"A Földről hallgattam meg az első csontroppanást, miután végignéztem az ősrobbanást. Az első házaknál én voltam a sár, voltam Leprás-király és másra éhező Káin. Tapasztaltam, mi Aphrodité valódi bája, Norbinak vagyok a ledobott kalóriája. Nem a Való Villából jöttem a való világra, voltam és még leszek önmagam - paródiája."

Időrend

1986 (1) 1989 (1) 1991 (3) 1992 (5) 1993 (1) 1994 (1) 1995 (2) 1996 (3) 1997 (1) 1998 (3) 1999 (3) 2000 (4) 2001 (5) 2002 (2) 2003 (3) 2004 (2) 2005 (2) 2006 (8) 2011 (18) 2014 (1) Címkefelhő

Olyan becsületes képe van, és megígérte hogy írni fog. Fizetek neki egy sört.

Facebook

kommentek

  • ziggy stardust: @Ötperces Nickregisztráció: +1 (2017.01.24. 21:25) Midlife Crisis
  • Ötperces Nickregisztráció: @Dr. Kix: +100 Én is be-benézek hátha van frissülés :( (2016.12.13. 20:21) Midlife Crisis
  • Dr. Kix: Ezt kénytelen vagyok elmagyarázni, mert néhány olvasónál akadtak szövegértési problémák. A "lepihe... (2016.11.15. 16:57) Midlife Crisis
  • Szaros fityma: sajnalom,h vege. a taborozos vallas-fejtegetos resztol eltekintve (ott eloszor volt par sor/bekezd... (2015.04.26. 20:41) Midlife Crisis
  • Dr. Kix: @Lotterfeld Boholy: Fejlődsz. Elköszöntél. Azért kár, hogy így lett vége. Élveztem, amíg tartott. (2015.02.01. 17:25) Midlife Crisis
  • Utolsó 20

Networked Blogs

Lotterfeld Boholy


2010.07.19. 00:04 Lotterfeld Boholy

Dugóhúzó

Címkék: 1991 1992

1991-1992, Beloiannisz. 18 éves vagyok.

A repülő kiér a felhők felé, és a pilóta szélesen elmosolyodik. Úgy érzi, övé az egész világ. Egy darabig gyönyörködik a látványban, majd élesen bedönti a gépet és kanyarodni kezd. Kicsivel kevesebb gázt ad a kelleténél, kicsit tovább húzza a csűrőlapátokat, mire egyensúlyát vesztve pörögni kezd és dugóhúzóba fordul. Az elején még csak bosszús a hibás manőver miatt. Azt hiszi, képes kezelni a helyzetet. Változtat a fordulatszámon és finom mozdulatokkal megpróbálja visszaszerezni az irányítást. Az idő csak múlik, egyre gyorsabban veszít a magasságból. Pánikba esik és ész nélkül rángatja a kormányt. Vicsorogva nézi a gyorsan közeledő szántóföldet, és az utolsó pillanatig képtelen elfogadni a tényt, hogy elcseszte. Nem változtathat irányt.

Hogy lehetne meghatározni azt a pontot, amikor már biztosan bekövetkezik valami, amit elkerülnénk legszívesebben? Az életben nem villan fel ilyenkor piros lámpa, nem szólalnak meg a szirénák. Azt gondoljuk, ez is csak egy nap volt, mint a többi sok ezer. Mire észrevesszük, hogy az az apró hiba, amit elkövettünk, egyre súlyosabb eseményeket rángat maga után, már csak tehetetlen szemlélői vagyunk az eseményeknek.

Akárhogy is erőlködöm és próbálok visszaemlékezni, nem tudom megmondani, mikor kezdtek elromlani a dolgok. A nyár nagyon jól indult, három hónap szabadságot kaptam anyáméktól. Laci Németországban dolgozott, úgyhogy gondtalanul csavarogtam naphosszat, és közben összebratyiztam a Beloianniszi fiatalokkal. Ginát kísérgettem mindenfelé, néha feljöttem Budapestre és meglátogattam a nyóckeres haverjaim közül azokat, akik épp szabadlábon voltak. Még társadalmilag hasznos elfoglaltságot is találtam magamnak: Polgárőrnek álltam. A rendszerváltás utáni néhány évben a rendőrség nem tudott alkalmazkodni az új feltételekhez, és ugrásszerűen megnőtt a bűnözés. Ekkor alakultak az első polgárőr egyesületek, egy arc pedig beszervezett engem a lágymányosi csapathoz. Péntekenként nem diszkóba jártam, hanem rossz fiúkra vadászni Budapest külterületén. Hajnalig kis csoportokban, saját kocsikkal és felszereléssel járőröztünk. Volt részem rendes autós üldözésben, elfogásban, és baleset utáni mentésben is, ami nem egy lélekemelő feladat, szóval csak becsülni tudom azokat, akik ilyesmivel foglalkoznak. A polgárőrséget nem lelkiismeret furdalásból, vagy valamiféle kompenzációs kényszerből vállaltam el, csak a kalandvágy miatt. Igazából mindegy volt nekem, hogy betörök, vagy betörők után futok: Mindkettő termeli rendesen az adrenalint.

