"A Földről hallgattam meg az első csontroppanást, miután végignéztem az ősrobbanást. Az első házaknál én voltam a sár, voltam Leprás-király és másra éhező Káin. Tapasztaltam, mi Aphrodité valódi bája, Norbinak vagyok a ledobott kalóriája. Nem a Való Villából jöttem a való világra, voltam és még leszek önmagam - paródiája."

Időrend

1986 (1) 1989 (1) 1991 (3) 1992 (5) 1993 (1) 1994 (1) 1995 (2) 1996 (3) 1997 (1) 1998 (3) 1999 (3) 2000 (4) 2001 (5) 2002 (2) 2003 (3) 2004 (2) 2005 (2) 2006 (8) 2011 (18) 2014 (1) Címkefelhő

Olyan becsületes képe van, és megígérte hogy írni fog. Fizetek neki egy sört.

Facebook

kommentek

  • whale: @Mclaurin: Pontosan. Valszeg pont ezen sérült be a szerző, hogy élete főműve, tádáááámmm......az é... (2018.12.10. 01:49) Midlife Crisis
  • Mclaurin: Így sok év után gondoltam kicsit beleolvasok az elejébe. Úgy beszippantott, hogy végigolvastam (az... (2018.04.30. 23:01) Midlife Crisis
  • Ötperces Nickregisztráció: ...és már a FB sem frissül :( Tényleg ennyi volt? Ne már. (2018.04.23. 21:24) Midlife Crisis
  • ziggy stardust: @Ötperces Nickregisztráció: +1 (2017.01.24. 21:25) Midlife Crisis
  • Ötperces Nickregisztráció: @Dr. Kix: +100 Én is be-benézek hátha van frissülés :( (2016.12.13. 20:21) Midlife Crisis
  • Utolsó 20

Networked Blogs

Lotterfeld Boholy

2014.05.11. 22:56 Lotterfeld Boholy

Oh L'amour!

Címkék: 1998

1998, Budapest. 25 éves vagyok.

Másnap felhívtam Rékát, elmeséltem neki az egész történetet, majd hozzátettem, hogy részemről ennyi, itt a vége. Ritkán szoktam kényelmetlen dolgokat ilyen egyenesen közölni, mert konfliktuskerülő vagyok. Ha becsúszik egy kóbor numera, inkább mélyen hallgatok róla. Itt viszont nem tehettem mást, mert pontosan tisztában voltam vele, hogyha ezt most folytatom, mintha mi sem történt volna, bánni fogom életem végéig. Persze nem úsztam meg ennyivel.

Szerettem volna rövid úton lezárni az ügyet, de erősködött, hogy mondjam ezt a szemébe, egyébként is gyökérség telefonon szakítani. Jó, hát összefutottunk a Batthyány téren, amiből egy rettentő kínos jelenet, aztán egy még kínosabb búcsúszex kerekedett.

Hogy ezt letudtam, felhívtam Andikát is, de Réka már megelőzött. Nem derült ki, mit mondott neki, de teljesen ki volt borulva, és elhajtott azzal, hogy inkább nem vesz részt ebben a családi perpatvarban. Egyébként sem akkora kurva ő, mint ahogy az most kinéz.

Na, szép.

Küldtem neki levelet, úgy értem, igazit. Egyszerűen megírtam hol, mikor várok rá, de nem jött el. Pár napra rá egy képeslapot találtam a postaládában. Szomorú lány volt rajta, fekete kalappal a fején, és összesen egy sor: "Én ezt most nem merem. A."

sad-girl.jpg

Oké, újabb levél, válogatás kazetta, sőt egy montázst is készítettem a Joy Division könyvemből, amit úgyis szét kellett szednem, mert egy részeg lány telehányta még a Lyukban.

Semmi válasz.

Tudtam, hogy Szegedre jár egyetemre, és egy egész vasárnapot töltöttem a Nyugati pályaudvaron, hátha az irányított véletlen összehoz vele. Hatszor igazoltattak a rendőrök.

Továbbra is rendszeresen küldtem leveleket meg mindenféle hülyeségeket, aztán úgy egy hónappal később visszaírt valami kedveset, de nem túl bíztatót. El kellett ismernem, hogy nem áll jól az ügy.

