"A Földről hallgattam meg az első csontroppanást, miután végignéztem az ősrobbanást. Az első házaknál én voltam a sár, voltam Leprás-király és másra éhező Káin. Tapasztaltam, mi Aphrodité valódi bája, Norbinak vagyok a ledobott kalóriája. Nem a Való Villából jöttem a való világra, voltam és még leszek önmagam - paródiája."

Időrend

1986 (1) 1989 (1) 1991 (3) 1992 (5) 1993 (1) 1994 (1) 1995 (2) 1996 (3) 1997 (1) 1998 (3) 1999 (3) 2000 (4) 2001 (5) 2002 (2) 2003 (3) 2004 (2) 2005 (2) 2006 (8) 2011 (18) 2014 (1) Címkefelhő

Olyan becsületes képe van, és megígérte hogy írni fog. Fizetek neki egy sört.

Facebook

kommentek

  • whale: @Mclaurin: Pontosan. Valszeg pont ezen sérült be a szerző, hogy élete főműve, tádáááámmm......az é... (2018.12.10. 01:49) Midlife Crisis
  • Mclaurin: Így sok év után gondoltam kicsit beleolvasok az elejébe. Úgy beszippantott, hogy végigolvastam (az... (2018.04.30. 23:01) Midlife Crisis
  • Ötperces Nickregisztráció: ...és már a FB sem frissül :( Tényleg ennyi volt? Ne már. (2018.04.23. 21:24) Midlife Crisis
  • ziggy stardust: @Ötperces Nickregisztráció: +1 (2017.01.24. 21:25) Midlife Crisis
  • Ötperces Nickregisztráció: @Dr. Kix: +100 Én is be-benézek hátha van frissülés :( (2016.12.13. 20:21) Midlife Crisis
  • Utolsó 20

Networked Blogs

Lotterfeld Boholy

2010.11.08. 23:25 Lotterfeld Boholy

Félvilág

Címkék: 1992

Budapest, 1992. Tizenkilenc éves vagyok.

Májusban Tibi felvetette, hogy a telefonokból húzott pénzt kiegészíthetnénk némi legális munkával. Összefutott egy régi ismerősével, akinél pár éve tetőfedőként dolgozott, és kapott tőle egy egész jó ajánlatot. Napi ezer forintért mászkáltunk húsz méter magasan, palát és cserepet javítottunk, vagy ereszcsatornát takarítottunk, persze mindenféle biztosítás nélkül, mert a hónaljszagú kilencvenes években ez még nem volt nagy divat. A Podmaniczky utca egyik házának falán például úgy forrasztottam, hogy Tibi lelógatott egy kötelet, amire fél méterenként csomókat kötöttünk kapaszkodónak. Miközben remegő kézzel dolgoztam, kinyílt egy ablak, és egy néni bámult rám, mintha kísértet lennék:

- Le fog esni, dárga, hát kapaszkodjon, mert le fog esni!
- Nem fogok - próbáltam megnyugtatni.  - Ezt befejezem és visszamászok.
- Hát de le fog esni! Nézzenek oda, mindjárt lezuhan!
- Öt perc és kész vagyok, nem kell aggódni!
- Krisztus szent anyja, olyan vékony az a kötél, el fog szakadni! Aztán úgy összetöri magát a betonon, hogy sose foltozzák össze!
- Nyanya, ne károgjon - kiabált le Tibi a fenti ablakból -, vagy lemegyek és rácsapom a fejére a vécédeszkát!

A néni persze bepanaszolt minket a közös képviselőnél, aki egy fél órás erkölcsi és munkaügyi oktatást tartott a galambszaros padláson, és beígérte, hogy figyelemmel kíséri minden lépésünket. Mivel aznap adtuk át a tetőt, és várt már a következő munka, sokáig nem tudott leskelődni utánunk.

Kényelmes élet volt ez, és maradtunk volna sokáig jó munkásemberek, csak a főnökünk bevezetett néhány újítást az elszámolásban. Napidíj helyett a kiszámlázott összeg x százalékát adta nekünk, amivel akkor se jöttünk ki jó, ha tíz-tizenkét órát dolgoztunk, így visszatértünk inkább a biztos megélhetést adó telefonokhoz.

