vált minden, furcsa lett az ég, mintha a repülő ablakából néznék felfelé, és végül feljöttek a csillagok. A napfogyatkozás talán ha tíz percig tartott, de utána még órákig vaksin botorkáltam, mert csak egy sima napszemüvegben bámultam felfelé. Délután sem mentünk le a faluba, hanem olyasmivel töltöttük az időt, amivel eddig még soha.

Beszélgettünk.

Főleg arról, hogy miért nem tudok normális életet élni. Igyekeztem elmagyarázni, hogy – szerintem – különleges vagyok: Lakik bennem egy éhes állat, akinek nem elég, ami látszólag jutott. Sem az, amit tudok a világról, sem az, amit elértem eddig. Változtatni akarok és elindulni valahová felfelé, de arra a kérdésre már nem tudtam felelni, hogy mi is lenne az a hatalmas cél, ami miatt folyton bajba keverem magam.

napfogyatkozas.jpg

A Spritn Bt-nek egyre rosszabbul ment, persze nincs ebben semmi meglepő. Link, oldalvizes alakok voltunk, az alvállalkozóink még inkább. Ha valaki velünk dolgoztatott, azt jelentette, képtelen megfizetni egy profit. A sovány pénzből lejött a megélhetési költségünk, a maradék meg pont egy adag papírhulladékra volt elég. Egyetlen visszajáró ügyfelünk sem volt. Éreztem persze, hogy nincs ez rendben, de fogalmam nem volt, hogy lehetne ebből a nyomorból kivergődni. A csajom – karnyújtásnyira tőlem – egy teljesen más világban élt. Ott az emberek nem csak valami helyen, hanem otthon laktak, ha elmentek valahová szórakozni, azzal nem kockáztatták a másnapi ebédet, és bőven jutott nekik a legdrágább luxuscikkből, ami nem más, mint a biztonság. Nem terveztem már semmit, csak napról napra jobban sajnáltam magam, és a végén már egész elfogadható opciónak tűnt, hogy akár meg is halhatnék. Jó volt erre gondolni, de az meg sem fordult a fejemben, hogy tényleg így végezzem. Épp csak kórházba akartam kerülni a színjáték kedvéért, aztán majd mindenki engem sajnál, én leszek a középpontban, és egy csapásra megváltozik minden.

Logikus, nem?

Mikor az utolsó utáni ügyfelünket is elvesztettük, vettem egy doboz Valeriánát, két sört meg egy pogácsát, kibuszoztam a városból és leültem valahol az erdő szélén. Az volt a tervem, hogy benyomom az összes drazsét, elájulok, aztán reggel valami kutyasétáltató néni rám talál és kihívja a mentőket. A második sör után lement az összes nyugtató, de fél óra múlva sem éreztem semmit, csak egyre jobban fáztam. Vártam még egy darabig, elszívtam az utolsó szál cigimet, aztán arra jutottam, felejtsük el ezt a szerencsétlen ügyet, inkább valami más módon lendítek az életemen. Visszasétáltam a házak közé, és már majdnem elértem a buszmegállót, amikor beütött a cucc. Iszonyúan szédültem és hányingerem volt, de arra már nem volt eszem, hogy ledugjam az ujjam a torkomon. Találtam egy telefonfülkét és felhívtam a mentőket:

– Jó estét, itt meg itt állok, az a probléma, hogy bevettem egy csomó altatót.
– És minek?
– Öngyilkos akartam lenni.
– Akkor miért nem ugrott a HÉV alá?
– Nem vagyok túl jól – próbáltam terelni a témát.
– Rendben, várjon csak. Odaküldök valakit.

A gyomormosás nem túl kellemes. Olyan, mintha sorban leszopnál öt lovat, és csak a menetek közt okádhatsz. Utána kaptam széntablettát, infúziót, néhány vicces életvezetési tanácsot, majd lefeküdtem aludni.

Arra ébredtem, hogy Andika sírdogál az ágyam fölött – lám, bejött a trükk –, viszont egy perc múlva beözönlött a kórterembe az összes problémás ismerősöm: Pisti, Zsiga, Katika, a grafikuslány, és még páran, akikre itt nem tértem ki, mert ha minden sztorit elmesélnék, ez a történet sosem érne véget. A társaság nem volt igazán józan, befőtt helyett viszkit hoztak, hangoskodtak, sőt úgy emlékszem, valami dalt is énekeltek nekem. Andika végignézte a műsort, majd fagyosan csak annyit közölt, hogy ezekkel az emberekkel nyilván jobban kijövök, mint vele, ne is keressem soha többé.

Este persze felhívott, hogy főzött vacsorát, igazán átmehetnék. Majd szépen megbeszélünk mindent, ha én segítek magamon, ő is megteszi, amit lehet. Ebből pár hónapos különbéke lett, együtt is karácsonyoztunk, csak épp az ezredfordulót sikerült elcsesznem. Pár napja nem éreztem magam túl jól, és pont szilveszterkor jött a neheze. Harminckilenc és negyven fok közt ingadozott a lázam, így szó sem lehetett róla, hogy kimenjünk a városba, csak néztük a tévét, mint a nyugdíjasok. Andika szó nélkül cserélgette a borogatást a fejemen, éjfélkor még mosolyogni is próbált, de láttam a szemén, hogy gyűlöl. Ha létezett volna az a nagy piros gomb, ami visszamenőleg törli a párkapcsolatokat, gondolkodás nélkül megnyomja.

