"A Földről hallgattam meg az első csontroppanást, miután végignéztem az ősrobbanást. Az első házaknál én voltam a sár, voltam Leprás-király és másra éhező Káin. Tapasztaltam, mi Aphrodité valódi bája, Norbinak vagyok a ledobott kalóriája. Nem a Való Villából jöttem a való világra, voltam és még leszek önmagam - paródiája."

Időrend

1986 (1) 1989 (1) 1991 (3) 1992 (5) 1993 (1) 1994 (1) 1995 (2) 1996 (3) 1997 (1) 1998 (3) 1999 (3) 2000 (4) 2001 (5) 2002 (2) 2003 (3) 2004 (2) 2005 (2) 2006 (8) 2011 (18) 2014 (1) Címkefelhő

Olyan becsületes képe van, és megígérte hogy írni fog. Fizetek neki egy sört.

Facebook

kommentek

  • whale: @Mclaurin: Pontosan. Valszeg pont ezen sérült be a szerző, hogy élete főműve, tádáááámmm......az é... (2018.12.10. 01:49) Midlife Crisis
  • Mclaurin: Így sok év után gondoltam kicsit beleolvasok az elejébe. Úgy beszippantott, hogy végigolvastam (az... (2018.04.30. 23:01) Midlife Crisis
  • Ötperces Nickregisztráció: ...és már a FB sem frissül :( Tényleg ennyi volt? Ne már. (2018.04.23. 21:24) Midlife Crisis
  • ziggy stardust: @Ötperces Nickregisztráció: +1 (2017.01.24. 21:25) Midlife Crisis
  • Ötperces Nickregisztráció: @Dr. Kix: +100 Én is be-benézek hátha van frissülés :( (2016.12.13. 20:21) Midlife Crisis
  • Utolsó 20

Networked Blogs

Lotterfeld Boholy

2011.07.11. 21:01 Orália

Istenmezeje tour 2011 #5 Világvége

Címkék: 2011

Sikerült eljutnom a világvégére, legalábbis a helyiek így nevezik Baskót. A töredezett, keskeny út idáig visz, innen csak egy ösvény vezet az erdőbe, ami a temető végéből indul.

Mire elvergődtem idáig, zöldes péppé komposztálódott a hátizsákom tartalma, a bőrömből meg a ruhámból pedig olyan szag áradt, hogy a bögöly is csak fintorogva csípett meg. Kezdődött úgy, hogy Szegi mellett elkapott az eső, ami három napig zuhogott is rendesen. Két napig bírtam a sátorban, majd a holmim felével és a sátorral elindultam Erdőbénye felé. A falu mellett egy réten aludtam, majd mikor végre kisütött a nap tovább mentem még néhány kilométert és megtaláltam a piros csíkos turistautat. Délután kettő lehetett, gondoltam visszamegyek a maradék felszerelésemért. Meg is jártam sötétedésig, csak addigra leégett a nyakamról meg a karomról a bőr, szóval egyszerre élvezhettem a felfázás és a napszúrás áldásait.

Sebaj, végre rendes erdőben voltam, jelzett úton. Egy völgyből vezetett felfelé, én meg cipeltem magammal tíz kiló súlyfelesleget és a huszonöt kilós zsákot. Kábé száz métert bírtam menni egy szuszra, viszont találtam két vargányát.

A nap végén nem volt erőm kiteregetni meg rendbe szedni a holmimat, csak bedobtam mindent a sátorba, aztán nekiálltam vargányás rizst kotyvasztani. Előszöris szemrevételeztem a zsákmányt, mert a vargányának van egy mérgező rokona, a sátántinóru. A kisebbik gomba rendben volt, de a másik sehogy sem tetszett. A Wikipédia szerint a sátántinóru kalapja nem barna, hanem pirosas, a húsa pedig nyomásra kékül. A törzsét eltörtem és valami zöldes csíkokat láttam benne, a kalapja meg mintha szürkébb lett volna, ahogy megkapirgáltam. Valószínű, hogy ez csak egy öregebb vargánya lehetett, de kidobtam a biztonság kedvéért. A másikat megpirítottam olajon és felfőztem rizzsel. Isteni volt, viszont a fél éjszakát azzal töltöttem, hogy a mérgezés tüneteit kerestem magamon.

Másnap tovább indultam a turistaúton, ami egyre csak emelkedett. Amikor azt gondoltam, hogy rosszabb már nem lehet, kiértem egy bozótosba, ahol még a fák sem adtak árnyékot. Anyázva kúsztam tovább, mígnem egy elágazásnál feltűnt, hogy nincs meg a festett jelzés, sőt az iránytű szerint is rossz felé haladok. Nézegettem a térképet és kimatekoztam, hol térhettem le az ösvényről, de egyszerűbbnek tűnt átvágni a fák közt, mint visszamenni.