Közben Réka, a gruftilelkű hippilány egyre gyakrabban járt fel hozzánk a kisházba, és nézett nagy boci szemekkel, le is cseréltem rá a Nyulat. Jártunk vagy két hétig, amikor úgy döntött, hogy Berthold inkább bejön neki, aztán amikor kiábrándult a punkokból, Ádámka vitte el egy-két körre. Puff neki, minden nő életében vannak olyan időszakok, amikor nagy a fluktuáció. Réka nekem továbbra is tetszett, úgy gondoltam érdemes kivárásra játszani, hát igyekeztem jó képet vágni a dologhoz.

Augusztusban Ádámkával kisütöttük, hogy le kéne menni pár napra a Balatonra. Hozott pénzt otthonról, én meg kértem a Tibitől néhány telefonberhelő szerszámot, és felültünk a vonatra. Érdig jutottunk, ahol lerakott a kalauz, mert jegyre nem akartunk költeni, és ott benéztünk egy kocsmába, hogy megvárjuk a következő szerelvényt. Ádámka fél óra alatt bedobálta az összes pénzünket a játékautomatába, és mondogatta folyamatosan, hogy kitartás, jön a bónusz mindjárt, és iszonyú gazdagok leszünk. Én ebben nem hittem komolyabban, és már indultam volna, hogy keressek egy telefonfülkét, ami fedezi legalább a hazautunkat, amikor kijött a három hetes, vagy cseresznye, vagy mi az isten, és nyertünk hétezer négyszáz forintot. Ez akkoriban egy átlagfizetés fele lehetett.

Felvásároltuk az utasellátó büfé szendvics és üdítő készleteit, majd urasan levonatoztunk Velencére, ahol a Nyúl edzőtáborozott. Elsőre nem fogadott minket kitörő örömmel, mert Ádámot eleve nem bírta, én meg egy hónappal azelőtt rúgtam ki. Beígértük neki, hogy a barátnőjével együtt elvisszük a helyi diszkóba meg a vidámparkba, és ettől kissé megenyhült. Ahogy visítottunk a körhintán meg ettük a ragadós-édes szutyikat a büfében, kezdtem úgy érezni, mintha tényleg egy normális fiatal lennék, és mindaz ami történt velem, csak valami beteg író képzelgése.

Másnap tovább álltunk, és mivel sikerült elverni az összes pénzt, egészen Szántódig menekültünk a kalauz elől.  A kikötőben “megjavítottam” néhány telefont, és mire végeztünk a fürdéssel, termelt is annyit, hogy megebédeljünk és áthajózzunk Tihanyba. Ott megismételtem a mutatványt, és a következő három napban a két város közt ingáztunk.

Lebarnulva és boldogan tértem vissza a kisházba, ami koszosnak és lepusztultnak tűnt a szememben a nyaralás után. Talán akkor merült fel bennem először, hogy szabadulni kéne innen, de valahogy úgy éreztem, semmit sem kell tennem azért, hogy normál kerévkágásba kerüljön az életem, majd utolér a szerencse. Azóta is sokszor esem abba a hibába, hogy feltételeztem: a pénz, a nők, a kényelmes élet jár nekem, csak azért, mert én vagyok Király Ferenc, és ez mindent megmagyaráz. Amikor aztán mégsem úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretném, toporzékolok, mint egy hisztis picsa: Ha nem lehet enyém a csillámpóni, akkor vége a világnak, leszarom, ennyi.

Folyamatosan nőtt bennem a düh, mert nem élhettem úgy, ahogy bármelyik tizenkilenc éves, és addig hecceltem magam a nyomorommal, amíg egy napon eldöntöttem, felhívom anyámat a munkahelyén. Nem akartam semmit, csak kiosztani, hogy mekkora hibát követett el egy ilyen értékes és különleges emberrel, aki egyszer majd nagyon sokra viszi, és akkor mit tudom én mi lesz, de csak dadogtam a telefonba, és amikor felajánlotta, hogy találkozzunk, egyből igent mondtam. Beültünk egy kávézóba. Már nem emlékszem pontosan, miről esett szó a régi sérelmeinken kívül, de megígértette velem, hogy néha jelentkezem. A kisházat és a körülményeimet nem említettem, mert szégyelltem, hogy fél év után még mindig nem tartok sehol. Azt hiszem, erről az időszakról azóta sem beszéltem vele.

