"A Földről hallgattam meg az első csontroppanást, miután végignéztem az ősrobbanást. Az első házaknál én voltam a sár, voltam Leprás-király és másra éhező Káin. Tapasztaltam, mi Aphrodité valódi bája, Norbinak vagyok a ledobott kalóriája. Nem a Való Villából jöttem a való világra, voltam és még leszek önmagam - paródiája."

Időrend

1986 (1) 1989 (1) 1991 (3) 1992 (5) 1993 (1) 1994 (1) 1995 (2) 1996 (3) 1997 (1) 1998 (3) 1999 (3) 2000 (4) 2001 (5) 2002 (2) 2003 (3) 2004 (2) 2005 (2) 2006 (8) 2011 (18) 2014 (1) Címkefelhő

Olyan becsületes képe van, és megígérte hogy írni fog. Fizetek neki egy sört.

Facebook

kommentek

  • Vik%: Az elmúlt években - '14 -től - 3x olvastam ez a blogot végig. Főképp életem nehezebb idején, hogy ... (2023.04.11. 10:44) A nullánál is kevesebb
  • Dr. Kix: @Lotterfeld Boholy: hiányzol (2022.07.30. 23:59) Midlife Crisis
  • Dr. Kix: Igény pedig volna, mielőtt mi is otthonba kerülünk: index.hu/mindekozben/poszt/2019/04/21/hogy_mi_... (2019.04.21. 23:49) Midlife Crisis
  • whale: @Mclaurin: Pontosan. Valszeg pont ezen sérült be a szerző, hogy élete főműve, tádáááámmm......az é... (2018.12.10. 01:49) Midlife Crisis
  • Mclaurin: Így sok év után gondoltam kicsit beleolvasok az elejébe. Úgy beszippantott, hogy végigolvastam (az... (2018.04.30. 23:01) Midlife Crisis
  • Utolsó 20

Networked Blogs

Lotterfeld Boholy

2010.10.11. 20:58 Lotterfeld Boholy

Tibi

Címkék: 1992

Budapest, 1992. Tizennyolc éves vagyok.

Átsétáltunk a Moszkva téren, az óra mellett álló telefonfülkékig. A csávó megkért, hogy takarjam kívülről, majd - csiribí-csiribá - pénzcsörgést hallottam, és egy perc múlva már a Gomba presszóban kávéztunk.

Tibi vérbeli hacker volt, de mivel akkoriban még nem nagyon voltak weboldalak, és ATM-et is csak a Váci utca környékén lehetett látni elvétve, telefonfülkéket buherált. A módszer rém egyszerű, kivédhetetlen, és büntetőjogilag is nehezen szankcionálható:

Szükség van hozzá egy kártyanaptárra és egy vékony fadarabra, aminek a hosszúsága megegyezik egy szabvány gyufásdobozéval, a szélessége pedig kábé a kétharmada.  A naptárat becsúsztatod a pénzkiadó nyílásba, majd a fát betolod ütközésig, és a papír óvatos visszahúzásával pozícióba állítod. Így beékelődik az ajtó és a hátfal közé, és a paraszt hiába nyomogatja, nem történik semmi. Bukta a visszajáró pénzt. A kivétel sem túl bonyolult: A naptár pont befér a megmaradt miliméternyi résen, és oldalirányú birizgálással ki lehet piszkálni a helyéről az éket.

Ez a módszer a kék színű, nyomógombos telefonoknál működött (azóta egy plusz fémbetéttel kiküszöbölték ezt a lehetőséget), de a sárga és piros, tárcsás készülékekre is volt megfejtés: Ott egy vékony acéllemezt toltunk fel a pénzkiadó járatba, és egy drótkampóval húztuk le, ha elérkezett az ebédidő.

Tibi a Déli Pályaudvaron csövezett. Volt egy fix vonata, amit este tízkor beállítottak valamelyik szélső vágányra, és csak reggel hatkor indult. A hajléktalanok körében elég népszerű volt a vagonokban alvás, mert senki sem baszogatta őket ha csendben maradtak, és nem hagyták ott maguk után a szemetet. Invitáltak engem is, de a barlangot biztonságosabbnak tartottam, sőt már annyira kényelmesen berendezkedtem ott, hogy akár hosszútávon is el tudtam képzelni ezt az életformát.

Mert hiába határoztam el, hogy normalizálom az életem, hiába tett meg mindent azért a Menhely Alapítvány, hogy munkába álljak, abban a pillanatban, ahogy kicsit is javultak a körülményeim, már nem éreztem olyan fontosnak, hogy a társadalom hasznos tagjává váljak. Megvolt nagyjából mindenem: A telefonfülkék elláttak annyi pénzzel, ami fedezte a napi szükségleteimet, tudtam hol adnak ingyen enni, hol lehet fürödni és mosni, és ez a biztonság a sokszorosa volt annak, ami otthon - legalábbis az utolsó időkben - kijutott nekem. Lassan kitavaszodott, és azt éreztem, boldog vagyok ezekkel az emberekkel, mert egy színes kavalkádnak láttam az új életemet. Kinyílt előttem a világ, és ha az ablaka csak a Moszkva térre nézett is, nekem teljesen megfelelt.

