"A Földről hallgattam meg az első csontroppanást, miután végignéztem az ősrobbanást. Az első házaknál én voltam a sár, voltam Leprás-király és másra éhező Káin. Tapasztaltam, mi Aphrodité valódi bája, Norbinak vagyok a ledobott kalóriája. Nem a Való Villából jöttem a való világra, voltam és még leszek önmagam - paródiája."

Időrend

1986 (1) 1989 (1) 1991 (3) 1992 (5) 1993 (1) 1994 (1) 1995 (2) 1996 (3) 1997 (1) 1998 (3) 1999 (3) 2000 (4) 2001 (5) 2002 (2) 2003 (3) 2004 (2) 2005 (2) 2006 (8) 2011 (18) 2014 (1) Címkefelhő

Olyan becsületes képe van, és megígérte hogy írni fog. Fizetek neki egy sört.

Facebook

kommentek

  • ziggy stardust: @Ötperces Nickregisztráció: +1 (2017.01.24. 21:25) Midlife Crisis
  • Ötperces Nickregisztráció: @Dr. Kix: +100 Én is be-benézek hátha van frissülés :( (2016.12.13. 20:21) Midlife Crisis
  • Dr. Kix: Ezt kénytelen vagyok elmagyarázni, mert néhány olvasónál akadtak szövegértési problémák. A "lepihe... (2016.11.15. 16:57) Midlife Crisis
  • Szaros fityma: sajnalom,h vege. a taborozos vallas-fejtegetos resztol eltekintve (ott eloszor volt par sor/bekezd... (2015.04.26. 20:41) Midlife Crisis
  • Dr. Kix: @Lotterfeld Boholy: Fejlődsz. Elköszöntél. Azért kár, hogy így lett vége. Élveztem, amíg tartott. (2015.02.01. 17:25) Midlife Crisis
  • Utolsó 20

Networked Blogs

Lotterfeld Boholy

2014.12.07. 21:43 Lotterfeld Boholy

Legyek, hangyák, méhek, darazsak

Címkék: 2006

2006, valahol Gyöngyöspata közelében. 33 éves vagyok.

51. nap, vasárnap

Kezd látszani rajtam a tornázás. Elsőre nyolc fekvőtámaszt alig tudtam lenyomni, most meg háromszor húsz is simán megy. És már nem is kell győzködnöm magam, hogy nekiálljak, egyszerűen élvezem a mozgást.

A sátor nem csak a vizet nem bírja, hanem a napot sem. Kifakult és lassan áttetszővé válik a külső ponyva. Lehet, hogy ritkán jár errefelé ember, de akkor sem szeretnék egy szappanbuborékban élni.

Fogalmam sincs, hol jönnek be a rovarok, márpedig bejönnek, annak ellenére, hogy minden látható nyílást eltorlaszoltam. Az előbb egy jól fejlett lepkét kellett kiraknom.

Nagy talány.

52. nap, hétfő

Újabb mélypont. Próbálom elmagyarázni magamnak, hogy egy gyönyörű erdőben táborozok, azt csinálok, amit akarok, jól megy az írás, habalaba-labala, de egyre kevésbé bírom a magányt. Nem a könyvön gondolkodom, hanem kibúvókon, hogy milyen indokkal pakolhatnék össze, és mehetnék haza.

Ma vásárlós nap van. Az úton gombászós cigányokkal találkoztam, akik engem is annak néztek. Ez még a jobbik eset, mert a hajviseletem alapján rám foghatták volna, hogy gombászós szkinhed vagyok.

Két újabb felismeréssel is gazdagodtam. Az egyik az, hogy a lepkék a lábszagra jönnek. Ez úgy derült ki, hogy kint felejtettem a sátor előtt a szandálomat, és amikor indultam tornázni, legalább húszan bandáztak rajta. A másik, hogy a csokiban tényleg van boldogsághormon. Egy tábla barackos-kekszes bocitól elmúlt az összes hisztim.

Kánikula van. A problémásabb élelmiszereket becsomagoltam légmentesen, és leeresztettem a patak fenekére.

53. nap, kedd

Éjjel leeresztett a matracom. Talán cigarettával sérthettem meg. Sajnos imádok ágyban dohányozni.

Találtam az Ószövetségben egy részt, ami kísértetiesen emlékeztet A Kis Herceg leghíresebb mondatára: Mert az Úr nem azt nézi, amit az ember, mert az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van. (I. Sám. 16, 7.)

Sült csirkecomb és rizibizi volt az ebéd. Sajnos nem sikerült tökéletesen. A comb nem puhult nem rendesen, és a zöldborsó is majdnem teljesen nyers maradt. Sürgősen meg kell nősülnöm.