Később fontos lesz: Egy nap eltévedt turistákat igazítottam útba. Az egyiküket - Petert - körbevezettem a városban, természetesen némi pénzért cserébe. Megadta a párizsi levélcímét, én meg belegyűrtem a cetlit a zsebembe, hogy majd írok, persze.

Ekkoriban kezdtem el Tibit hanyagolni. Egyre ritkábban kísértem el a beszerző körútjaira, minden nap más kifogást találtam, de igazság szerint cikinek éreztem őt, a Máltai Szeretetszolgálatot, a Menhely Alapítványt, meg az egész miliőt, amiben éltünk. Meg is kaptam a magamét, hogy mit képzelem én itt magam úri gyereknek, és többször fenyegetett azzal, hogy nem részesülök a telefonfülkék áldásaiból, ha nem dolgozok vele. Ettől függetlenül mindig hozott cigit és kaját, mert hiába egy nagypofájú, oldalvizes minigengszter, olyan jó lelke volt, mint nagyon kevés embernek a világon.

Rékával, Ádámkával, és Bertholddal egy este felmentünk a Harangvölgybe szellemet idézni. Vittünk magunkkal gyertyákat, vörösbort, talán füstölőket is, leültünk körbe, megfogtuk egymás kezét, és igyekeztünk a túlvilágra koncentrálni. Mondanom sem kell, nem nyílt ki a téridő-kapu, és nem rohantak meg minket Lovecraft legnyomasztóbb rémálmai, viszont berúgtunk jó hamar. Kicsit feltámadt a szél és elfújta a felhőket a csillagok elől, majd egy meteorit húzott át az égen. A körülöttünk lévő fák fenyegetően hajladoztak és mindenféle neszezést hallottunk egy közeli bokorból. Rohantunk is le egyből a buszmegállóba, és egymást győzködtük, hogy “Láttad, ugye te is láttad? Most tényleg megidéztünk egy szellemet!”

A következő napokon furcsa és megmagyarázhatatlan dolgok történtek mindenkivel: Berthold pofára esett a cipőfűzőjében, pedig egész biztos volt benne, hogy bekötötte. A pocokszerű Petike nyitva felejtette a kamrában az ablakot, és a rejtelmes kereszthuzat becsapta, majd ripityára törte az üveget. Ádámka vadiúj, amerikából hozatott magnójában is tönkrement a equalízer, de ez mind semmi ahhoz a csapáshoz képest, ami a kisházat érte: A folyamatos esőzés kioldott némi rozsdát a hegesztett zártprofil tetőszerkezetből, és alvadt vér színű csíkok jelentek meg a falon. Tibi totál kiborult ezen, mindenhol hangokat hallott, és ez odáig fajult nála, hogy sötétedés után nem mert kilépni az ajtón. Természetesen engem okolt mindenért, és halál komolyan követelte, hogy küldjem vissza Lajost - így neveztük el a szellemet - a lúdvércek világába, mert ő ezt tovább nem viseli el. Ráreagált, hogy a történet közben önálló életre kelt, gazdagodott néhány népmesei motívummal, és már az egész Galgóczy utca arról beszélt, hogy néhány srác pokoli erőket szabadított fel. Biztos sátánisták, talán még az a nyugtatókkal teletömött hulla is az ő lelkükön szárad, akit fél éve találtak a Harangvölgyben. Nem volt más választásunk, visszamentünk az erdőbe, és pontban éjfélkor visszaűztük Lajost a hetedik dimenzióba. Meg vagyok róla győződve, hogy az UFO-magaziban és hasonlóan színvonalas médiumokban megjelenő konteók is hasonló történeteken alapulnak.

