"A Földről hallgattam meg az első csontroppanást, miután végignéztem az ősrobbanást. Az első házaknál én voltam a sár, voltam Leprás-király és másra éhező Káin. Tapasztaltam, mi Aphrodité valódi bája, Norbinak vagyok a ledobott kalóriája. Nem a Való Villából jöttem a való világra, voltam és még leszek önmagam - paródiája."

Időrend

1986 (1) 1989 (1) 1991 (3) 1992 (5) 1993 (1) 1994 (1) 1995 (2) 1996 (3) 1997 (1) 1998 (3) 1999 (3) 2000 (4) 2001 (5) 2002 (2) 2003 (3) 2004 (2) 2005 (2) 2006 (8) 2011 (18) 2014 (1) Címkefelhő

Olyan becsületes képe van, és megígérte hogy írni fog. Fizetek neki egy sört.

Facebook

kommentek

  • whale: @Mclaurin: Pontosan. Valszeg pont ezen sérült be a szerző, hogy élete főműve, tádáááámmm......az é... (2018.12.10. 01:49) Midlife Crisis
  • Mclaurin: Így sok év után gondoltam kicsit beleolvasok az elejébe. Úgy beszippantott, hogy végigolvastam (az... (2018.04.30. 23:01) Midlife Crisis
  • Ötperces Nickregisztráció: ...és már a FB sem frissül :( Tényleg ennyi volt? Ne már. (2018.04.23. 21:24) Midlife Crisis
  • ziggy stardust: @Ötperces Nickregisztráció: +1 (2017.01.24. 21:25) Midlife Crisis
  • Ötperces Nickregisztráció: @Dr. Kix: +100 Én is be-benézek hátha van frissülés :( (2016.12.13. 20:21) Midlife Crisis
  • Utolsó 20

Networked Blogs

Lotterfeld Boholy

2012.11.22. 14:04 Lotterfeld Boholy

Gallasz

Címkék: 1996

1996, Budapest. 23 éves vagyok.

Kilencvenhat nyarán elképesztő koncert és fesztiváldömping kezdődött. Mark Knopfler, Tina Turner, a Red Hot Chili Peppers, és sokan mások, a vízparti kempingek közelében pedig lépni sem lehetett a Sziget-klónoktól. A programok fele bukott a túlkínálat meg a dilettáns szervezés miatt, de olyan is akadt, amit biztonsági okokból inkább titkolni, mint reklámozni kellett. A Matáv-WOMUFE Fesztiválon fellépett a Dead Can Dance, és az alig kétezer főt befogadó Budai Parkszínpadra vitték a koncertet. Erről a zenekarról tudni kell, hogy a sötét oldal (Cure, Nine Inch Nails, Sisters of Mercy, Bathory, de akár a Metallica is) rengeteget merített a munkásságukból, és amíg ment a dark-ghotic őrület, abszolút kategóriagyőztesnek számítottak. Kezembe nyomott az egyik szervező két jegyet, és tíz fénymásolt A/4-es plakátot, hogy tegyük ki valami sötét mellékutcában, de lehetőleg olyan környéken, ahol csak nyugdíjasok laknak, mert rettegnek a tömegnyomortól. Amint várható volt, legalább annyian maradtak kint, mint ahány szerencsés bejutott, és a környék fáin fürtökben lógtak az emberek.

Lisa Gerrard nem evilági teremtmény, az teljesen biztos. Ahogy megjelent a színpadon, abba maradt a taps, fütyülés, és éljenzés. Néma kussban ültük végig a másfél órát, a végén még én is állva tomboltam, pedig nem vagyok fogékony a tömegpszichózisra. Erről a nőről elhiszed, hogy egy haragos isten papnője, és ahogy énekel, az nem mérhető senkihez. Világzenének nevezik azt, amit játszanak, de végig úgy éreztem, mintha egy rakétában ülnék: Szétszakít a gyorsulás, nem kapok levegőt, nem hagyják, hogy levegőt vegyek, szervusz Einstein, lehagytuk a fénysugarakat, de csak rohanunk a végtelenbe és tovább.



