"A Földről hallgattam meg az első csontroppanást, miután végignéztem az ősrobbanást. Az első házaknál én voltam a sár, voltam Leprás-király és másra éhező Káin. Tapasztaltam, mi Aphrodité valódi bája, Norbinak vagyok a ledobott kalóriája. Nem a Való Villából jöttem a való világra, voltam és még leszek önmagam - paródiája."

Időrend

1986 (1) 1989 (1) 1991 (3) 1992 (5) 1993 (1) 1994 (1) 1995 (2) 1996 (3) 1997 (1) 1998 (3) 1999 (3) 2000 (4) 2001 (5) 2002 (2) 2003 (3) 2004 (2) 2005 (2) 2006 (8) 2011 (18) 2014 (1) Címkefelhő

Olyan becsületes képe van, és megígérte hogy írni fog. Fizetek neki egy sört.

Facebook

kommentek

  • whale: @Mclaurin: Pontosan. Valszeg pont ezen sérült be a szerző, hogy élete főműve, tádáááámmm......az é... (2018.12.10. 01:49) Midlife Crisis
  • Mclaurin: Így sok év után gondoltam kicsit beleolvasok az elejébe. Úgy beszippantott, hogy végigolvastam (az... (2018.04.30. 23:01) Midlife Crisis
  • Ötperces Nickregisztráció: ...és már a FB sem frissül :( Tényleg ennyi volt? Ne már. (2018.04.23. 21:24) Midlife Crisis
  • ziggy stardust: @Ötperces Nickregisztráció: +1 (2017.01.24. 21:25) Midlife Crisis
  • Ötperces Nickregisztráció: @Dr. Kix: +100 Én is be-benézek hátha van frissülés :( (2016.12.13. 20:21) Midlife Crisis
  • Utolsó 20

Networked Blogs

Lotterfeld Boholy

2010.10.24. 22:28 Lotterfeld Boholy

A kisház

Címkék: 1992

Budapest, 1992. Tizenkilenc éves vagyok.

A kisház a Galgócy-lépcső mellett állt közvetlenül, körülötte társasházak és villák sorakoztak. Ezt a párezer négyzetmétert azért nem építették be sokáig, mert barlangrendszer húzódik a domboldal alatt, ami statikailag nem túl szerencsés. Azóta persze itt is kinőtt egy lakópark, nyilván lefizették a mészkövet, hogy ne omoljon már be a teremgarázs, mert összekarcolódik az SLK-Merci.

A telken három faház állt. Mi az úthoz legközelebbiben laktunk, ami nem nagyon tetszett nekem, mert tartottam tőle, hogy konfliktusba kerülünk a polgári középosztállyal. Budán fontos az összkép ugye, abba meg nehezen fér bele, hogy csövesek lakják be a használaton kívüli épületeket. A középső ház nagyobb és kényelmesebb volt mint a miénk, de nem volt benne víz, és vécé sem tartozott hozzá. A harmadikkal is hasonló volt a helyzet, ráadásul azt még nem törte fel senki, mi se bántottuk inkább.

Tibi javaslatára nem húztuk meg magunkat, hanem kinyitottuk a spalettákat, látványosan kitakarítottuk az udvart, sőt még virágokat is ültettünk a kertbe. Az úri közönség hamar rájött, hogy nem bántunk senkit, sőt nem is szarunk magunk alá, így csak havonta egyszer hívták ránk a rendőrséget.

Egy este ahogy hazafelé sétáltunk, körbevett minket néhány suhanc és megpróbáltak befenyíteni: Ők itt laknak és ők a budai elit gyerekek, és ezen a környéken az van, amit ők mondanak, mi most eltakarodunk innen, és hasonlók.

Tibi nagyon éhes volt már, elővett egy kolbászt meg némi kenyeret, és csendben majszolva végighallgatta a kiselőadást.

- Hogy hívnak, kicsi fiam? - kérdezte a legnagyobbtól.
- Ádám.
- Na figyelj rám, Ádámka - a maradékot visszatette a zacskóba és leporolta a kezét. - Ha most nem húzol haza anyád retkes picsájába, úgy megverlek, hogy egy hétig infjúzión kapod a tejbedarát!