Organizáltam egy Replay pólót, amire különösen büszke voltam. Ma már nem nagy ügy az ilyesmi, de kilencvenkettőben igen elit cuccnak számított. Miután elintéztem a heti mosást az Aradi utcában, Tibivel átmentünk a Moszkva térre. Velünk tartott egy srác is, akit saját állítása szerint kitagadtak a szülei. Amíg megnéztük a telefonokat, megkértem, hogy vigyázzon a cuccomra, aminek az lett a vége, hogy lelépett gyakorlatilag az összes ruhámmal. Egy hét múlva összefutottunk a metrón, persze hebegett-habogott, hogy visszaad mindent, csak ne bántsuk. Kiírtam a személyijéből a lakcímét, és megbeszéltük, hogy másnap találkozunk. Még azt is felajánlottam, hogy megtarthat mindent, csak a pólómat hozza vissza.

Természetesen nem jött el, ezért meglátogattam a szüleit. Az apja leültetett a konyhában és amit elmondott, abból egy kísértetiesen hasonló történet bontakozott ki, mint az enyém. Komolyabban azért nem hatott meg a srác sorsa, mert az ÉN holmimat lopta el, és akkoriban már totál meg voltam róla győződve, hogy milliószor többet érek ezeknél csöviknél és utcagyerekeknél, és iszonyú gazdag meg híres leszek, mondjuk rocksztár, vagy nagyvállalkozó. Az fel sem merült bennem, hogyha nem lennének olyanok, mint a Tibi, felfordulok, mint egy büdösbogár.

Mit ad Isten, összefutottunk harmadszor is. A Széna téren tarhált épp, és annyira elborult az agyam, hogy mindenféle kérdés nélkül szájba vertem. Öt méterről, nekifutásból, ahogy kell. Egész felnőtt koromban ez volt az egyetlen alkalom, amikor megütöttem valakit*, de jobban jártam volna, ha megvonom a vállam és békén hagyom. Megúszta egy monoklival, én viszont annyira bénán ütöttem, hogy porrá tört a kisujjam. A bütyke valahogy centikkel hátrébb került. A balesetin szembe röhögött az orvos,  amikor előadtam, hogy elestem, majd egy mozdulattal visszahúzta a helyére a csontot. Szegény embert majdnem leokádtam, annyira fájt.

* Jó, egyszer felpofoztam a könyvelőmet, mert dögrészegen kopaszra akarta nyírni a haját, és semmiféle észérv nem segített. Meg majdnem kapott egyet a jó képességű barátja is, aki közben átszellemült arccal porcicákat tömött magába. Az alkohol rossz, értem?:)

Egy este észrevettük, hogy fény világít a harmadik faházban, pedig azt még senki sem törte fel. Egy ötvenes férfit meg a nőjét találtuk ott, akik állítólag a tulajdonostól kapták meg a kulcsot. Az alkohol konzerválta és megszólalásig hasonlóvá tette őket. Imit és Ibit csak úgy lehetett megkülönböztetni, hogy egyiküknek valamivel hosszabb és erősebb volt a bajsza.

Imi még az egyik bulvárlap címlapján is szerepelt, mint a legszerencsétlenebb betörő: Egy kocsmát akart kirámolni, de odabent annyira berúgott, hogy nem tudott kimászni a felfeszített ablakon. A bejárati ajtó zárját addig babrálta, hogy a nyitó pultos sem jutott be rajta, így először a tűzoltókat kellett hívni, majd a rendőröket, végül a mentőket, mert kis híján belehalt az alkoholmérgezésbe.

Bírtam őket, mert a legnagyobb nyomor közben sem vesztették el a humorérzéküket. Jóban (de főleg) rosszban is kitartottak egymás mellett, és csak akkor ordibáltak, ha néha elszámolási vita támadt egy üveg tablettás bor miatt.

Lassan véget ért az ősz, és szereztünk egy vaskályhát. A közeli építkezésekről loptunk tűzifát, meg lebontottuk a középső faházat, ahol odáig a klubdélutánokat tartottuk. Rengeteget ültem “otthon”, mert Tibivel nem volt kedvem lógni, egyébként is rákapott a piára (én akkoriban egyáltalán nem ittam), és gyanúsan bodrocskás hajú erdélyi srácokkal mászkált. Viszont bejött a kivárásos technikám, mert Réka úgy gondolta, hogy mégis én vagyok az igazi, és újra összejöttünk. Hétvégén a Fekete Lyukba jártunk, ahol még tombolt a grufti-őrület, és elmentünk/belógtunk egy csomó koncertre. Vele fejlesztettük ki egyébként azt a technikát, hogy cigit lopni a közértben úgy a legegyszerűbb, ha vadul és gusztustalanul smárolunk, mert akkor mindenki szemérmesen elfordítja a tekintetét...

