"A Földről hallgattam meg az első csontroppanást, miután végignéztem az ősrobbanást. Az első házaknál én voltam a sár, voltam Leprás-király és másra éhező Káin. Tapasztaltam, mi Aphrodité valódi bája, Norbinak vagyok a ledobott kalóriája. Nem a Való Villából jöttem a való világra, voltam és még leszek önmagam - paródiája."

Időrend

1986 (1) 1989 (1) 1991 (3) 1992 (5) 1993 (1) 1994 (1) 1995 (2) 1996 (3) 1997 (1) 1998 (3) 1999 (3) 2000 (4) 2001 (5) 2002 (2) 2003 (3) 2004 (2) 2005 (2) 2006 (8) 2011 (18) 2014 (1) Címkefelhő

Olyan becsületes képe van, és megígérte hogy írni fog. Fizetek neki egy sört.

Facebook

kommentek

  • ziggy stardust: @Ötperces Nickregisztráció: +1 (2017.01.24. 21:25) Midlife Crisis
  • Ötperces Nickregisztráció: @Dr. Kix: +100 Én is be-benézek hátha van frissülés :( (2016.12.13. 20:21) Midlife Crisis
  • Dr. Kix: Ezt kénytelen vagyok elmagyarázni, mert néhány olvasónál akadtak szövegértési problémák. A "lepihe... (2016.11.15. 16:57) Midlife Crisis
  • Szaros fityma: sajnalom,h vege. a taborozos vallas-fejtegetos resztol eltekintve (ott eloszor volt par sor/bekezd... (2015.04.26. 20:41) Midlife Crisis
  • Dr. Kix: @Lotterfeld Boholy: Fejlődsz. Elköszöntél. Azért kár, hogy így lett vége. Élveztem, amíg tartott. (2015.02.01. 17:25) Midlife Crisis
  • Utolsó 20

Networked Blogs

Lotterfeld Boholy


2010.01.26. 22:59 Lotterfeld Boholy

a séta

Címkék: 1986

1986, Budapest. 13 éves vagyok.

Sokat gondolkoztam azon, honnan is kezdjem a mesélést. Az ovis kalandjaim nem hiszem, hogy bárkit is érdekelnének (pedig annyi menyasszonyom volt, hogy be is hívták anyámat beszélgetni), ha meg a 2003-as, első blogbejegyzésemnél kezdem, kimarad a lényeg.

Furcsa felnőttek sérült gyerekekből lesznek, hát jöjjön most egy történet 1986-ból. Nem tartom magam olyan embernek, akit nagyban befolyásolnak az ilyen traumák, de ha erre visszagondolok, a mai napig ökölbe szorul a kezem.

A szüleim 1980-ban elváltak, anyukám pedig folyamatosan castingolt pasikat a családfői posztra. Zsánere volt az ügyes kezű, de hazudós/félredugós/pénzlehúzós/alkesz férfiember, csak hát ennél a fajtánál komoly a fluktuáció, szóval kapkodtuk is a fejem az öcsémmel rendesen. Tizenhárom éves korom körül beújította Lacit, a kőművest, aki egy slukkra húzta le a fél literes barackot, de a rumtól rögtön ütött, szóval azt óvatosabban tolta. Mivel Laci nem akart Kőbányáról bejárni, mi költöztünk hozzá Angyalföldre, egy szoba-konyhás szükséglakásba. Volt százhúsz literes akváriuma, színes tévéje, eredeti Iron Maiden lemezei, meg Hi-Fi tornya is. Nyugati kényelem volt ez a mi átlagproli lakásunkhoz képest, csak a helyszűke miatt össze kellett zsúfolni mindent. Ebből is lett a baj:

Iskola után feljött az egyik osztálytársam, hogy elcserélje a Lego-kamionját egy Luke Skywalker figurára, és a földön ülve beszélgettünk. Közben megérkezett Laci, de olyan brutálisan rontott be, hogy a srác megijedt és felugrott. Ugyanezzel a lendülettel kirúgta az egyik polc lábát, és úgy dominószerűen összedőlt minden a lakásban. Szegény gyerek besokkolt és alig kapott levegőt bőgés közben, én viszont nyugodtan üldögéltem, mert nyilvánvaló volt, hogy közöm nincs a balesethez. Laci teljesen befordult. Összeszedegette a romokat, hozzám nem szólt egy szót sem, majd lement a kocsmába.

Este tíz után meg is érkezett. Üveges szemmel méregetett, majd elkezdte mondani, hogy én tehetek erről az egészről, mert ha nem hozom fel azt a kis köcsögöt, akkor nincs semmi baj. Próbáltam elmagyarázni, hogy idáig sose volt gond, ha átjött valamelyik barátom, de csak hergelte magát, hogy még vissza is pofázok, és elkapott. Meg nem ütött, de majdnem kitörte a vállam, olyan erősen rázott. Nem tudom már, mit ordibált össze vissza, de a legszebb bók a "kis patkány" volt, amit kaptam. Kétségbe esve néztem anyámra, aki valahogy lenyugtatta az embert, majd kezembe nyomta a kőbányai lakás kulcsát, hogy menjek haza, mert itt csak útban lennék, ők majd mindent megbeszélnek.

Éppen elértem az utolsó metrót, elmentem az Ecseri útig, de onnan gyalogolnom kellett, mert nem járt már semmi. Nem egy vidám környék az éjszaka, panelházak és gyártelepek között. Emlékszem, egész végig szuggerálnom kellett magamba, hogy ez most igazából történik, nem álmodok, és tényleg haza kell érnem. Néhány óra múlva - taxival - megérkezett anyám. Felkeltett, és nemes egyszerűséggel közölte, hogy ezt sohasem bocsátja meg nekem.

Asszem én is így vagyok ezzel.

Követlező: Nyócker >>
<< Előző: Fontos dolgok

5 komment