Közben Ottó, a kamionmosó tulaja felszereltetett egy biztonsági kamerát az épületre, és az éjszakás műszak forgalma hirtelen felment az átlagos hatezer forintról harmincezerre. Gondolom, talált némi párhuzamot a bevétel alakulása és a közvetlen kontrol bevezetése között, majd összeszorozta a bő húszezer forintnyi különbséget a kisfőnök kétévnyi működésével, és azonnali hatállyal kirúgta az egész brigádot. Engem előléptetett műszakvezetővé, Zolikát, az kollégámat pedig műszakká, és onnantól éjjel nyomtuk az ipart. Arany élet volt ez, mert este tíz után szinte senki sem jött, csak fel kellett locsolnunk a placcot, és nyugodtan aludhattunk az öltözőszekrények tetején, míg fel nem ébresztett a váltás.

Munka közben néha megakadt a szemem a kamerán, és egyre gyanúsabb lett a lencse fölött villogó piros led.

– Szerinted be van kötve? – kérdeztem Zolikát, miközben a gőzborotvákat töltöttük fel gázolajjal.
– Tuti, hogy csak egy üres doboz – megtörölte a kezét egy ázott rongydarabbal és rágyújtott. – Háromezerért árulják a kínaiak.
– És ha nem is kamu… Biztos nem azzal tölti az estéit, hogy minket ellenőriz.
– Van annak jobb dolga is. Józsika azt mondja, naponta kétszer fordul nála a díler, úgy rajta van a kokón.
– Le kéne tesztelnünk egyszer.
– Hogyan?

Szereztem egy üres számlatömböt, és abból kapott a dömperes, míg Zolika a bejáratot figyelte, nehogy a legrosszabbkor kerüljön elő valaki a főnökségből. Hogy meglegyen a darabszám, írtam egy rendes számlát az összeg feléről, lehúztam az vevő példányát a vécén, majd három nap gyomorideg után úgy ítéltem meg, bevált a módszer. Ezután cégünk állandó ügyfelévé lépett elő a Podravka Trans Kft – ez megy ugye a levesbe –, majd mikor rájöttünk, hogy Ottó gyakorlatilag megtekintés nélkül dobja ki a munkalapjainkat, egyre vadabb neveket találtunk ki: Balek Bandi Bt, Zombivíz Kft, Bekő Tóni Rt, és hasonlók.

Egy régi teásdobozba gyűjtöttem a pénzt. Naponta átszámoltam, minden héten legalább egyszer szétterítettem az ágyamon, és becézgettem a Djágaszágot.

pozolj.jpg

Is'ván – aki addigra felhagyott a plakátragasztással, és egy reklámügynökségnél volt reklámügynök – kivett egy kétszobás lakást a Harmat utcában és feldobta, hogy megosztozhatnánk rajta. Kastélynak tűnt a panel után, és alig húsz percre volt a mosótól, hát odaköltöztem. Egyébként is be voltam kissé fordulva, legalább feldobott a változás. A főbérlőnk kreatív igazgató, vagy valami hasonló lehetett a cégnél, és ez a géniusz személyesen dekorálta ki a lakást: A falak világoskékjét némi lilával dobta fel, és tele volt az egész halál funkciótlan faragványokkal és kis tükröződő mizékkel. Kézműveshorror, komolyan.*

*Sokat gondolkoztam rajta, honnan szerzik a sok csetreszt, ami más csetreszekkel összekombinálva élhetetlenné tesz bármilyen teret, aztán jó két hete rajzszögre volt szükségem, és betévedtem egy ilyen kreatív-hobbi boltba. Fehér gipszcica, színes gipszcica, gipszcica kifestő készlet, falécekre erősíthető műanyag szarok, műanyag szarokra erősíthető falécek, vicces bélyegzők, kitűzők, kitűző gyártó szettek, színes gyöngyök, üvegtörmelék, papírvirág készítő kézikönyv, csíkos szövet, kockás szövet, és régies hatású szövet, háromezer négyzetméteren. Azt hiszem, tudnék néhány új célpontot ajánlani az Al-Kaidának.

kreativhobbi.jpg

Nagy-nagy tüzet kéne rakni!

Egy éjjel valami nagyon furcsát álmodtam. Teljesen filmszerű volt és valóságos, ilyen talán háromszor fordult elő egész életemben: Egy félig elpusztult város játszóterén néhány suhanc él egy fémhulladékokkal borított mászóka belsejében, és droggal üzletelnek. A vevő egy harmincas férfi kockás ingben és farmerban. Eléggé hasonlít Ron Perlmanra. Kézfejére szórja a port, meggyújtja, és úgy ég, mint a magnézium. Végignyalja a sebet, köp egyet, majd elindul a városközpont felé. Itt vált a kép, egy olyasmi helyen vagyunk, mint a Nyugati aluljáró nyitott része. Kék és piros reflektorok világítanak meg egy ócska színpadot, még rajta az összeborogatott felszerelés. Egy kamaszfiú sétál el mellette, aki – ezt nem látom, de egész biztos vagyok benne – épp hazafelé igyekszik, ahol egy szőke lány várja.