Réka hozott nekem egy csomó könyvet, én pedig lelkesen pótoltam a kimaradt irodalom órákat. Először az oroszokra csúsztam rá: Tolsztojt, Gogolt, és Bulgakovot toltam a kávé mellé, és elvarázsolt az a világ, amelyben úgy tűnt, örökké tél van. Szibéria után Kafka következett, amihez járt egy másolt kazetta is, rajta a Faith, és a Pornography albumok, amik a The Cure legsúlyosabb lemezei. Mondják ezekről, hogy depressziós, szuicid cuccok, de szerintem csodálatos, szürreális zene, nem kevés irodalmi utalással. Itt van egy konkrét példa ahol Robert Smith a keretszerkezetet vette át:

Franz Kafka: Éjszaka

Belesüllyedve az éjbe. Ahogy a fejünket horgasztjuk le olykor, hogy eltöprengjünk, úgy az éjbe süllyedve teljesen. Körös-körül alusznak az emberek. Egy kis színészkedés, ártatlan önámítás, hogy házakban alusznak, biztos ágyban és biztos fedél alatt, kinyújtózva vagy összekuporodva matracukon, kendőkben, takarók alatt, valójában összeverődtek csak, mint hajdan egyszer, és mint később is, kopár vidéken, táboruk a szabadban, megszámlálhatatlan sok ember, egész hadsereg, nép a hideg ég alatt, hideg földön, végigterülve, ahol régebben álltak; fejük a karjukra hajtva, arcuk a földnek, egyenletesen lélegzenek. S te virrasztasz, őrszem vagy, a melletted levő rőzsehalomból kihúzott égő fadarabot lengeted, úgy leled meg a hozzád legközelebbit. Miért virrasztasz? Egynek virrasztania kell, úgy tartják. Egynek ott kell lennie.

The Cure: At Night

Sunk deep in the night / I sink in the night / Standing alone underneath the sky / I feel the chill of ice / On my face / I watch the hours go by / The hours go by / You sleep / Sleep in a safe bed / Curled and protected / Protected from sight / Under a safe roof / Deep in your house / Unaware of the changes at night / At night /I hear the darkness breathe / I sense the quiet despair / Listen to the silence / At night / Someone has to be there

Mindenkinél - jó esetben - eljön az a pont, amikor homlokon csapja a katarzis, és egész életére meghatározza a gondolkodását. Az iskola teremthet alapot, a nevelés mutathat utat, de szükség van a személyesen megtapasztalt csodára, hogy az ember felálljon, és megtegye azt, amire született. Nálam ez a decembertől februárig tartó időszak állította át a kapcsolót. Kafka és a The Cure lett a választóvonal. A mai napig velük összevetve döntöm el bármiről, hogy ér-e valamit számomra, vagy hanyagolható.

Világosan láttam már, hogy máshol van dolgom, de csak sejtéseim voltak, merre kéne indulnom. Továbbra is rengeteget olvastam, szereztem egy angol-magyar szótárat, amivel dalszövegeket fordítottam több-kevesebb sikerrel, egyébként meg ábrándoztam naphosszat, mert biztos voltam benne, hogy a sors teszi meg a következő lépést, nekem csak várnom kell.

Meg is történt a nagy változás, csak épp nem úgy, ahogy elképzeltem: Tibi egyszer csak eltűnt. Annyit sikerült kideríteni, hogy bevarrták valami régebbi ügye miatt, és súlyos éveket kaphat. Ez elég kellemetlenül érintett, mivel ő intézte a tűzifát, a pénzt, mindent, amíg én a könyveket bújtam. Újra fél doboz cigire redukálódott a vagyonom - nem utoljára életemben -, és mivel nem akartam elveszni Menhely Alapítvány-Máltai Szeretetszolgálat-Vöröskereszt Bermuda háromszögben, úgy döntöttem, elmegyek dolgozni.