Elkezdtem írni a negyedik fejezetet. Júdásról szól majd, és A különlegesség botránya lesz a címe. Ez egy teológiai kifejezés, és a zsidók választott nép öntudatára szokták használni, meg arra a helyzetre, amikor Isten helyi szinten avatkozik be, és nem épp az emberiség egészén röhög.

Az Újszövetségi történetek tényleg korhűek és életszerűek, de Júdás árulása több helyen sántít. Jézus sokan ismerték, és az Apostolok tartózkodási helye sem lehetett titok. Ha csendben, éjszaka akarták volna elfogni, lett volna rá mód Júdás segítsége nélkül is. A történet szerint a pénz motiválja, amit a teológusok még megtámogatnak azzal, hogy beroncsizott Krisztus mennyei királyságán, mert szerinte nem a felhőknek, hanem Izraelnek lett volna szüksége uralkodóra, aki megszabadítja a nemzetet a rómaiaktól. Próbára akarta tenni Jézust a letartóztatással, konfrontációra kényszeríteni, amitől azt várta, hogy végre abbahagyja a túlvilági lét szépségeinek ecsetelését, és a seregek élére áll.

Ezzel az a gond, hogy Júdás a tanítványok legbelső köréhez tartozott, és neki aztán tényleg volt fogalma róla, hogy kivel húz ujjat. Az a harminc ezüst, amit zsebre tett, pedig nem egy vagyon. Egy rabszolga, vagy egy parcellányi sivatagos termőföld ára. Egyikre sem lehetett komolyabb egzisztenciát alapozni, amire pedig szüksége volt, hiszen tisztában kellett lennie azzal, hogy az árulás után véget ér számára az aranyélet. Egyiküknek sem kellett dolgoznia, hiszen a hívek eltartották őket. Az egész gyülekezet vígan megélt az adományokból, mihez kezdett volna utána? Jézus egyik példabeszéde egy elbocsátás előtt álló sáfárról – ügyintéző, befektetési tanácsadó – szól, aki így sóhajt fel: Mit míveljek, mivelhogy az én uram elveszi tőlem a sáfárságot? Kapálni nem tudok; koldulni szégyenlek! (Luk. 16, 3.) Ez az önironikus mondat szerintem elég jól rávilágít, hogy Júdásnak miért nem állt érdekében levágni az aranytojást tojó tyúkot.

Hogy valójában mi történt, arra számtalan megfejtés született. Ezek közül a kedvencem Nikos Kazantzakis regénye, ahol – mivel csak így lehetséges a megváltás – ketten együtt tervelik ki az egészet. Mondjuk ez is problémás, mert amit véghezvisznek a Krisztus utolsó megkísértésében, egyenlő az öngyilkossággal, tehát halálos bűn. Nálam úgy lesz, hogy Jézusnak egy kiskapura van szüksége, olyan módszerre, amivel képes elérni az árulást anélkül, hogy a szándékosság bizonyítható lenne. Júdás egy rabbi lezüllött fia, aki szerencsejátékon és mindenféle üzleti spekulációkon elvesztette az örökségét és csavargóvá lett. Az előélete miatt elég jól ismeri a zsidó vallási iratokat és fejlett a logikai érzéke. Persze ez a játékfüggők csodálatos elméleteiből táplálkozik, akik nem veszik figyelembe, hogy az elméletek azt szolgálják, aki a bankot kezeli. Júdás egy megvezethető ember, aki állandóan spekulál, esélyeket latolgat, és feszülten figyeli a környezetét. Hit és logika. Jézusnak pont egy ilyen alakra volt szüksége, aki észreveszi, hogy tudatosan tölti be a messiásról szóló próféciákat, amik egy ponton arról szólnak, hogy egy hozzá közelálló személy elárulja őt, és így a halálát okozza. Júdás kimatekozta magában, hogy csak ő lehet az a valaki, és mivel Jézus minden róla szóló jövendölést erőnek erejével be akart tölteni, fejet hajtott a kimondatlan kérdésre, és megtette a dolgát. Az én Júdásom szerint Jézus nem volt messiás, pláne nem Isten fia, viszont olyan konokul végrehajtott mindent, amit a megváltóról ír az Ószövetség, hogy azzá lett végül.