11 komment

2010.04.09. 00:38 Lotterfeld Boholy

Gina

Címkék: 1991

1991, Beloiannisz. 18 éves vagyok.

Ez a poszt nem jöhetett volna létre, ha nincs Zeck, aki dögrészegen úgy gondolta, hogy fel tud engem emelni a feje fölé, de nem tudott, és ennek néhány bordám látta kárát.


Beloiannisz egy kábé tíz utcából álló zsákfalu, 1950-ben építették a görög polgárháború menekültjeinek. Mára elég sokan visszavándoroltak, és a lakosság nagyobb része magyar. A Rákosi-éra fantáziáját dicséri, hogy teljesen egyforma házakból áll, szóval keveredik itt az álmos vidéki hangulat a lakótelepi szürke egyhangúsággal. Ha Orwell falura írta volna az 1984-et, Beloiannisz ideális helyszín lenne a forgatáshoz.

Ide költöztünk nem sokkal a tizenhetedik születésnapom előtt. Akkor épp évet halasztottam, mert a nyóckeres kalandjaim közben nem volt időm iskolába járni, és eltanácsoltak. Egészen addig Laci sima terrorral próbált kordában tartani és megakadályozni azt, hogy ne szökjek ki éjszakánként, de ekkor történhetett valami - talán anyám hatására -, és stratégiát váltottak. Elküldtek az MHSZ-be, hogy tegyem le a jogosítványt, és felajánlották, ha szerzek magamnak valami rendes munkát, nem cseszegetnek szeptemberig. Lett is állásom hamarosan, nem is akármilyen:

A betonacél nagy tekercsekben érkezik a vastelepre, ahol ráfűzik egy gépre, ami olyan forgó micsodákkal kiegyengeti, majd méretre vágja. Én voltam a fő-egyengető segédje, az al-egyengető, akinek az a dolga, hogy amikor a vágófej beragad, de a motor tovább húzná a vasat, nyomja meg a piros gombot. Erről persze rendszeresen megfeledkeztem, mert már akkor is szerettem csak úgy üldögélni és bámulni ki a fejemből. Folyamatosan arra riadtam, hogy valaki ezt üvölti: "Há' feszül a gép, há' nem látod?!" A karrierem úgy ért véget, hogy a főnököm egyszer kiment a sarki közértbe pálinkáért, de megfeledkezett magáról és csak egy óra múlva ért vissza. Addigra persze beragadt a fej, a gép viszont dolgozott tovább, és csinos kis masnikból álló hatalmas gordiuszi csomóvá fűzte a vasat.

Szeptemberben visszamentem az iskolába, amit gond nélkül el is végeztem. Laci Németországban dolgozott vendégmunkásként, anyám pedig úgy gondolta, jót tesz nekem, ha az utolsó szabad nyaramat otthon töltöm, ráérek ősszel állást keresni. Nekem addig fogalmam se volt róla, hogy miféle formák élnek abban a faluban, mert négykor keltem, öt negyvenkor indult a vonatom Pestre, este nyolcra hazaértem, tízkor meg már aludtam.

Ahogy rám szakadt a rengeteg szabadidő, persze körülnéztem, hogy miféle hely is ez a Beloiannisz, és lassan megismerkedtem a helyi fiatalsággal. A szomszédban lakott Gina, egy tizenhét éves gyönyörű görög lány. Engem rögtön kinézett a jövendőbeli legjobb barátjának, amivel csak annyi gond volt, hogy a második találkozásunk után már hulla szerelmes voltam belé. Erőltetni nem mertem a dolgot, ezért úgy csináltam, mint akinek megfelel ez a helyzet. Rengeteget beszélgettünk, igazi (!) leveleket írtunk egymásnak, és végighallgattatta velem az összes másolt kazettáját. Gina darkban nyomult, annak is a tanyasi grufti vonulatát erősítve: Gondosan életlenített zsilettpenge a dekoltázsnál, fekete koporsó kulcstartó, világoskék walkman... A stílusokkal nem volt teljesen tisztában, tehát a The Cure és a Bonanza Banzai mellett belefért a korai Pál Utcai Fiúk, a Republic, sőt még a Manhattan nevű fiúzenekar is.

Gina folyamatosan nyomasztott azzal, hogy van a Cure-nak egy "Arab halála" című száma, amit sehonnan sem tud megszerezni. Annyit tudtam az egészről, hogy kjúrosok azok a szénaboglyára tupírozott hajú csávók, akik a Deák téri aluljáróban dekkolnak minden délután öttől zárásig. Ismertem közülük az egyiket, és előadtam neki a problémámat. Iskola után kezembe nyomta a Standing on a Beach válogatásalbumot. Közben próbált téríteni és végig kellett hallgatnom a Pornographyt, ami a zenekar történetének talán legsötétebb albuma. Negyed óra után úgy éreztem, nem bírom tovább. El sem tudtam képzelni, hogy létezhet a világon ennyire szar zene, azt meg pláne nem, hogy tömegek gerjednek az ilyesmire.