Volt velük egy pocokszerű fiú, az rögtön magyarázni kezdett, hogy nem úgy gondolták, csak hát mindenféle furcsa népek járnak errefelé, meg akartak velünk ismerkedni. De most már biztos, hogy rendes csávók vagyunk, békén hagynak minket. A hátul álló punk - Berthold - cigivel kínált, majd elszívtuk a békepipát.

Innentől haverok lettünk.

Esténként átjárt hozzánk bandázni a helyi fiatalság, és hamar annyian lettünk, hogy a lakatlan középső házat neveztünk ki klubhelyiségnek. Szereztünk bútorokat, loptunk egy útfelbontás mellől petróleum lámpát, aztán Nirvana poszterekkel és néhány Playboy lánnyal kidekoráltuk a falat. Még csajom is lett gyorsan, a Nyúl. Szeplős volt és vörös, én meg akkoriban a mediterrán típusra buktam, de úgy éreztem, ennyi kompromisszumot - ideiglenesen - köthetek az élettel.

Nappal telefonokat berheltünk, ingyenkonyhára meg ingyenmosodába jártunk Tibivel, este meg egy elemes magnóról üvöltött a Metallica, vagy ha épp Berthold volt a Dj, akkor Auróra és Toy Dolls. Itt ismerkedtem meg Rékával, aki épp hippiben nyomta, de elárulta, hogy a szíve mélyén grufti, és megvan neki az összes The Cure szám, nem csak a Friday I’m in Love, amit akkoriban rongyosra játszottak a rádiók.

Releváns (lejárt) Tündérgyár videó itt, most pedig jöjjön egy kis Toy Dolls:

Még mielőtt a középső épületet kineveztük volna kultúrházzá, egy darabig ott lakott a Guszti. Tibi költöztette be, pedig mondtam neki, hogy nem kéne reklámozni a titkos helyünket. Lerendezett annyival, hogy üzlettársak vagyunk, miért ne lakjon kényelmesebb körülmények között az ember?

Guszti egy este átjött hozzánk, miután benyomott négy sört, és folyamatosan beszólogatott a Tibinek. Illetve nekünk, mert azt feszegette, hogy szerinte homokosok vagyunk, ami mindegy is, csak szerinte Isten ellen való gusztustalan cselekedet az emberbaszás*. Annyit tudni kell az ügyről, hogy Tibiről addigra nekem is hasonló véleményem volt. Elejtett néhány furcsa szöveget, amiből arra következtettem, hogy nem igazán a lányokra hajt. Engem békén hagyott, meg eleve nem olyan környezetben éltünk, ahol különösebben népszerű lehetett volna a másságával, tehát jegeltük a témát.

Guszti viszont addig mondta a magáét, amíg el nem szakadt a cérna, és Tibi nekiugrott. Százhatvan centibe és ötven kilóba olyan erő szorult, hogy kirángatta a tagbaszakadt románt** az udvarra, majd két-három ütéssel leterítette. Ezután megfogta a fejét, és addig verte teljes erővel a beton járólapba, amíg rá nem szóltam, hogy most már biztos meghalt, igazán abbahagyhatná.

* Erdélyben emberbaszónak hívják a melegeket.
** Guszti nem erdélyi magyar volt, hanem tőzsgyökeres román, aki megtanulta a nyelvet.

Miközben Guszti testét vonszoltuk a bokrok közé, lassan megértettem, hogy épp egy gyilkosságban vagyok társtettes, aztán a pánik is úrrá lett rajtam tíz perc múlva, amikor bekopogott hozzánk két rendőr. Valamelyik környékbeli lakó hívta ki őket, mert hallották a kiabálást. Mivel nem tudták hányan vagyunk, kimatekozták, hogy mi hangoskodtunk, hát pedagógiai céllal bevittek a fogdára. Nem kérdeztek semmit, még egy sajtpapírt sem töltöttek ki, végül hajnalban mehettünk a dolgunkra.

Gusztit nem találtuk a végső nyughelyének szánt bokorban. Később kiderült, hogy pár óra múlva magához tért, levánszorgott a telefonfülkéig és hívott magának egy mentőt. Három napig bent tartották, majd rögtön ki is toloncolták az országból. Sose láttuk többet.



Hodozsó egy ragyás arcú roma srác volt, aki úgy különböztette meg magát a többi hajléktalantól, hogy szőke csíkot melíroztatott a hajába, és előszeretettel járt könyvtárba. Néha elkísértem. Épp a Kozmosz sorozatban turkáltunk, amikor odajött hozzánk egy öltönyös ember, és megkérdezte, érdekel-e minket a vallás? Kiosztott fejenként egy puhafedeles Újszövetséget, majd adott egy Ó utcai címet, hogy legyünk szívesek megjelenni a következő összejövetelükön.