54. nap, szerda

Tegnap este is vihar készülődött, de úgy tűnt, csak a széléből kapok egy keveset. Míg itt a levegő se mozdult, tőlem néhány kilométerre egyfolytában dörgött meg villámlott. A domboldal tele volt szentjánosbogárral, és valahogy félelmetesen gyönyörű volt az egész. Ültem a sötétben, körülöttem világító zöld pöttyök cikáztak, majd hirtelen kettévágta az eget egy hatalmas lángoló virgács. Néhány pillanatra megláttam a fákat, majd lekapcsolták a villanyt, és újból csak ezek a kis fények vettek körül. Persze a vihar végül elkapott. Csapkodtak körülöttem a villámok, mint általában, én pedig cigizgettem és megettem egy nagy halom csokit.

Megfigyeltem az előbb két lepkét, ahogy repkednek egymás körül, táncolnak egy bokor felett. Nagyon kis helyesek voltak. Már kezdtem meghatódni, amikor megjelent egy harmadik, és a csaj – egész biztos vagyok benne, hogy az volt a nő –, simán lelépett vele. Hja kérem: az élet kemény.

Tényleg úgy álltam neki, hogy egy komoly vallási mesét írok, de egyre inkább eluralkodik a sztorin a komédia. Ezt pedig nehezen tudom elkerülni, mert jórészt arról van szó, mi történik, ha egy mai ember szembesül a Biblia valóságával, és ez érdekes helyzeteket teremthet. Írtam az előbb egy bekezdést, amiben a főhős megkéri a csodatévőt, adjon már neki néhány centi fórt a lányoknál, ha már ezt a vakot is olyan ügyesen meggyógyította… Szerintem kikukázom másik húsz baromsággal együtt.

Ha viccesbe fordul itt nekem minden, az elég nagy baj, mert a helyzetkomikum elnyomja a lényegi mondanivalót. Egy háromszáz oldalas könyvnél nem lehet azt a trükköt alkalmazni, amit Thomas Mann használt a Törvény című novellájában. Az egész írás szatirikus és könnyed hangételű. A kivonulással foglalkozik, közben Mózest és a zsidókat cikizi végig, de az utolsó oldalon elhangzik egy olyan átok – Hitler a célszemély –, hogy amikor olvastam, nem tudtam felkelni, és két megállóval tovább is mentem a metróval. Én nem szeretnék egy ilyen jellegű csattanót, ezért kénytelen vagyok kordában tartani a mesét, hogy ne legyen olyan, mintha Münchausen báró mesélné el a Galaxisból valamelyik nagy sárga böhömnek a Brian életét.

55. nap, csütörtök

Nem vagyok túl jól. Felkeltem, szédelegtem, lefeküdtem, de aludni nem tudtam, úgyhogy egész délelőtt a hálózsák meg a kávéscsésze közt ingáztam. Remélem, nem kaptam el semmit, mert nem lenne túl jó itt az erdő közepén betegeskedni.

Ennyire beroncsizós napom még nem volt, mint ez az ötvenötödik, pedig örülnöm kéne, mert ma délben eljött a félidő. Még egyszer ennyi, és megyek haza. Az időmet fetrengéssel töltöttem, pedig haladnom kéne a negyedik résszel, ráadásul nyakamon a nagymosás. Persze rohadt meleg, fullasztó idő van, de ez nem ok arra, hogy kétségbe essek, pedig konkrétan ott tartok. Órákon keresztül nem csináltam mást, csak vitáztam magammal: – Ferenc nem pakolhatsz össze, hiába vágysz emberek közé. Sose lesz kész a könyv, ha itt nem írod meg. Egyél szépen csokit, vagy sétálj le a patakhoz, és minden rendben lesz.

Persze nem lett rendben semmi, annyit szelídült csak a helyzet, hogy az azonnali táborbontás helyett a majdani utolsó reggelről kezdtem fantáziálni, amit itt töltök. Megiszom a kávémat, de előtte a sátor mindkét bejáratát kinyitom, hogy fújjon be a szél, és röpüljön be az összes rovar, akinek éppen ehhez van kedve. A holmijaim nagy része ekkor már a táskákban lesz, a kempingfelszerelés pedig az előre elkészített rejtekhelyemen. Erre szükség van, mert nem bírom el az egész tábort, viszont ha később visszajövök, nem kell mindent újra megvennem. Miután szétcigiztem magam, lebontom a sátrat és bezsákolom. Kisétálok a napra, megfürdök, felveszem az egyetlen, normális állapotban megmaradt ruhámat, és irány a nagyvilág. Tudom, hogy huszonnégy órán belül halálosan hiányozni fog a Vaddisznórét, de most már kicsit sok ez nekem.