Ahogy felébredtem, egész biztos voltam benne, hogy ez jóféle világvége-regény alapsztorija, és azon nyomban nekiálltam írni. Összehoztam közel egy oldalt, aztán félretettem és teljesen megfeledkeztem az egészről.

Andikának meg csak küldtem a leveleket minden eredmény nélkül, aztán az egyikben eldicsekedtem vele, hol lakom újabban, amire csak ennyit válaszolt: "Akkor nagyon közel leszünk egymáshoz…"

Csak legyen úgy.

Eljött a nyár, Ottó pedig búvárkodni indult Horvátországba. Kibérelt egy hajót a haverjaival, nekem pedig felajánlotta, hogy valami jelképes összegért velük mehetek. Utoljára tizenkét éves koromban nyaraltam a Balatonnál, szóval tényleg úgy vártam az utazást, mint egy gyerek. Majdnem le is csúsztam róla, mert indulás előtt néhány nappal ráléptem egy rosszul rögzített csatornafedélre, és miután Zolika kiszedett az aknából, azt hittem, eltört a lábam. Másnap az egyik kisfőnök és Réka – fogalmam sincs, hogy került elő, gondolom felhívtam – bevittek a kórházba, de szerencsére tényleg csak egy rándulás volt, néhány nap alatt helyrejön. A pihenést elsősorban arra használtam fel, hogy saját magamat nyomasztottam, milyen szerencsétlen ez az egész sztori Andikával, és (akkor már fél éve voltam egyedül), megpróbáltam visszasírni magam Rékához. Ez nem jött össze, mert ő közben megtalálta a Tökéletes Férfit** és lélekben már az esküvőjére készült, így azzal indultam neki Horvátországnak, hogy pénzkidobás az egész, akármi lesz, én csak szenvedni fogok.

Aztán rájöttem, miért nem a dark wave a legnépszerűbb műfaj Floridában, vagy mondjuk Görög szigeteken.

**A NagyŐ egyébként pár hónappal később bejelentette, hogy kilép az anyagi világ mocskából és beáll inkább papnak. Megpróbáltam úgy csinálni, mint aki nagyon sajnálja Rékát, de azóta is elkap a röhögés, ha erre visszagondolok.

Ahogy átértünk a határon, megváltozott a világ, mások lettek az emberek, és valami hihetetlen nyugalmat éreztem. Egy hétig vigyorogtam, és láttam végre a tengert, tényleg olyan nagy volt, mint a filmeken, és – megkóstoltam – sós is, de inkább rohadt keserű.

– Király, volt már rajtad búvárfelszerelés? – kérdezte a második napon Ottó.
– Soha életemben.
– Nem bonyolult, elmagyarázom.

Fél óra felkészítés után a hajó mellett lebegtem teljes békacuccban, és a horgonykötélbe kapaszkodva elindultunk lefelé. Az első kísérlet nem tartott sokáig, mert valamiért nem tudtam kiegyenlíteni a nyomást, nyeltem nagyokat, fújtam az orrom, de hiába, csak a szemüveg ment tele vízzel. Visszaúsztam a felszínre, mert úgy éreztem, szétrobban a fejem, ha még egy percig lent kell maradnom. Második nekifutásra már egész tisztességesen ment a dolog, és miután elmúlt a kezdeti pánik (biztos nem igazi levegő jön a palackból, itt fogok megfulladni) végre körülnéztem és megláttam a csodát. A természetfilm képtelen visszaadni, milyen is odalent, pedig az Adria nem egy Vörös tenger, ahol el se lehet férni a sok színes haltól. Egy csupasz sziklafal mellett lebegtünk, odafent világoskékké változott a Nap, és ahogy lenéztem, a semmibe veszni láttam a köveket. Tudtam, valami hihetetlen erő alszik odalent, és nem érdemes cseszegetni, mert tizedmásodperc alatt darál be egy olyan jelentéktelen kis élőlényt, mint én.

A Rab-szigetről küldtem Andikának egy képeslapot. Nem akartam már semmit, egyszerű üdvözlet volt.

Aztán hazamentem.

Egy délután megcsörrent a telefon, rögtön tudtam, hogy ő az. Felvettem és csak hallgatóztam.