Nem hibáztattam volna érte.

Egész januárban csak a szutykos utcát néztem az ablakból. Azzal bíztattam magam, hogy ez már annyira a legalja, hogyha bármi is történik, az csak valami jót hozhat. És akkor megjelent Zsiga egy kihagyhatatlan ajánlattal.

Felvezetésként összefoglalta az üzleti kapcsolatunkat, arra a következtetésre jutva, hogy teljesen feleslegesen szórt ki többszázezer forintot az ablakon. De ettől természetesen barátok vagyunk, a barátok segítik egymást, és olyan okosságot tud, hogy húsz perc alatt kereshetek közel egy millát.

Zsiga a Gyál-Ócsa-Felsőpakony Bermuda-háromszögből származott, ahol az egy négyzetméteren fellelhető autótolvajok, csalók, és egyéb bűnözők aránya nagyban felülmúlja az országos átlagot. Hallottam tőle pár sztorit kibérelt és Ukrajnába exportált kocsikról, úgyhogy megkértem, ne is folytassa. Persze nem hagyta abba, mert ez sokkal simább üzlet, szinte nulla kockázattal: Egyik ismerőse az OTP-ben dolgozik, és meg tud oldani néhány "téves" utalást a számlámra. Bemegyek, felmarkolom a lét, elosztjuk három felé, és viszhall. Engem biztos nem találnak meg, mert egy teljesen indifferens helyre vagyok bejelentve. Ha pár év múlva véletlenül fennakadok egy ellenőrzésen, megúszom néhány pofonnal, mást úgysem tudnak velem csinálni.

Elhajtottam a gyászba, de persze birizgálta a fantáziámat a dolog. Aludtam rá egyet, és már egész jó ötletnek tűnt. Ennyi pénzből legalább fél évig nyugtom lesz, kitalálhatom, mihez szeretnék fogni, sőt veszek valami tragacsot, és elmegyünk Andikával nyaralni.

Nyitottam egy bankszámlát és másnap, február 29-én – a szökőnapon! – már hívott is, hogy megjött az utalás. Magával hozta a bennfentes haverját, és elkocsikáztunk egy kőbányai OTP-fiókhoz.

– Jó napot, mennyi pénz van a számlámon? – kérdeztem és odaadtam a személyimet az ügyintézőnek.
– Egymillió hétszázhatvanötezer forint – többet vártunk, ezek szerint valamelyik tétel nem jött át.
– Oké, kérem az egészet.
– Kétezer négyszáz lesz a készpénzfelvétel díja – egy fillér nem volt nálam, és eszembe sem jutott, hogy ez simán levonható az egyenlegemből.
– Pillanat, a kocsiban maradt a tárcám.

Odakint kértem Zsigától pénzt, és elmondtam, hogy nem jött meg a teljes összeg, szerintem valamit kiszagoltak. Újra beálltam a sorba, de leültettek, hogy várjak kicsit, mert egy ilyen ügylet eltarthat jó darabig. Tíz perc után teljesen biztos voltam benne, hogy ez bukó, és kisomfordáltam az ajtón.

– Egy csomó ideje várok. Biztos, hogy valami gond van, fújjuk ezt le – javasoltam.
– Ne parázz, csak a kápét próbálják összeguberálni – nyugtatott a belsős arc. – Ekkora felvétet általában egy napra előre szoktak jelezni az ügyfelek. Menj csak vissza, mert az lesz gyanús, ha folyamatosan ki-be járkálsz.

Vettem két doboz cigit, mert éreztem, hogy ebből baj lesz, és megpróbáltam legalább a személyimet visszaszerezni. Erre a pénztáros nem volt hajlandó, hívta az üzletvezetőt, aki további kis türelmet kért, majd átadott a közben kiérkező rendőröknek. Mire felfogtam volna, mi történik, már kattant is a kezemen a bilincs. Akkor még persze nem sejtettem, hogy békaemberekkel fogok találkozni de ez volt az a nagy ajándék, amit az élettől vártam.

 

Következő: Bebukottak>>
     << Előző: Az a baj
         << Legeleje: Fontos dolgok

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://boholy.blog.hu/api/trackback/id/tr376241640

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gróf Úr 2014.06.02. 14:31:55

Kötelező olvasmány leszel a fiaimnak, akik Andika szomszédságában nőnek fel, de azért át kell látniuk néha a kerítésen :-)

Lotterfeld Boholy · http://www.boholy.blog.hu 2014.06.02. 21:08:11

mindig is szerettem volna egy ifjúsági regényt:) de te valahol vidéken laksz, nem?

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2014.06.02. 21:11:48

Basszus, megint a csúcson hagytad abba.
Kurva izgi.
Komolyan.
Nagyon várom a folytatást!

Gróf Úr 2014.06.10. 08:10:23

@Lotterfeld Boholy: helyileg persze, de amit a biztonságról írtál, az itt is megvan :-)