Következő: A munkásosztály hőse >>
     << Előző: A kisház
         << Legeleje: Fontos dolgok

18 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://boholy.blog.hu/api/trackback/id/tr982435022

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gróf Úr 2010.11.09. 09:02:01

"Az alkohol rossz, értem?"

Eddig tudtalak komolyan venni. Innentől ez az egész a valóságtól elrugaszkodott kitaláció, nem igaz történet. Becsapva érzem magam. Hát hogy mondhat ilyet valaki?!? Remélem az Új Kormány majd cenzúrázni fogja a blogokat...

Hepciás 2010.11.09. 10:45:30

Erről a felpofozott, részegen önjelölt Kojakot játszó könyvelőről lehetne egy külön posztot írni? Annyira bizarr és több van a sztoriban annál a pár sornál. Jó a poszt, gr. illetve korábban is beleolvastam párszor, meg amikor a könyves blogon megjelent veled az interjú, az is egy érdekes színfolt volt.
Érdekes az életed, szó se róla, a Kosaras naplója, csak reméljük heppy enddel:-)
Ki a pöcs vagyok én, mezei kommentelő, hogy belepofázzak, de ugye azért neveltek minket kommentelőket, hogy szórjuk az észt:-) szóval megteszem:
Szerintem önmagában a jól megírt lumpenproli életed elvinné a sztoridat, a kevéske esztétizálgatást, Kafka-Cure párhuzam, a kukából kiguberált Nietzsche összest amikor a menhelyen lapozgattam, akkor ilyen és ilyen korszkalkotó gondolataim támadtak (ez csak példa)inkább kihagynám. Persze lehet, hogy ezt a blogot egy gestapo szigorú szerkesztő utóbb legyalulja, mint Drezdát a szőnyegbombázás,szerintem nem ártana neki, mert az alap jó.
Lehet, hogy csöpögős, de alig várom a heppy endet, mert ha jól értem, végülis egy trendi szubkultúra-kocsma tulajdonossá kupálódtál ki, ami sok magamfajta tintanyalót irigységgel tölt el.
De ez csak egy vélemény, ami mint tudjuk, olyan, mint a segglyuk, mindenkinek van. Neked meg sok sikert a blogodhoz és enblog:-) az élethez.

Sirrah 2010.11.09. 11:16:44

Fekete lyuk, Cure, Kafka 90-92 Igen tényleg így volt

AzHofi 2010.11.09. 14:09:58

@Gróf Úr: öregem, pedig igaza van. Gondolom ő sem az ebéd utáni pikoló világosról beszél, vagy a betonozás után a hosszúlépésről. Aki sokat iszik az hülye lesz, és olyanokat csinál, amiket józanul nem. Élj úgy, hogy józanul is olyan legyél, mintha innál! :)

Lotterfeld Boholy · http://www.boholy.blog.hu 2010.11.09. 20:05:25

@Hepciás: Valóban, a Szerkesztő Úr erre azt mondaná, ne térjünk el az eredeti koncepciótól. Ami annyi volt, hogy mellébeszélés, magyarázás, és magyarázkodás nélkül megírom a sztorit. Nem az én dolgom itt okoskodni meg véleményt nyilvánítani, viszont erős hajlamom van az ilyesmire, ami néha tényleg átjön. Könyvelős ügy ki lesz dolgozva rendesen, csak addig várni kell még cirka tizenöt évet:)

Hepciás 2010.11.09. 22:29:18

@Lotterfeld Boholy:
OK, kivárom. Sajnos 15 év pár klikk alatt elröppen. Pont az Előbb próbáltam valamit előbányászni UP szerda összeséből (mondjuk nem sikerült) és most másztam vissza 1995-ből, ide hozzád a "baráti" 1992-be:-)

zentropia 2010.11.10. 19:53:31

hello mindenki,

helyreigazítást, pls...

a könyvelőd nem kopaszra akarta vágni a haját, hanem vállig érőre (részegen, ez tény), mellesleg éppen a napokban tűnődött azon, hogy hová dugtad az ollót, mert azóta sem került elő, pedig jól jönne, mert a festett haj törik :P
persze nem bánnám (már egymilliószor említettem) ha ezentúl kihagynál a blogjaidból.