Este átmentem Ginához és megkértem, csukja be a szemét. Hogy-hogynem, mégis nekem esett le az állam, amikor elindítottam a kazettát. A válogatás a Boys Don't Cry című dallal kezdődött, és életemben először megtapasztaltam, mi is az a katarzis. Az a zenekar, amitől pár órával azelőtt még undorodtam, egyszerűen csodát tett velem. Sohasem éreztem még ilyesmit.

Kjúros lettem. Bónuszként Ginával is csókolózhattam, igaz a nász elmaradt, mert másnapra ráébredt, hogy mégis Jorgosz, a görög kamionsofőr az igazi, aki minden héten csempészett neki egy halom tusfürdőt és cirill betűs Marlborot.

De hát a fiúk nem sírnak, ugye...

Következő: Dugóhúzó >>
     << Előző: Hogyan vesztettem el?
         << Legeleje: Fontos dolgok

10 komment

2010.02.04. 23:38 Lotterfeld Boholy

hogyan vesztettem el?

Címkék: 1991

1991, Budapest. Egy nap híján 18 éves vagyok.

Ezt a posztot félig alibiből írom, mert utána durva történet következik, és kell pár nap, amíg rászánom magam. Amikor kitaláltam ezt a blogot, azt gondoltam, tök egyszerű lesz, mert az idegenek felé nem kell elszámolnom, a barátaim meg tudnak rólam nagyjából mindent. Amit meg nem tudnak, azon sem fognak meglepődni, ebben biztos vagyok. Mégis, ahogy szedem össze a sztorikat, csak vakarom a fejem és mondogatom, hogy ííí, talán ezt mégse, vagy ha igen, akkor alá kéne dúcolni magam erkölcsileg. Könnyebb lenne mindent a háttérre meg a körülményekre fogni, és okosnak tűnő filozofálgatással kikerekíteni, hogy alapvetően jól csináltam mindent.

De hát nem. Puff neki.

Hiába voltam túl néhány komolyabb lopáson, a felnőttségnek a közelébe sem jutottam. Tizenhét éves koromban még simán elvoltam a Star Wars figurákkal, és a nőügyeim is ebben a szellemben alakultak. Lassan a tizennyolcadik születésnapom közeledett, és a nyóckeres Beán kívül semmit sem tudtam felmutatni, vele is csak smároltam, és egyszer benyúltam a pólója alá. Puhább volt a melle, mint ahogy képzeltem.

Akkoriban már rendesen jártam iskolába, és betörni is csak egyszer mentem el Szabival, az osztálytársammal. Egy autószerelő műhelyből vittük el a váltópénzt, ahová ő szakmai gyakorlatra járt. Egy akkori átlagfizetéssel lettünk gazdagabbak, és megvehettem életem első magasszárú Puma cipőjét. Tervezgettünk további balhékat is, de mivel belekontárkodott a férfivá avatási szertartásomba, elváltak útjaink.

gyönyörű, nem?

A születésnapom előestéjén (Beloianniszban laktunk már) Pesten aludtam Szabinál. Akkor már eléggé zavart, hogy mindenki volt nővel, csak én nem. Igazából nem az aktus vonzott, csak ugyanúgy megy ez, mint amikor a nyóckerben üldögéltünk a játszótéren, és tervezgettük a kocsifeltöréseket, de nem mertünk nekifogni. Egy nap mégis meg kellett tenni, mert különben kiröhögnek volna a nagyok.

Felcsöngettem a Beához, és előadtam, hogy valami iszonyú fontos és titkos dolgot kell vele megbeszélnem, és jöjjön el velem a haverom lakására, mert ez a helyszín biztonságtechnikailag alkalmatlan. Furcsán nézett rám, majd amikor beígértem egy üveg Martinit, bólintott és megkért, hogy várjak kicsit a folyosón. Elő is került egy óra múlva, de látszott, hogy nem múlatta tétlenül az időt: Belőtte a haját az épp divatos Mandy Smith dizájn szerint (katt a kis képre), magára kent egy kiló vakolatot, és émelyítően édes szagot árasztott egy fél flakon rózsaszín Fa-dezodornak köszönhetően. A Csillagfény-diszkóban sem foghattam volna szebbet.

Szabi előzékenyen magunkra hagyott minket, és elkezdtem valamit makogni arról, hogy miért is hívtam ide, de Bea csak legyintett  és közölte, hogy úgyis rég esedékes a dugásunk, szóval el is kezdhetnénk akár. Megtörtént a dolog, nincs rajta mit részletezni. Nem volt egy frenetikus élmény, sőt eléggé zavart, hogy ott van velem egy nő is. Úgy éreztem, egyedül ügyesebben ment. Másnap iskolába kellett mennem, Szabi viszont otthon maradt Beával, akinek nem volt kedve reggel hatkor kibindzsizni az utcára. Innentől két verziója van a történetnek: Szabi egy hét múlva bevallotta, hogy megdugta, Bea viszont még évek múlva is tagadta a koituszt. Nagyon sokáig hittem neki, de azóta szert tettem némi élettapasztalatra, és biztosra veszem, hogy az aktus létrejött.

Következő: Gina >>
     << Előző: Nyócker
         << Legeleje: Fontos dolgok

9 komment