A végére pont mindenem elfogyott. Van hat szál cigim, talán egy adag kávém és három teafilterem. Tüzet gyújtani itt nem lehet (száraz fa még akadna, de nincsenek méretes kövek, amikkel alá tudnám támasztani a lábost), így hiába a fél kiló rizs, a kenyér végét ettem vacsorára valami éretlen dinnyével, amit a sátor mellett találtam.

Azért indultam el, hogy egyedül legyek az erdőben, a legnagyobb élmény mégis az volt, hogy kicsit megismerhettem a vidéki embereket. Kivétel nélkül mindenkitől a legnagyobb odafigyelést és emberséget kaptam, senki sem akart átverni, lehúzni, meglopni. Ha telefont kellett tölteni, első szóra beengedtek, ha zárva volt a bolt, kinyitották. A sofőrök sosem a ház előtt tettek ki, ahová igyekeztek, hanem elvittek a település végéig, de volt, aki inkább egy faluval arrébb, hogy gyorsabban haladjak. A romák ugyanúgy útbaigazítottak, felvettek, sőt, egy esetben ők óvtak meg a komolyabb kellemetlenségtől: találtam valami gombát, ami nem szerepelt nálam sem az ehető, sem a mérgező fajok között. Kicsit hasonlított az őzlábra, hát felszedtem és megmutattam a falu szélén kaszáló bácsinak. Bólogatott, hogy jó az, errefelé harmatgombának, vagy minek nevezik, meg kell pirítani parázson. Láttam hogy sokáig szagolgatja meg kissé bizonytalan, hát tovább mentem egy házzal. A cigány csak ránézett és mondta, hogy "Meg ne egyed, mert a seggeden fog kispriccolni!"

Szép nyaralás volt; ha nem esik olyan sokat, biztos több is belefér, de sebaj. Nem jut eszembe semmi okos végszó, úgyhogy most elstoppolok Pestig, aztán iszom egy sört. Vagy kettőt...