j

Lotterfeld Boholy · http://www.boholy.blog.hu 2010.11.10. 20:53:13

@zentropia: rendben, _elképzelhető_ hogy csak le akartál belőle vágni, bár az akkor nem úgy tűnt:)

Hepciás 2010.11.10. 21:22:05

@zentropia: @Lotterfeld Boholy:
Iszákos (ráadásul válltól hosszabb hajú) könyvelő vs személyeskedő blogger. Az év kommentcsatája:-)
Csak ezt az egy sztorit engedd meg, hogy kiposztolja, légyszi-légyszi:-)
Cserébe te meg igérd meg, hogy ezentúl időben leadod a számládat és főképp, hogy határidőre kifizeted a derék könyvelőt, aki Sámsonként, a hajában hordja számviteli tudását:-)

zentropia 2010.11.10. 21:33:38

@Lotterfeld Boholy:
lökött vagy, de nem baj :)
már cirka 20 perce szenvedtem a hajvágással, mert megint elfoglaltátok a gépemet -hogy mindenféle szarokkal terrorizáljatok a saját gépemen és a lakásomban a nem túl okos, de más dolgokban jeleskedő emberrel - meg mert kellett, nos mire odaértél.... szerinted ha kopaszra akarom vágni magam ez alatt az idő alatt akkor valszeg nem azzal szenvedek, hogy kb 20 centit vágjak belőle...
persze elismerem, jobb drámaian megélni a dolgokat, főleg ha valakinek ilyen a beállítottsága, és egy primadonna sokszor szórakoztató.
egyébként boholy mentségére, egyáltalán nem ütött nagyot, inkább olyan megnyugtatjuk a boholyt, hogy nahát milyen figyelmes, hogy foglalkozik bárki mással is érzés volt :)
szóval a boholy veri a nőket nem áll meg, ha esetleg ezzel fényezné magát ;)

mindenesetre, pls. és szeretném utoljára kérni, hogy ne írj rólam többet.

zentropia 2010.11.10. 21:46:26

@Hepciás:

szerintem erre röhögjünk együtt a bohollyal :D

Lotterfeld Boholy · http://www.boholy.blog.hu 2010.11.10. 22:03:07

@zentropia: A sztori kilencvenkettőnél tart, kétezerhét kábé negyven posztra van innen, ami a jelenlegi 2hét/bejegyzés sebességgel közel két év. úgyhogy ne most próbálj főszereplő lenni, főleg mert később sem szeretnél:) ajánlom figyelmedbe az első bejegyzést: boholy.blog.hu/2010/01/23/fontos_dolgok_6

meg ha lehet, ne rontsd mán el a játékom, mert itt most a jellemfejlődés kezdeti szakaszait boncolgatom tudományos alapossággal, az olvasónak ne adjunk alkalmat, hogy azon vergődjön, ki a vér lehet majd ennek tizenöt év múlva a könyvelője?

kommentbe nyafizásból meg már kiokosodtunk, szóval csitt!:)

McLaurin 2010.11.11. 10:49:55

@Lotterfeld Boholy:
Így igaz.
Ne törődj semmivel csak írj, írj, írj.....!

Demo · http://nepkoztarsasagot.blog.hu 2010.11.14. 18:25:12

istentelen egy fószer vagy ferkó

gash 2010.12.03. 12:19:37

A nép új posztot követel!

Lotterfeld Boholy · http://www.boholy.blog.hu 2010.12.03. 17:57:43

kérjetek és adatik!:) úgy nézem, vasárnap estére meg is leszek vele.

Zorg a Rettenetes · http://musicanta.blog.hu 2010.12.06. 00:57:31

@Lotterfeld Boholy: Már hétfő hajnal van! Az elégedetlenség a tetőfokára hágott. A spanyol légiirányítók ugyan kénytelenek voltak beszüntetni a sztrájkot, de Gaskó István bejelentette, hogy a VDSZSZ egyetlen dolgozója sem fogja felvenni a munkát addig, amíg új poszt nem lesz a Boholy blogon!

Dr. Kix 2010.12.06. 14:13:12

Én is reklamálok! Kérünk új poszt!