A Besh o droM egyik tajga ült mellettem, bólogatott végig, majd mikor elült az ordibálás, megjegyezte, hogy jó volt ez tényleg, de pontatlanabbul játszottak, mint a lemezen. Béla, hát ez meg kit érdekel? Itt a világ egyik legkomolyabb zenekara, te meg a szádat húzod?

A koncert után pár nappal szólt Is’ván, hogy felhívta a Gallasz, és beszélni akar velünk. Róla és Jóföldyről az előző részben volt szó. Ketten alapították az Abrakadabra Kft-t, koncertszervezéssel, zenekarok menedzselésével, és reklámmal foglalkoztak. A reklám alatt a zugplakátok gyártását és ragasztását kell érteni, és sokáig ők futtatták a Kispált, Akelát, meg a Pál Utcai Fiúkat. Ja, a Quimby is náluk kezdett.

Mi akkor kerültünk képbe, amikor valamin összebalhéztak, Gallasz kivált a cégből, és szüksége volt egy csapatra, akik bedolgoznak neki. Arról szó sem lehetett, hogy visszakapja a város harmadát, mert addigra tíz emberünk volt, és nagyobb szervezőknek, de még a Budapest Filmnek is dolgoztunk.

Gallasz úgy nézett ki, mint egy kövér pattanásos kamasz, némi borostával és SZTK-keretes szemüveggel. Rezignáltan beszélt, furcsa-lassú humora volt és folyton a politikai kapcsolataival kérkedett. Végzettsége szerint magyartanár, és állandó szervezője az EFOTT-nak. Ígért fűt-fát, milliónyi plakátot. Mondtam is neki, hogy ehhez kevesen vagyunk, így beajánlotta koordinátornak egyik alvezérét, Zsigát. A srác a legkomolyabb papírtigris, akit életemben láttam: Gyúrt heti hatszor, reklámszatyornyi fűvel mászkált, hajtotta a lányokat a gyáli diszkóban, és olyan szövege volt, hogy mindenki fetrengett a röhögéstől. Internetről még nem is hallottunk, de a csávó már akkor hozta a Napirajz-életérzést 3D-ben.

Gallasz közben szállította a munkát, alig győztük ragasztani. Fizetni meg valahogy mindig a jövő héten akarózott neki, aztán kezdett eltünedezni, és területünkön idegen arcok jelentek meg. Amikor kérdőre vontam az egyiket, hogy miért itt ügyködik, amikor minden zugplakátos csapatnak megvan a területe, annyit mondott csak, a Józsi küldte. Nem elég, hogy lógott egy halom pénzzel, még a munkánkba is belerondított. Ismertem a nyomdászát, és ő is arról panaszkodott, hogy rengeteggel tartozik, nem lehet elérni, és másokkal gyártat, ami ugye azt jelenti, esze ágában sincs kifizetni minket. Egyszer valahogy megtudtuk, hogy délután kettőre megy számlázni a Youth Hostel egyik arab tulajához, akit látásból ismertem. Bekopogtunk Szemír irodájába, és előadtuk az egész történetet, miszerint rengeteget dolgoztunk, többek között az ő cégének is, csak a fővállalkozó miatt valahogy nem jutott el hozzánk a pénz.

– Mennyivel tartozik a Gallusz? – kérdezte.
– Nyomda kettőhúsz, plakát százharminc.
– Jól van, srácok – benyúlt az övtáskájába, és leszámolta nekünk, ami jár. – Majd én megbeszélek vele mindent, ne aggódjatok.

Fél óra múlva csörgött a telefonom, de Gallasz annyira üvöltött, hogy nem értettem belőle semmit. Ezt meg is mondtam neki, majd kinyomtam. Később találkoztunk egy kávézóban, ahol megpróbálta elmagyarázni, hogy azzal a pénzzel, amit elhoztunk, a világot akarta megváltani, és meg kell értenem, ez fontosabb, mint az embereim fizetése. Kicsit még filozofálgattunk ezen, majd elhajtottam.