Pont az előző részben beszéltem azokról, akik menthetetlenek, akik az életük hátralévő részét az utcán fogják tölteni. Van aki megkeseredett és mentálisan feladta, mások viszont rájöttek, hogy lehet így is élni némi ügyeskedéssel. Sőt, ez az élet nagyságrendekkel vidámabb és biztonságosabb, mint azoké akik egy szinttel a hajléktalanok felett élnek - gondolok itt a tömegszálláson összezsúfolódott segédmunkásokra, vagy a hipermarketben gályázó szerencsétlenre, aki talán egy szobát tud bérelni a külvárosban, de este már választania kell, hogy sör legyen vacsorára, vagy paradicsomos halkonzerv.

Én is azokhoz tartoztam már, akik jól érezték magukat ebben a közegben, mert semmi sem kényszerített arra, hogy változtassak. A jövőmet persze úgy képzeltem el, hogy iszonyú gazdag leszek, de azt gondoltam, ezért semmit sem tennem. Jön az majd magától. Teljesen meg voltam róla győződve, hogy egyszer milliomos leszek, mert annak kell lennem azok után, amiken keresztül mentem.

(A gazdagságról és az előrelátásról annyit, hogy a múlt héten - harminchét vagyok - jutottam el lelkileg odáig, hogy kéne már valami lakáselőtakarékossági izét kötnöm, szóval ha most öt évig fizetek, kiválaszthatom azt a lakást, ami után még tizenhárom évig fizethetek. Ha több eszem van, mint egy marék lepkének, ezt megléphettem volna tíz éve. De nincs.)

Tibi valahonnét Zala megye mélyéről származott, és az egyhatvanas magasságára tekintettel rükvercnek szólította mindenki. Ő az örök túlélő, az oldalvizes antihős, aki a horror filmben folyamatosan beszólogat a jóképű főszereplőnek, és ha csatakosan, talpig véresen is, de eljut a fináléig. Hozott néhány nyelvújítást is Nagykanizsa környékéről: Minden kutyát kalbásznak nevezett, a szkinhedet szkindernek mondta, és ő dobta be a köztudatba a barac’, és a zsírosmáró kifejezéseket. Rendelkezett néhány Special Powerrel is, például folyamatosan, megállás és logikai bukfenc nélkül volt képes hazudni, és nem dobozonként, hanem kartonszám lopta a cigit a közértekből. Tibi jellemének akadt néhány árnyoldala is, ezekre később visszatérek.

Szóval főállásban telefonokat “javítottunk”, viszont a legzsírosabb területen, a Moszkva téren csak sunyiban tudtunk dolgozni, mert ez lefoglalta magának a Guszti. Legendák keringtek róla, hogy a Securitate tisztje volt Romániában, jó néhány gyilkosságon van túl, és valami titkos államközi megállapodás keretében bujkál Budapesten. Persze ő sem volt más, csak egy csöves, viszont egyedül elfoglalt egy egész vagont a Déliben, aminek senki sem mert a közelébe menni. Néha láttuk távolról a csávót, tényleg veszélyesnek tűnt. Nem volt túl magas, kopaszodott és szerencsétlen szőkésvörös bajuszt viselt, viszont kinéztem belőle, hogy lazán megkésel bárkit.

Gusztinak (polgári nevén Muntenau Agustin) csak az észjárása nem volt túl gyors, és egy idő után sportot űztünk belőle, hogy szanaszét szopatjuk. Fix útvonalakon járt, kiszámítható időpontokban, és sokszor sikerült pont az érkezése előtt üríteni a telefonokat, ő meg csak nézett és hümmögött magában, hogy egy fillért sem fialt a befektetése. Persze egy idő után rájött, hogy mi dézsmáljuk a kertjét, de rajtakapni sehogy sem bírt. Egy nap, miután a negyedik adag pénzt húztuk le róla, berontott a Gomba presszóba, és hadonászva üvölteni kezdett. Mást nem tehetett, mert gyorsan körénk gyűlt néhány “Itt a piros, hol a piros” játékvezető, és néger zöldséges. Tibi mélyet szívott a cigarettájából, majd ezt bírta mondani:

- Ne mutogass, mert eltöröm az ujjad, hogy tegyem a szőröstalpú román kurva anyádba!

Guszti nem kapott szikrát, csak egy sziszegő-sípoló hangot adott ki magából, majd rendelt a pultnál egy sört és duzzogva megitta. Miután feldolgozta a traumát, visszatért hozzánk, és valamivel emberibb hangnemben felvezette, hogy lehetnénk akár üzlettársak is, mivel a Moszkva tér túl nagy falat neki, hárman könnyebben ellenőrizhetnénk a terepet. Így is lett.

