"A Földről hallgattam meg az első csontroppanást, miután végignéztem az ősrobbanást. Az első házaknál én voltam a sár, voltam Leprás-király és másra éhező Káin. Tapasztaltam, mi Aphrodité valódi bája, Norbinak vagyok a ledobott kalóriája. Nem a Való Villából jöttem a való világra, voltam és még leszek önmagam - paródiája."

Időrend

1986 (1) 1989 (1) 1991 (3) 1992 (5) 1993 (1) 1994 (1) 1995 (2) 1996 (3) 1997 (1) 1998 (3) 1999 (3) 2000 (4) 2001 (5) 2002 (2) 2003 (3) 2004 (2) 2005 (2) 2006 (8) 2011 (18) 2014 (1) Címkefelhő

Olyan becsületes képe van, és megígérte hogy írni fog. Fizetek neki egy sört.

Facebook

kommentek

  • whale: @Mclaurin: Pontosan. Valszeg pont ezen sérült be a szerző, hogy élete főműve, tádáááámmm......az é... (2018.12.10. 01:49) Midlife Crisis
  • Mclaurin: Így sok év után gondoltam kicsit beleolvasok az elejébe. Úgy beszippantott, hogy végigolvastam (az... (2018.04.30. 23:01) Midlife Crisis
  • Ötperces Nickregisztráció: ...és már a FB sem frissül :( Tényleg ennyi volt? Ne már. (2018.04.23. 21:24) Midlife Crisis
  • ziggy stardust: @Ötperces Nickregisztráció: +1 (2017.01.24. 21:25) Midlife Crisis
  • Ötperces Nickregisztráció: @Dr. Kix: +100 Én is be-benézek hátha van frissülés :( (2016.12.13. 20:21) Midlife Crisis
  • Utolsó 20

Networked Blogs

Lotterfeld Boholy

2014.05.26. 14:23 Lotterfeld Boholy

Az a baj

Címkék: 1999

1999, Budapest. 26 éves vagyok.

1999. Július 10-én Ambrus Attila, a Viszkis rabló lelépett a Gyorskocsi utcai börtönből. Amikor kivitték levegőzni, egy lepedőcsíkokból készített kötélen átmászott a belső udvarba, aztán fent az emeleten elbarikádozta magát. Összecsomózta az irodában talált telefonkábeleket, leereszkedett a Fő utcára, és elvegyült a járókelők között. A nyomozás később megállapította, hogy mindezt teljesen egyedül, belső segítség nélkül vitte véghez.

Hihető, mi?

Ahogy meghallottam a hírt, rögtön fel is hívtam Zsigát.

– Hallottad, mi van? Ez egy kihagyhatatlan üzleti lehetőség – hadartam. – Imádják a csávót, szinte mindenki neki drukkol. Én a helyedben gyorsan csináltatnék egy halom I LOVE VISZKIS pólót, aztán eladnám darabját ezerötért. Bedobsz két kilót, aztán veszel egy Merdzsót, ennyi. Na, megcsináljuk?
– Fingom nincs, hogy kell az ilyet leszervezni.
– Bízd csak rám, ismerek egy nagyon jó grafikust, nyomda is van.

Néha találkoztam Dokival, aki még a Shangri-La-ban segített nekünk. Volt egy 486 DX-100-as gépe, és olyan dolgokkal dicsekedett, hogy heti rendszerességgel újrahúzza a Windows 95-öt, tök egyedül installál, és lazán átjumperel bármilyen vincsesztert, így lehet az master, vagy akár slave is. Amikor rákérdeztem, mennyire ismeri a grafikai programokat, csak legyintett, hogy kisujjában van az egész, hát vettem néhány sört és nekiálltunk dolgozni: A piros szívet három óra alatt izzadta össze, két kör és egy háromszög objektumból, de a szöveges rész tényleg percek alatt megvolt, még a betűtípust is én választhattam ki. A floppy-ra mentett műalkotással kihéveztem csepelre, a Full Graphic telephelyére, és rendeltem 500 db fehér kínai pólót két színnel nyomva. Egy éjszaka alatt elkészült az egész, már csak a terjesztést kellett valahogy megoldanunk.

viszkis1.jpg

mörcsendájsz

Piacokon és pólóboltokban adtuk le az holmit, de annyira túláraztuk, hogy a kutyának se kellett. A hype is gyorsan lecsengett, így egy nyolcvan százalékos akcióval tudtunk csak megszabadulni a készlettől, és megtérült a befektetés jó fele.