Minden jó erdei horror így kezdődik.

Mentem, mendegéltem, a vizem elfogyott és még mindig sehol semmi. Egy idő után rájöttem, hogy az eredeti irány volt a frankó, csak a jelzést nem festették fel pár kilométeren. Késő délután volt, visszatalálni esélytelen. Nem zavart volna az egész, ha van patak a környéken, de csak állott pocsolyákat láttam. Elértem egy nagyobbfajta békanyálas tócsáig, amit a térkép nagyvonalúan Szokolya tóként jelölt. Ettől keletre eredt az a forrás, ahol eleve meg akartam állni. Út sehol, iránytűvel mentem a fák között. Szerencsére nagyon ritkás volt az aljnövényzet, csak az avarban megbúvó ágakban estem néha pofára.

Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy húsz méterrel lejjebb két csávó bringázik. Kiabáltam nekik, hogy hahó, mire az egyik megjegyezte, hogy mintha azt hallotta volna, hahó, és tekertek tovább.

Ahogy kiértem a fák közül, egy napernyőt láttam, alatta asztal RENGETEG ásványvízzel. Az erdőbényei bringás fesztivál egyik csekkpontja volt ez, egyébként pontosan azon a helyen, ahová eredetileg ki akartam lyukadni. Igazából rendes cross-country versenyt akartak itt rendezni, csak az egész megyében nem volt szabad mentőautó, amit kivezényelhettek volna a helyszínre, így átminősítették túrává.

Sátor fel, zsák bebasz, alvás ismét büdösen.

Reggel kitaláltam, hogy tartok egy wellness-napot: Mosok, fürdök, kidzsuvázom a sátrat, ilyesmik. Kicsit azért haladni is akartam, hát összeszedelőzködtem és elindultam az Aranyos patak felé. Azt sikeresen el is értem, de korán volt még, egyébként is láttam egy emelkedőt, megmásztam, hogy ne kezdjem kínlódva a másnapot. Néhány srác egy pihenőhelyről próbálta kitolni a lerohadt kocsiját. Segítettem nekik, de nem indult, így álló motorral csorogtak le a völgybe. Negyed óra múlva fékcsikorgást hallok, ők fékeztek mellettem és felajánlották, elvisznek egy darabon, ha már ilyen jó voltam hozzájuk. Néztem nagyokat.

A legközelebbi faluban - Simán - jelzett a térkép egy kempinget. Lelki szemeim előtt megjelent egy zuhanyzó és egy rettenet adag marhapörkölt, hát megkértem őket, vigyenek el oda. A faluban a következőket találtam: tíz házat, három öregembert és egy kihalt ifjúsági tábort, ami "egyszer majd kinyit."

Baskó volt a következő és egyben utolsó lehetőségem, mert itt vége az útnak. Két óra stoppolás után felvett egy bajszos házaspár és kiraktak a főtéren, ami egy templomot, egy élelmiszerboltot és egy nyugdíjas klubbot takart. Kocsma nincs, pedig úgy képzeltem, a világvégén kell legyen egy hely, ahol a vándor felhajt valami töményet, mielőtt örökre eltűnik a rengetegben.

Ide még a Family Frost se jár ki, csak a gázpalackos kocsi meg a szódás, aki a Lambadát üvöltetve járja az utcákat.

Láttam néhány vendégházat, aztán egy nagytermészetű öregasszonytól kulcsot is kaptam az egyikhez. Kívülről egész csinos volt, de bent a legvadabb skanzen-horror fogadott. Nem tudom, ki találta ki, hogy a városi ember leginkább fali szőttesek, matyóminta és szentképek közt szeret pihenni, de szívesen elbeszélgetnék vele.

Reggel, ahogy indultam a bótba, megállított egy bácsi:

- Te meg hova mész? - kérdezte.
- A közértbe.
- Az majd kettő körül nyit... ha nyit. És mit akarsz venni?
- Például cigarettát.
- Azt bajosan. Nem tartanak.
- És kenyér?
- Az van, de csak kedden.
- Aha... és csokit? Csokit árulnak?
- Háztartási kekszet biztos.

Tényleg csak keksz volt, meg szereztem egy darab szalonnát, és egy kukorica konzervet. Ezzel vágok neki a vadonnak.

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://boholy.blog.hu/api/trackback/id/tr653058674

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gróf Úr 2011.07.11. 21:18:10

"Láttam néhány vendégházat, aztán egy nagytermészetű öregasszonytól kulcsot is kaptam az egyikhez. Kívülről egész csinos volt, de bent..."

Itt kihagyott a lélegzetem, de felvettem a fonalat és rájöttem, a vendégházról lesz szó...

Bicikliző medve 2011.07.13. 10:27:37

Sose gondolna az ember, hogy ilyen meg letezik europa sziveben... :D