Nagy szerencsém volt, mert mint később megtudtam, a lottó ötösre nagyobb az esély, mint őt fizetésre bírni. Gallasz József azóta kétszer szerepelt a hírekben: Ő volt Magyarországon az első ember, akit lecsuktak, mert nem fizette a gyerektartást, 2009-ben pedig azon az Air France gépen utazott, ami az Atlanti-óceánba zuhant. Béke poraira, de Gallasz egy pitiáner csaló volt, nem az underground legendás alakja, ahogy azt a nekrológok beállították. Cégről cégre járt, először eljátszotta, hogy ő Dollár Papa, majd – kilencvenhatban vagyunk – százezres kifizetetlen számlákat hagyott maga után. Személyesen legalább tíz embert ismerek, akiket lehúzott, neve a mai napig szitokszónak számít a nyomdaiparban. Legutoljára 2006-ban szembesültem ezzel, amikor egy grafikai stúdió gyűjtőjén megláttam a nevét.

– Nocsak, itt járt a Józsi? – kérdeztem. Az ember meg csak fogta a fejét, hogy beszéljünk inkább másról, mert egy teljes havi rezsi kijönne a számlákból, amiket „elfelejtett” kifizetni.

gallasz.jpg

Valamikor nyár végén felhívott Rósz Gyuri, és megkért, hogy vigyem le az Ugatha Christie-t egy pécsi koncertre. A kispolszki méretű 900-as Fiat mikrobuszba bepakoltuk a teljes felszerelést, a zenekart, plusz Rékát, és útnak indultunk. Az első ötven kilométeren nem volt gond, majd gyengülni kezdett a motor, és csak alapjáraton ketyegett. Ha megnyomtam a gázt, egyszerűen lefulladt. Pistivel, a basszusgitárossal igyekeztünk kitalálni, mi lehet a baj, mert ő amolyan ezermester típusú vállalkozó, én meg papíron autószerelő vagyok, noha egy percet nem dolgoztam ebben a szakmában. Mindent átnéztünk, az üzemanyag ellátást, a gyújtást, az elektromos rendszert, félig lebontottuk a kocsit, de lövésünk nem volt, miért nem megy a motor. Közben eltelt két óra, Gyurka intelligensre itta magát, majd egyszer csak megkérdezte:

– Fijejj, Feikém! Mi van ezzel?
– Nem megy. Láthatod.
– Há’én úgy tanultam, hogy a motornak három dolog kell. Szikra van?
– Van.
– És benzin? Az van-e?
– Félig a tank…
– Megvan! Akkor levegő nincs!
– Hogy a picsába ne lenne, hát rég megfulladtunk volna, ha… Óbazmeg!

Gyurka megelőzött, és lepattintotta a légszűrő fedelét. A filteren vastagon állt a fekete por, ami a túlterhelés miatt darálódott le a kuplungról. Ahogy kitakarítottuk, és a Line-Up szerint épp véget ért az Ugatha Christie koncert, felbőgött a motor. Vígan, száztízzel robogtunk hazafelé.

Következő: Szóljon hangosan az ének! >>
     << Előző: A szitanyomás királyai
         << Legeleje: Fontos dolgok

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://boholy.blog.hu/api/trackback/id/tr194919877

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bagameri_ 2012.11.22. 14:55:40

hej, ez szuper!
Majdnem jubileumi egy éves híradás lett! :)
De örülök, hogy még írni is van kedved!

ede4prezident 2012.11.22. 15:17:47

Ott voltam azon a koncerten :)))

Gróf Úr 2012.11.22. 15:31:42

Te még élsz? Helyes :-)

Lotterfeld Boholy · http://www.boholy.blog.hu 2012.11.22. 15:37:11

ááizé, gigaprojektbe' voltam, de közben megírtam ezt a blogot végig, legalábbis vázlat van mindenhez.

dragaszagom 2012.11.22. 16:26:53

a 96-os agárdi EFOTT-ot sose felejtem. ott kezdődött a gyomorfekélyem miatta