Zsiga nyilván engem okolt a besült üzlet miatt, ordibált vagy húsz percet, aztán másnap sokkal békésebb hangnemben hívott vissza: Továbbra is sérelmezte, hogy a Dunába öntöttem a pénzét, de mégis csak sikerült megtervezni és legyártatni egy terméket, miért ne foglalkoznánk ilyesmivel? Körbejárta az ismerőseit, és onnantól Dokival pizzás dobozokat terveztünk, szórólapokat, sőt még a megboldogult Speed diszkónak is dolgoztunk párszor. A munkamegosztás az volt, hogy egy darab papírra felvázoltam, hogy kéne kinézni a grafikának, Doki pedig a legjobb tudása szerint megoldotta. Nagyjából így:

– Ez jó, csak felére kéne kicsinyíteni a képet, és elforgatni balra – mondom.
– Aha… – Doki kipróbálja az eszköztár minden darabját, először az arányok lesznek torzak, eltűnnek a színek, aztán már csak egy homályos paca látszik a képernyőn. – Hát ez nem megy.
– Miért, a Corel nem tudja ezt kilencven fokkal elforgatni?
– A Corel az tudja, csak én nem tudom.

Egy profi kiadványszerkesztő program mögött olyan emberek állnak, akiknek nem csak a dizájnról van fogalmuk, de többek közt ismerik a nyomdai eljárásokat is. Ha mondjuk az operátornak lövése nincs a technológiáról meg a kötészetről – és rengeteg ilyen önjelölt művésszel találkoztam később – akkor a végeredmény köszönőviszonyban nem lesz azzal, amit a monitor mutat. Dokival például lehetetlen volt megértetni az előnézeti kép fogalmát, ami egy link valójában, és ha leadáskor nem csatoljuk a fájlhoz, csak egy üres fehér kocka lesz a helyén.

Kínlódva túljutottunk az alapokon, és már előfordult az is, hogy egy anyagot elsőre elfogadott a nyomda, nem kellett hatszor újrakezdeni a munkát. Halálra nem kerestem magam, de pont leesett annyi, amennyiből meg tudtam élni, és – nyilván – sokkal jobban élveztem ezt a jövök-megyek-intézkedek életformát, mint a kamionmosást.

Úgy éreztem, végre jó úton járok, de Andika ezt kicsit másképp látta: A barátaim suttyó oldalvizes alakok, nincs bennük kellem, én pedig csak lógok bele a nagyvilágba, és meg sem próbálok letenni valamit az asztalra. A vitáink hidegháborúvá fajultak, és ha megkérdeztem, mi a gondja velem, rendre csak annyit felelt: Nem hangolódom rá a rezdüléseire.

Jobbnak láttam nem megkérdezni, mit ért ez alatt.

Lassan kénytelen voltam észrevenni, hogy szívem szottya ideggyenge, hisztériás, és durva felsőbbrendűségi komplexusa van. Szörnyű terhet jelentett számára az alacsonyabb kasztokkal – például velem – való kommunikáció, nem is erőltette igazán. Egy igazi drama queen volt, aki azt képzelte, hogyha egy kapcsolat nem oszcillál folyamatosan az összeveszés és kibékülés végfázisai között, akkor menthetetlenül lapossá válik.

Ha békén hagytam, azt jelentette, nem kell nekem, ha dörgölőztem, csak a kötelező napi adagot próbálom letudni. Ha elmondtam a véleményem egy szar filmről, akkor nyilván nem vettem észre a történet szövetébe rejtett igazgyöngyöket, ha nem fűztem hozzá semmit, akkor az egyértelmű jele, hogy bután és érdektelenül szemlélem a világot. Csendben hallgattam a prédikációit, nem hagyta abba, visszaszóltam, még hangosabban kárált, meguntam és elmentem inkább haza, másnap ugyanonnan folytatta. Az égvilágon semmi sem volt jó, aminek köze van hozzám.

 

A legnagyobb gond az volt, hogy nagyon messziről jöttünk. Ő a budai elit-negyedből, én meg szinte a kukából, és egy ekkora távolságot iszonyú nehéz áthidalni. Az lett volna a dolgom, hogy közeledjek és jobb emberré váljak, ő meg úgy segíthetett volna az ügyünkön, ha némi türelmet és önmérsékletet mutat. Ez egyikünknek sem sikerült igazán.

I love you! God forgive me, I do! – mondta Mina Murray Drakula grófnak, és szerintem ez gyönyörűen cáfolja azt a tételt, miszerint csak a rokonainkat nem választhatjuk meg. Igazából azt sem, akit szeretünk, egyébként mit keresnének olyan emberek egymás mellett, akik még közös szókinccsel sem rendelkeznek?

dracula.jpg

Tudtam, hogy lenéz, mindketten tisztában voltunk vele, hogy reménytelen az ügy, mégis folytattuk, mert a csodát kerestük egymásban, legalábbis erre ösztönzött néhány furcsán összekapcsolt neuron. Ha majd végeztem a földön, odafent az első dolgom lesz megkeresni ennek az ügynek a felelősét.

Lesz hozzá néhány keresetlen szavam, de persze köszönetet is mondok majd mindenért.

Következő: Napfogzatkozás>>
     << Előző: Semmi gond, csak beszartam
         << Legeleje: Fontos dolgok

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://boholy.blog.hu/api/trackback/id/tr806210818

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.