Egy este arra mentem “haza”, hogy sötét fekete füst ömlik ki a barlang bejáratából, a falra pedig egy csinos horogkeresztet fújt valaki. Gondolom jelezni akarta, hogy a tűzvészt nem az én gondatlanságom, hanem az ő mérhetetlen intelligenciával  párosult szorgalma okozta. Éjfél után visszaértem a Délibe, és felzavartam Tibit.

- Gond van - mondtam. - Valami állat felgyújtotta a barlangomat.
- Hát aludj itt - mutatott a szemben lévő ülésre.
- Azt kihagynám, ha lehet. Nincs valami ötleted?
- Honnan a picsámból szerezzek én neked hajnalban szállodát?! Feküdj le, aztán holnap kitalálunk valamit.
A szóváltásra felébredt egy kettővel mögöttünk alvó arc, és odaült hozzánk.
- Tibi, hol is laknak az Olgáék? - kérdezte, majd elővett egy zacskó tökmagot és körbekínált minket.
- Há’ nemtom... Valahol fent a Galgóczy lépcsőnél egy faházban. Megnézhetjük éppen.

Menet közben megtudtam, hogy ez az Olga nem igazán lány, hanem egy intézetis meleg fiú, aki folyamatos szökésben van a rendőrség és a gyámhatóság elől. Egy cimborájával (vagy hát mindegy is milyen státuszú barátjával) feltörtek egy víkendházat, és ott éltek teljes békességben. Nem mondom, hogy kitörő örömmel fogadtak minket, de megágyazhattunk a padlón. Reggel Olga fagyosan közölte, hogy ők inkább továbbállnak, mert nem hajlandók a szerelmi fészküket ilyen alakokkal megosztani, mint mi.

A házban volt két ágy, egy konyha néhány edénnyel, a csapból folyt a víz, és az udvar közepén pottyantós vécé hirdette büszkén az összkomfortot.

Úgy vigyorogtunk Tibivel, mint akik hatalmas vagyont örököltek egy rejtélyes amerikai nagybácsitól.

Következő: A kisház >>
     << Előző: Under the Bridge
         << Legeleje: Fontos dolgok

20 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://boholy.blog.hu/api/trackback/id/tr792363859

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gróf Úr 2010.10.11. 21:54:27

Kezdek elégedett lenni a frissítés-gyakorisággal, csak így tovább :-)))

2010.10.11. 23:04:20

Éljen Boholy Úr! ...és köszönjük is!

dejv90 2010.10.11. 23:15:39

hohó,rekord gyorsaság :D

Hepciás 2010.10.12. 00:09:47

Gr. Nagyon ott van! Olga, ááá

$pi$ 2010.10.12. 06:57:57

"büntetőjogilag is nehezen szankcionálható": Miért is?

$pi$ 2010.10.12. 07:30:06

@mostoba: Jah, úgy. Aszittem úgy globalice. ;)

Mondjuk az elévülést gondoltam, már régen volt, hogy érmés telefonból annyi volt. Mostanában a parkolóautomaták vannak sokan... hogy rohadnának meg... ;)

Imre! 2010.10.12. 08:30:57

Orulok, hogy nem irtal sokat a blog elindulasa ota, igy konnyebb volt a vegere ernem. Nem vegigolvasni nem lehetett.

Zsenialis ez a blog.

Celtic 2010.10.12. 08:54:48

No, meg egy erdekes blog. Koszi a postot.

rubberbandman 2010.10.12. 09:27:05

kiba jó! egy nagyságrenddel több piálás és azt hinném C. Bukowski.

pagonylako 2010.10.12. 10:16:55

vicces és egyben szomorú történetek, zseniális

pagonylako 2010.10.12. 10:16:55

vicces és egyben szomorú történetek, zseniális

AzHofi 2010.10.12. 11:10:48

Ha sűrűbben lenne írva a blog, akkor megígérném, hogy eljárok a tiszteltíró kocsmájába berúgdosni. Sokat tudok inni, drága piákból.

Lotterfeld Boholy · http://www.boholy.blog.hu 2010.10.12. 15:08:28

@$pi$: @mostoba: nem is az elévülés a lényeg. a kiékelés még rongálásnak is nehezen áll meg, a pénz kivételével meg igazából "megjavítod" a telefont. csak akkor van gond, ha rád tudják bizonyítani, hogy eleve te buheráltad meg a készüléket. egyébként meg (legalábbis egy fülke esetében) olyan minimális összegről van szó, hogy a rendőr inkább elzavar, hogy ne kelljen szívnia a papírmunkával.

2010.10.23. 13:52:40

tetszik a blog így tovább

enba 2010.11.01. 15:32:06

'egyetek baracot. annyi van, mint a szar. olyan, mint a fos.'
süti beállítások módosítása