56. nap, péntek

Megrekedtem egy párbeszéddel, ami Szent Péter és a szerző között játszódik, azokban az órákban, amikor Jézus kiszenved a kereszten. Péter nagyon furcsa lelkiállapotban van. Kétségek gyötrik, önmagával és a messiással kapcsolatban is. Lehet, hogy ezzel a résszel meg fogok csúszni. Négy nap kevésnek tűnik a befejezéshez.

Nem hisztizek, nem hisztizek, nem, nem, nem.

Berepült egy cinke a sátorba, alig bírtam megszabadulni tőle. Remélem egyszer nem egy rókát, vagy egy menyétet találok itt, ahogy békésen horkol a matracomon.

57. nap, szombat

Most vettem észre, hogy kockacukor helyett porcukrot vettem a faluban. Kávéba jó lesz, de ezt biztos nem fogom unalmamban eszegetni.*

*Dehogynem.

A könyvvel gondok vannak. Az a kisebbik, hogy lassabban halad, mint kéne, de újraolvastam azt a jelenetet, amiben Szent Péter is szerepel, és rohadt unalmas meg erőltetett. Viszont most már nem állok le Petivel meg a Szent Grállal variálni. Bejelöltem, mint javítandót, oszt' ennyi.

Este negyed kilenc van. Este negyed kilenckor az emberek együtt vannak, kocsmában, vagy otthon nézik a tévét, én meg itt üldögélek és a kutya sem szól hozzám. Ejnye.

vaddiszno_haloszoba.jpga hálószoba

58. nap, vasárnap

Semmi… még annyi sem.

59. nap, hétfő

Dél körül éppen azon gondolkoztam, hogy a harmadik kávé, vagy inkább egy tea lendíthetne nagyobbat rajtam mentálisan, amikor lépteket hallottam, majd valaki elkurjantotta magát:

– Dicsértessék!

Egy ötven körüli faszi állt a sátor előtt, kicsit hasonlított is rám. A Faluból jött fel gombászni, és nagyon csodálkozott, hogy ilyen messze mindentől táborozom. Beszélgettünk egy negyedórát, s közben cigarettáztunk. Ő is sodorta, de apró fecnikre vágott újságpapírba tekerte a dohányt. Elmagyaráztam neki, hogy a nyomdafesték gőze még veszélyesebb, mint a papír kátránytartalma, de csak nevetett, és elmesélte, hogy azt a kis nyúlványt, ahol táborozom, Csipkeoromnak nevezik. Az pedig, ami innen várromnak látszik, nem más, mint egy kiszáradt fákkal borított sűrű liget. Mutatott nekem néhány gombát, ami egész biztosan ehető, de azt hiszem, mégsem vállalom be az ilyen jellegű étrend kiegészítést. Igen lassan ér fel ide a mentő.

60. nap, kedd

A negyedik résszel szépen becsúsztam. Ma kellett volna elkészülnöm vele, de még csak most kezdek neki az utolsó jelenetnek, ami ráadásul az egész könyv leghosszabb és legnehezebb párbeszéde lesz. Hogy még könnyebb legyen az életem, ezután egy olyan fejezet következik, amiről semmit sem tudok azon kívül, hogy Mohamed lesz a főszereplője.

Kár, hogy nincs se székem, se asztalom. A földön törökülésben ülve írok. Próbáltam fekve is, de akkor meg elalszom.

Találtam egy fát, egy igen nagy és vastag törzsű fát, lent a patak mellett. Hatalmas odú tátong rajta, kiállnak a földből a gyökerei, és az egész egy óriási hangyaboly. Fekete erdei hangyákkal van tele, ezek úgy kétszer akkorák lehetnek, mint a kis vörösök, amik a sátramat próbálják folyamatosan bevenni. Több százezren nyüzsögtek a kérgén, példás forgalmi rendben, mintha valaki irányítaná őket. Még ezt is el tudom képzelni, mert volt köztük néhány apróbb, szárnyas jószág is. Ezek járkáltak köztük és a fejükkel hozzáértek ahhoz, aki éppen az útjukba került, mintha utasításokat osztogatnának.

Az acélkék ganajtúró bogarak elképesztően bénák. Felborulnak egy fűszálban, aztán nem tudnak magukkal mit kezdeni, csak esetlenül kapálóznak. Most éppen a patakból halásztam ki egyet, amelyik éppen fejjel lefelé lubickolt a vízben. Hát nem visszaesett megint?

 Facebook oldal

Következő:A kalifa>>
     << Előző: Vihar
         << Legeleje: Fontos dolgok

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://boholy.blog.hu/api/trackback/id/tr826965709

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.