Tele volt a terem jól öltözött emberekkel, a lelkész pedig Krisztusról beszélt mindenféle sallang nélkül. Egyáltalán nem tűnt problémás szektának a Hit Gyülekezete. Nem volt őrjöngés meg epilepsziás rohamok, és kézrátétel sem. Ettől függetlenül ezek a dolgok léteznek, különben az egyház nem fektetne energiát abba, hogy eltávolítsa a kompromittáló videókat a Youtube-ról. A “Best of Hitgyüli” keresésre azért igen érdekes dolgokat dob ki a gúgli...

Nekem elsőre szimpatikusnak tűnt a társaság, ezért megbeszéltük Hodozsóval, hogy elmegyünk a következő rendezvényükre, amit egy külvárosi művelődési házban tartottak. A döntésünket megerősítette az is, hogy ígéretet kaptunk, miszerint egyenesbe hozzák az életünket.

A gyűlés - bocsánat, istentisztelet - prédikációval kezdődött, amit megszakított Hodozsó magánszáma: Először csak halkan nyöszörgött, majd vad zokogásba fogott, és hangosan kiabálni kezdett, hogy ő a mocsokban nem képes tovább élni, megfullad a bűneiben, és már csak Jézus Krisztus segíthet rajta.

Néztem nagyokat.

A hitgyülisek közrefogták, és elmagyarázták, hogy ez a bizonyságtétel, amikor Isten megérinti a lelket, és onnantól az ő gyermekévé válik. Nem akarok én senkit megbántani a hitében, de szerintem színjáték volt az egész. Hodozsó utált a kiserdőben aludni, nem volt senkije, nyilván így akart bevágódni a felekezetnél, hogy intézzenek neki szállást. Ez be is jött, mert míg velem a kutya nem foglalkozott, őt rögtön elvitték a nagytétényi közösségi házba. A következő rendezvényen már a kórusban énekelt, még a melírcsíkot is eltávolították a hajából. Velem elég magas lóról beszélt, bűnözőnek és halott léleknek titulált, aki egész biztosan a pokolra kerül.

Megjegyeztem, ha már így betölti a lelkét Krisztus, igazán visszaadhatná a walkmanomat és az Alphaville kazettámat, mert biztos nem érdeklik már a földi hívságok. Három nap múlva találkoztunk. Sápadt volt és feszült. Szó nélkül kezembe nyomta a cuccot, a hitgyüli egy alkalmazottja pedig szorosan mellettünk állt, nehogy valami ördögi praktikával letérítsem báránykájukat az igaz útról.

Következő: Félvilág >>
     << Előző: Tibi
         << Legeleje: Fontos dolgok

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://boholy.blog.hu/api/trackback/id/tr972396263

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gróf Úr 2010.10.25. 06:39:02

Ezt a sebességet már el tudom fogadni :-)

AzHofi 2010.10.25. 10:52:29

@Gróf Úr: azért lehetne még gyorsítani... :-)

Gróf Úr 2010.10.27. 08:49:37

@AzHofi: ne legyünk telhetetlenek! :-)

Dr. Kix 2010.10.27. 12:10:58

Várjuk a folytatást! :)

ronson 2010.10.29. 01:07:15

+1 személy, aki kíváncsian várja a folytatást.
Érdekes ez a blog.

Lajos ghr 2011.02.16. 23:30:04

78-as vagyok, a galgóczyban nőttem fel, és "igazolom" a blog elejét, és a telefonfülkézős sztoridat is (a környék ki volt idegileg h nem jön a visszajáró:)) emlékszem h belaktátok a kisházat és h rendbe is lett téve az a kecó akkortájt (a másik kettő az utcáról nem is látszott asszem, jó nagy telek volt), viszont a barlangrendszerről a környéken lakó ismerősök közül sem tud senki, erről ha valami bővebbre emlékszel esetleg...??
grat a bloghoz.

Lotterfeld Boholy · http://www.boholy.blog.hu 2011.02.17. 22:57:15

@Lajos &gt;: köszi, a barlangrendszer helyi szóbeszéd volt, persze lehet sima városi legenda is.