– Halló – mondta végül.
– Halló.
– Csak meg akartam kérdezni, hogy vagy…
– Jól…
– Akkor helló.
– Helló.

Másnap visszahívtam. Ezúttal ő nem szólt bele.

– Helló.
– Helló.
– Elviszlek kirándulni, jó?
– Jó…
– Találkozzunk a Kolosy téren ekkor meg ekkor.
– Jó.
– Helló.
– Helló.

A sokktól nem éreztem a győzelem ízét.

Aztán csak ültem a buszmegállóban, és teljesen biztos voltam benne, hogy nem jön el. Végül csak befutott, szigorúan betartva a kötelező tíz perces késést. Semmiféle tervem nem volt, így a végállomástól elindultunk egy ösvényen. Tudtam, mit akarok, tudtam, miért van itt, mégsem értem hozzá, csak beszélgettünk. Elmesélte, hogy oda van a táncszínházakért, és teljesen belezúgott a lengyelekbe, már el is kezdte tanulni a nyelvet. Egyébként meg napokon belül a Mádi utcába költözik, ami úgy öt percre van az én lakásomtól. Amíg ezeket a rendkívül fontos ügyeket tárgyaltuk, elkeveredtünk Nagykovácsiba anélkül, hogy akár a kezünk összeért volna. Innen lebuszoztunk a Moszkvára, ahol – az én javaslatomra – vettünk egy üveg pezsgőt, majd – Andika javaslatára – nem a húgyszagú Széna téren ittuk meg, hanem felmentünk a Normafához.

Népszerű hely ez az ifjú párok között, alig találtunk szabad padot. Egy méter távolságot tartva iszogattunk, majd ahogy ránk esteledett, rengeteg szentjánosbogár lepte el a parkot. Annyira varázslatos volt az egész, hogy egy időre meg is feledkeztem Andikáról, aztán eszembe jutott, hogy a romantikus filmekben mindig itt jön a csókjelenet.

Alighanem ő is így gondolta.

fireflies.jpg.

Az egyik kollégám szüleinek volt egy kis panziója Mátraházán, és oda vonultunk el a következő hétvégén. Jó előre leegyeztettük, hogy majd sokat kirándulunk, őzikét fogunk nézni, mókusokat, és még szalonnát is sütünk esténként. Ebből annyit sikerült megvalósítani, hogy a második napon, szinte éhen dögölve a boldogságtól, valahogy elvánszorogtunk a közértbe zsömléért meg felvágottért.

Tessék – gondoltam hazafelé a buszon –, amit akartál. Itt van életed nője.

Ja, igen:

Beszéltem erről a blogról Rékával, és azt mondta, kíváncsi lesz, hogy fogom feldolgozni azt az öt évet, amit együtt töltöttünk. Ahogy elnézem – és ez talán látszik is a szövegből – erre nem igazán vagyok képes. Talán azért, mert úgy gondolom, mi csak a legelején voltunk igazából együtt, aztán ha van egy kis eszünk, szétválunk. De nem lehetett, mert ő olyan ember, akinek maga a nagybetűs KAPCSOLAT számított, még akkor is, ha mindenből már csak a puszta szó maradt. Én sem erőltettem a szakítást, mert – such a shame – egzisztenciálisan támaszkodtam rá, és rendszerint ő oldotta meg, hogy a bukós kalandjaim után is legyen az asztalon vacsora. Így valami furcsa függésben töltöttünk el négy teljesen felesleges évet, és csak jóval később jutottunk el arra a pontra, ahol az emberek megértik egymást.

Következő: Semmi gond, csak beszartam>>
     << Előző: Szép álmokat!
         << Legeleje: Fontos dolgok

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://boholy.blog.hu/api/trackback/id/tr376153778

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gróf Úr 2014.05.12. 00:24:42

Továbbra is ilyen sűrűséggel! :-)

Dr. Kix 2014.05.12. 10:01:33

Az, hogy a blog feltámadott (kopp-kopp) és az, hogy az Eurovíziós dalfesztivált most egy "Rise like a phoenix" c. szám nyerte, nem lehet véletlen egybeesés. :D (bocs)

Csak egyetétreni tudok @Gróf Úr: -ral. Van mit bepótolni! :)

Gróf Úr 2014.05.12. 12:14:20

@Dr. Kix: ne feledjük az összefüggések közül, h a szerző is egy szakállas nő! :-D

ziggy stardust · http://fagyis.blog.hu 2014.05.20. 20:29:54

végrevégre, és egymás után gyorsan kettő is, ünnep van, vagy mi